Tesla: nőtt a bevétel, csökkent a nyereség a robotikai és önvezető fejlesztések költségei miatt
AutóNövekvő árbevétel mellett alacsonyabb nyereségről számolt be a Tesla a második negyedévben, miközben a vállalat jelentősen növelte beruházásait a humanoid robotok, a robotaxi-rendszer és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó fejlesztések területén. A társaság kiigazított részvényenkénti eredménye jelentősen elmaradt az elemzői várakozásoktól, részvénye pedig a tőzsdezárás utáni kereskedésben esett. A vállalatvezetés ugyanakkor ismét nem zárta ki a SpaceX-szel való jövőbeni egyesülés lehetőségét.
A Tesla honlapján közzétett eredményjelentés szerint az árbevétel éves összevetésben 26 százalékkal, 28,24 milliárd dollárra emelkedett, meghaladva az elemzői várakozásokat.
A járműkiszállítások mintegy 25 százalékkal, 480 126 darabra nőttek,
miután a vállalat az előző két évben még értékesítési visszaesést könyvelt el.
A nettó nyereség ugyanakkor 5 százalékkal, 1,11 milliárd dollárra csökkent. A kiigazított egy részvényre jutó eredmény 33 cent lett, szemben az elemzők által várt 51 centtel. A működési eredmény 57 százalékkal, 398 millió dollárra esett vissza, miközben a működési kiadások 47 százalékkal emelkedtek. A szabad cashflow mínusz 1,09 milliárd dollár volt a magas beruházási kiadások miatt.
Vaibhav Taneja pénzügyi igazgató közölte, hogy
a beruházások a következő két-három évben tovább növekednek, és 2026-ban megközelítik a 26 milliárd dollárt.
Elon Musk vezérigazgató bejelentette, hogy
a Tesla humanoid robotja, az Optimus fejlesztése összetettebb a korábban vártnál.
A vállalat már nem ígéri, hogy még az idén sorozatgyártásba kerül az Optimus, illetve a kormány és pedál nélküli Cybercab robotaxi. A Tesla negyedéves jelentése szerint ugyanakkor megkezdődött a Cybercab gyártása Texasban, míg az Optimus első gyártósorainak telepítése Fremontban folyik, a termelés 2026-ban indulhat.
A robotaxi-program tovább bővült az Egyesült Államokban:
a felügyelet nélküli szolgáltatás már Austin mellett Miamiban, Orlandóban és Tampában is elindult, miközben további városokban zajlanak az előkészületek.
A Tesla szerint önvezető járművei eddig összesen mintegy 611 ezer kilométert tettek meg emberi felügyelet nélkül, bár a vállalat továbbra sem közölt adatokat a robotaxi-flotta méretéről vagy az utasszámról.
Musk az elemzői konferencián
nem zárta kia Tesla és az időközben tőzsdére lépett SpaceX esetleges összeolvadását.
Úgy fogalmazott, hogy a két vállalat között egyre több az együttműködés, ugyanakkor hozzátette: egy ilyen ügyet nem lehet a negyedéves eredménybeszámoló keretében megvitatni, annak megfelelő eljárás keretében kell történnie. A két társaság egyebek mellett közösen fejleszti a Terafab nevű félvezetőgyárat.
