Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Netrisk: az átlagosnál alacsonyabb díjakkal indult az év végi kgfb-kampány

Biztosítás2023. nov. 20.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Idén novemberben az átlagosnál jóval alacsonyabb díjakkal és a balesetmentesen közlekedők erős fölényével indult el az év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány, amely a 2010 előtt vásárolt autók tulajdonosai, üzembentartói mellett azokat érinti, akiknek december 31-én lesz a kötelező biztosítási évfordulója - közölte a Netrisk.hu online biztosításközvetítő cég.

A társaság tájékoztatója szerint a kampány első 13 napján több mint 9 ezren kötötték újra a kötelezőjüket a társaságnál. Az éves átlagdíj a "kampányos" személyautóknál az előző év azonos időszakához képest 15 százalékkal, 32 500 forintra emelkedett, de jóval elmarad a teljes állomány átlagos 50 ezer forint feletti kgfb átlagdíjától.

Ebben a járművek alacsonyabb kora mellett szerepet játszik az is, hogy az üzemeltetők 87 százaléka a bonus-malus besorolási rendszer szerint a legkedvezőbb, B10-es bónuszfokozattal rendelkezik, azaz régóta balesetmentesen vezetnek, amit alacsonyabb díjakkal honorálnak a biztosítók - idézte a közlemény Besnyő Mártont, a Netrisk ügyvezető igazgatóját.

Az egyes biztosítók ajánlatai között jelentős eltérések, ezért fontos, hogy az érintettek minden évben felülvizsgálják a díjakat - tette hozzá.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) múlt havi közlése szerint a kampány idén mintegy 850 ezer gépjárművet, köztük csaknem 450 ezer személygépkocsit érint és várakozásuk szerint az végi időszakban a szerződésváltások száma 80 ezer körül alakulhat.

A Netrisk online biztosításközvetítőt 1994-ben alapították, regisztrált ügyfeleinek száma meghaladja az egymilliót. A Netrisk-csoport 2020 óta nemzetközi terjeszkedésbe kezdett: a cseh, a szlovák és a litván piac után 2022 februárjában zárta utolsó akvizícióját, Ausztria piacvezető független ár-összehasonlító portáljának, a durchblicker, felvásárlásával.

A Netrisk adózott eredménye tavaly 1,815 milliárd forintra nőtt az előző évi 797 millió forintól. A nettó árbevétel 7 milliárd forintra nőtt a 2021-es 6 milliárd forintról.