Nyolcmilliárdból építenek új vakcinagyárat a Pest megyei Monoron

Életmód2021. nov. 23.Növekedés.hu

A Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. vakcinagyárat épít Monoron nyolcmilliárd forintértékben, amelynek nyomán az Európai Unió legnagyobb mélyhűtött vakcina tároló létesítménye jön létre.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a francia állatgyógyászati vállalat raktárátadóján vett részt a Pest megyei városban, ahol zöldmezős beruházási csomag keretében új vakcinagyárat létesítenek. Ez az első ütem, amely elkészült az állam által 1,6 milliárd forinttal támogatott, összesen 8,2 milliárd forint értékű fejlesztés keretében. A projekt megkezdése óta a cég 180 új munkahelyet hozott létre Magyarországon.

Szakértők szerint az emberi fertőző betegségek háromnegyede ered az állatoktól, és nemrég 887 olyan, állatokban fellelhető vírust azonosítottak, amelyek magukban hordozzák az emberekre való átterjedés kockázatát

- húzta alá a miniszter. A vírusok folyamatosan mutálódnak, így állandó innovációra, kutatásra van szükség, és ezért is fontos a Ceva mostani beruházása.

A világ 46 államának 110 telephelyén jelen lévő vállalat Magyarországon előállított termékeinek 86 százalékát az exportpiacokon értékesítik. És ennek nyomán ezeknek a globális élelmiszerellátás biztonságának tekintetében is komoly hatásuk van.

A beruházás nyomán az Európai Unió legnagyobb mélyhűtött tároló létesítménye jön létre, amelyben nagyjából 2,5 millió ampullányi vakcina raktározására lesz lehetőség. A magyar gyógyszergyártás teljesítménye az idei év első kilenc hónapjában 5 százalékkal nőtt, és az ágazat mintegy 35 ezer embernek ad munkát.