A hidegháború uszonyos tankjai: Az űrkorszak amerikai autói + Videó

Le merem fogadni, hogy ha azt mondanám Önnek, hogy „Cadillac”, azonnal Elvis pink Cadillac-jére gondol. Ez nem is meglepő, hiszen az 1950-es évek az USA egyik legnosztalgikusabb korszaka volt.

Hogyan is fejlődött ki az USA autóipari űrkorszaka, illetve, hogy milyen szerepet töltött be a Chrysler az autók uszonyainak, futurista megjelenésének és egy retró korszak kialakulásában?

A háborút követő autóipari trendek

A II. világháború lezárását követően az USA ismét engedélyezte a személyautók gyártását, mely egy új formatervezői irányzat megszületéséhez vezetett.

Az űrverseny nem csak az űrben, de itt a Földön is zajlott: mind az amerikai, mind a szovjet termékfejlesztők igyekeztek olyan termékeket tervezni, melyek megjelenése vagy neve az űrre, repülésre vagy űrutazásra utalt.

Az ismertebb példák közé tartozik a szovjet Szaturnusz porszívó, ám a háztartási kisgépeken túl a termékfejlesztési háború az autóiparra is hatással volt.

Ez utóbbi esetén csak marginálisan érdemes szót ejteni a szovjetek autóiparáról, hiszen a szocialista járművek döntő többsége amerikai autók másolata volt. Vegyünk például a GAZ-13 Csajkát, amit az 1955-ös Packardokról másoltak.

Fotó: Klasszik Kasztni / 1958 DeSoto Firesweep

A kapitalista világ fellegvárában más volt a helyzet: az egyes gyártók modellévente dolgozták át kínálatuk formaterveit. Ez annyit tett, hogy a gyártók egymodelléves karosszéria designokat terveztek, amiket kizárólag egy éven át, szeptembertől szeptemberig gyártottak. Ha a cikk folyamán bemutatott ’58-as DeSoto Firesweepet vesszük alapul, ezt a szériát 1957 szeptemberétől 1958 szeptemberéig gyártották. Az 1958. év maradék részében már az ’59-es változatokat szerelték.

Mivel a modellévenkénti áttervezés kifejezetten költséges volt, a márkák minden modellévre csak egy formatervvel álltak elő, amit kiviteltől, teljesítménytől, felszereltségtől és díszítettségtől függően különböző típusoknak neveztek.

Kiváló példa rá az 1957-es Bel Air, ami szinte megegyezett a Chevrolet 150-essel, ami a gyártó legolcsóbb modellje volt. A vizuális különbségek többnyire ki is merülnek abban, hogy a 150-esek megjelenése sokkalta puritánabb, egyszerűbb volt, külső díszítő elemekkel szinte nem is rendelkezett.

Annak ellenére, hogy mai szemmel a fentebb leírtak furcsának tűnhetnek, akkoriban az USA-ban ez teljesen megszokottnak számított. Ahogy manapság a tekintélyes méretű SUV-ok, akkoriban az autó gyártási éve (újszerűsége) és márkája bírt státuszszimbólum értékkel, míg a típusjelölés már mellékes volt.

A Chrysler és a Forward Look

Az 1950-es években a Chrysler-konszern márkái, vagyis a Plymouth, Dodge, DeSoto és Chrysler abban a szerencsétlen helyzetben voltak, hogy bár a köztudatban autói, mint jó minőségű és strapabíró járművek éltek, megjelenésük elavultnak számított. Az eladások növelése érdekében a cégcsoport felkereste a független gyártóként működő Studebaker főtervezőjét, Virgil Exnert, hogy tervezze át a négy gyártó autóit.

Exner a korszak egyik legelismertebb amerikai formatervezője volt. Legismertebb munkái közé tartoznak az 1947-es Studebakerek, amik a háború utáni első, teljesen új formatervvel készült, illetve az USA első pontoon karosszériájú autói voltak.

