A nagy tőzsdei kavalkádba átgondolt stratégiával érdemes beszállni
BefektetésÓriási piaci kilengésekkel jár a világgazdaság erővonalainak átrendeződése, de ez a volatilitás jó belépési pillanatokat is kínálhat, így átgondolt stratégiával érdemes lehet majd növelni a részvénybefektetéseket - vélik az MBH Befektetési Bank befektetéselemzői területének szakértői, akik szerint a viharos piac az óvatosságot díjazza elsősorban.
Még mindig alacsony a lakossági tőzsdei részvényvásárlások aránya Magyarországon. Ez nem lehet teljesen véletlen, hiszen jelenleg a bizonytalanság uralja a piacokat, amit jól láthatunk a VIX index alakulásán is, emellett a reálgazdasággal kapcsolatos kételyek is megjelentek az amerikai vámpolitika miatt – hangzott el az MBH Befektetési Bank sajtótájékoztatóján. Ilyen kockázatos és nagy ingadozásokat mutató időkben jobb nem hozzányúlni a hosszú távú befektetésekhez. Akik pánikszerűen kiszállnak a piacról, nem járnak jól. Az is drága lehet, ha ilyen volatilitás miatt időzíteni próbálunk, mert nap közben is olyan nagy mozgások vannak, mint egy egész év alatt.Akik amerikai dollárban, amerikai részvényekben és kötvényekben tartották a pénzüket, azok 20 százalék körüli veszteséget szenvedtek el, de nem mindenki járt ennyire rosszul - mondta Debreczeni Csaba, az MBH Befektetési Bank vezető részvényelemzője a sajtótájékoztatón.
Most a tőzsdei korrekció oka egyedi, a korábbi válságokhoz képest sokkal kevesebb a támpont. Donald Trump amerikai elnök gazdaságpolitikája, illetve az inflációs politika sem egyértelmű, így a lassú lecsorgás és a relatív gyors helyreállás egyaránt lehetséges a vámpolitikát meghatározó bejelentések miatt.
A nagy kavalkádban a befektetők leginkább a vámokra koncentrálnak, pedig más okok miatt is sor kerülhet erős tőzsdei ugrásra: például a háború lezárásáról érkező hírek vagy a német költségvetés pozitív irányba mozdította el a tőzsdéket, de az amerikai adócsökkentés későbbi bejelentése is jól hathat a tőzsdékre.
A bizonytalanság hatására nőtt a recesszió esélye, Trump politikája most bizonytalanságot hozott, Amerika rövid távú kilátásai romlottak.Ebben a helyzetben az MBH szerint preferálni lehet az olcsóbb USA cégeket és a közép-kelet-európai régiós vállalatokat.Ez az év nem biztos, hogy az amerikai nagyvállalati piac éve lesz, ha 2,34 százalék feletti amerikai inflációra számítunk, több reálkötvényt kell tartanunk. Megnőtt a kockázati felár, 4,6 százalékos többlethozamot hozhatnak a kockázatos kötvények, illetve az arany továbbra is jól szerepelhet a kiváló diverzifikációs hatás mellett.
Idén eddig a dollár gyengülésével magyarázható az arany rekordára, de sokan azért fektetnek ebbe a nemesfémbe, mert amikor minden esett, az arany akkor is tartotta magát. Az MBH-nél is óvatos, konzervatív politikát folytattak, hiszen a tapasztalatok szerint a piaci turbulencia díjazta az óvatosabb befektetőket.
Vannak jelek az optimizmusra, lehet arra számítani, hogy a következő negyedévben tisztul a kép a vámokkal kapcsolatban, leülnek tárgyalni a felek, és eredmény esetén már lesz lehetőség kockázatot emelni.
A részvények hosszabb távon magasabb hozamot hoznak. Tavaly nagyon jó hozamokat lehetett elérni a tőzsdéken, most pedig a nagy tőkepiaci esésnél maradt az arany, mint a legbiztosabb befektetés
- mondta Vince Péter, az Advisory Desk vezetője. Az S&P 500-as index 23 százalékot esett vissza, régen nem látott volatilitás jellemzi a tőzsdéket, de innen is zárhat még pozitív tartományban az index.
Vince Péter szerint most nagy nyomás nehezedik a piacokra, ami nehezen árazódik ki. Összehasonlítva a korábbi nagy esésekkel: a 2008-as zuhanás oka a gyenge szabályozottság volt, ami strukturális adottság, a mostani azonban egy eseményvezérelt (vámemelésekhez köthető) esés.
Valójában ez egy felesleges recesszió. A részvénypiacoknál a csökkenő trend 7-8 hónapig tart, és az átlagos felépülési idő 17. hónap környékén van az eddigi tapasztalatok alapján.
A hazai piac továbbra is alulértékelt, azzal lehet számolni, hogy a mostani, eseményvezérelt esés könnyebben oldódhat, mint a strukturális válság vagy a gazdaság időszakosan visszatérő ciklikus krízisei.
A szakértők szerint az inflációkapcsolt amerikai államkötvényekkel öt éves időtávon jelenleg akár 1,7 százalékos, átlagos áremelkedés feletti reálhozam érhető el dollárban.
Most indul a gyorsjelentési szezon, de a vállalatok nem tudnak előre tervezni, és több, egymástól teljesen eltérő forgatókönyvvel számolhatnak: nagyvállalatok működési eredménye 0-30 százalékkal is alacsonyabb lehet, ha a jelenleg bejelentett és felfüggesztett vámokat valóban bevezetik. A vámháború tartósan visszafogja a növekedést, ami a vállalati profitokat érinti, ráadásul 90 nap alatt nagy valószínűséggel nem lehet letárgyalni a kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat - vélik az MBH Befektetési Bank szakértői.