Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A marihuána előtt most megnyílhat az út – a fű beteríti Európát?

Elemzések2024. márc. 14.D.J.

A kannabisz legalizálása Németországban már a küszöbön áll, de a korlátozások miatt nagy üzlet egy darabig még aligha lesz belőle.

Már több uniós ország is van, ahol a kannabisz kapcsán a szabályok igencsak megengedőek. Máltán 7 grammot tarthat magánál bármelyik felnőtt és az otthoni termesztés tilalmát is feloldották. Hollandiában az árusítás fölött hunynak szemet a coffee shopoknál. A fogyasztás és a termesztés bizonyos keretek között pedig Luxemburgban is zöld utat kapott.

Az igazi nagy fordulópont azonban csak most közeledik: ugyanis Németországban a Parlament elfogadta azt a törvényt, amely szerint a németek szabadon tarthatnak majd maguknál 25 gramm füvet, az otthonukban pedig akár 50 grammot is.

A termesztése is legális lesz fejenként három tő kendernövény erejéig.

A szabályozás elviekben április elsejétől lesz érvényben, bár az alsóház még elérheti, hogy a bevezetését elhúzzák. Viszont a törvényt már nem tudják megtorpedózni.

Németország egyes részein, például Berlinben, a rendőrség már most is gyakran szemet huny a nyilvános füvezés felett – írja a BBC.

A németek láthatóan már készülnek a változásokra. Jó példa erre Dirk Rehahn online boltja: a helyi üzletember egy olyan netes üzletet működtet, amely a kannabisz termesztéshez szükséges árukat is kínál.

Ezeket, ha megengedőek vagyunk üvegházi és kertészeti kellékeknek is nevezhetnénk. A legkelendőbb terméke a barkácsolt "termesztőkészlet": egy hűtőszekrény méretű sátor, lámpákkal és szellőzőrendszerrel.

Ideális annak, aki füvet akar otthon növeszteni. Mióta február végén a parlament elfogadta az új törvényt Rehahn oldalán a forgalom óriásit ugrott.

Ő azonban még óvatos. Azt mondja vár a pezsgőbontással addig, amíg a törvény valóban életbe lép – idézi a DW a német üzletembert, aki egyébként korábban a marihuána miatt börtönben is ült.

Mivel a német példa könnyen ragadóssá válhat és előfordulhat, hogy más uniós államok is hasonló útra lépnek, most sok szem szegeződik a legnépesebb EU-s országra. A kérdés, hogy ha marihuánáról van szó akkor Németország lesz vajon a következő Hollandia?

Az tudni kell, hogy a mostani helyzethez évekig tartó heves viták vezettek. Németországban a kannabisz dekriminalizálása ellen főleg egyes orvos csoportok és a konzervatívok ágáltak. Előbbiek főleg a fiatalokat féltik, utóbbiak pedig attól tartanak, hogy a lazább törvények általában is fel fogják pörgetni a lakosság körében a drogfogyasztást.

Azaz eredeti terv, miszerint engedélyezett üzletekben és gyógyszertárakban ment volna a fűértékesítés végül el lett vetve, mivel az EU attól tartott, hogy mindez a drog-export felfutásához fog vezetni.

Az olyan társaságoknak, mint a Cantourage vagy a Sanity Group, amelyek tavaly még arra készültek, hogy a német piacon virágozni fog a fű-biznisz csalódniuk kellett.

A marihuána forgalmazásával Németországban a törvény életbe lépése után csak „nem kereskedelmi célú szociális klubok” foglalkozhatnak, amelyeknek a működése szigorú keretek közé van szorítva. Eleve 500-nál több tagjuk nem is lehet és csak németországi lakosokat vehetnek fel a soraikba.

Emiatt, akik csak eseti jelleggel akarnak rágyújtani egy füves cigire, azoknak nem lesz könnyű dolga. A szabályok a rendszeres fogyasztóknak kedveznek, a turistákat pedig tejesen kizárják, emiatt Berlin aligha lesz a következő Amszterdam.

Eleve a füvezés bizonyos területeken, például iskolák és sportpályák közelében továbbra is illegális marad.

A kormány a következő néhány évben szeretné felmérni az új törvény hatását, és végül bevezetné a kannabisz engedélyezett árusítását.

Csak hogy az ellenzék már jelezte: ha jövőre kormányra kerülnek, teljesen eltörlik a marihuána törvényt.