A sztártervező az 1955-ös modellévben mutatta be a négy márka általa tervezett típusait, amiket az általa megálmodott „Forward Look” nevű formatervezői irányzat elvei szerint vázolt fel. A Forward Look lényege, hogy az autók alacsonyak, szélesek és elnyújtottak voltak, ami a korábbi magas, széles és tömzsi tervezői megoldások szöges ellentéte volt. Szintén nevéhez fűződik a Chrysler luxusmárkájának, az Imperialnak a megalapítása, mely évtizedeken át versengett a Lincoln és Cadillac típusaival.

A Forward Look irányzat hatalmas sikert aratott, rövid időn belül a többi hazai márka is hasonló modelleket kezdett gyártani. Az 1950-es években Exner és Harley Earl, a General Motors főtervezőjének design háborúja hatalmasat lendített az amerikai autókultúra fejlődésén. Versengésük eredményeképp robbant ki az un. „Uszony-háború”, ami a század közepi autógyártás legikonikusabb autóinak megszületéséhez vezetett.

Ha részletesebben is érdekli a Forward Look irányzat esztétikai megvalósulása, nézze meg az alábbi rövidfilmet, amiben egy 1957-es Plymouth Savoy-t járhat körbe.

1958 DeSoto Firesweep limuzin

Ahogy már fentebb említettem, az évtized trendje szerint az autók modellévente estek át ráncfelvarráson. Az ’58-as DeSotók nem sokat változtak az előző évi modellekhez képest, ám éppen annyira különböztek azoktól, hogy zavaró legyen. Miért is volt ez jó? Mivel az autók külleme évente változott, egy öt éves időszakot tekintve az autók vonalvezetése annyira megváltozott, hogy az első évben vásárolt gépkocsi már nem is hasonlított az ötödik évi modellre. A korábbi jármű megjelenése bőven elavultnak számított, ami arra ösztönözte a lakosságot, hogy idő előtt cseréljék le autóikat. Ez be is vált: Az USA lakossága rendelkezett akkora tőkével, hogy háromévente vásároljon új autót.

Fotó: Klasszik Kasztni / 1958 DeSoto Firesweep

Az ’58-as modellévben a DeSotókat a ma is megszokott limuzin és kabrió kiviteleken túl un. két- és négyajtós „hardtop” kivitelben is meg lehetett rendelni. Ez annyit tett, hogy a géptestet B-oszlop nélkül gyártották le, melynek célja a kabriózás látszatának és érzetének keltése volt.

A cikk képein bemutatott Firesweep nagyon jól bemutatja a Forward Look esztétikai jellemzőit. A géptest temérdek krómdíszítést és uszonyokat kapott, ráadásul a hátsólámpák rakéták lángcsóváira hasonlítanak. Az autó két oldalát díszlécekkel látták el, amik a járműnek dinamikus megjelenést kölcsönöztek. További különlegesség a hajlított panoráma szélvédő, az első és hátsó üléspadok, illetve a nyomógombos automataváltó, ami a Chrysler-márkás autók egyik jellegzetessége volt.

Fotók: Klasszik Kasztni / 1958 DeSoto Firesweep

Az ’58-as modellévben a Firesweepeket soros 6 hengeres és V8-as erőforrással is lehetett rendelni. Ez a példány egy 5,7 literes V8-ast kapott, amit egy kétsebességes PowerFlite automata váltóval párosítottak, viszont a háromsebességes TorqueFlite automata is elérhető volt már. Kettejük közös munkája 280 lóerő és 515 Nm-nyi nyomaték leadását tette lehetővé.

Érdekesség, hogy a váltón az R, N, és D fokozatok mellett az első és második is megtalálható, illetve az, hogyha úgy vesszük, az autó „duplakuplungos”, mivel minden fokozat váltása előtt be kellett nyomni az üreset.

Ha részletesebben is érdekli ennek a különleges űrsiklónak a története, nézzen bele a Klasszik Kasztni róla készült epizódjába!