Újabb pozíciót veszített Elon Musk a világ leggazdagabbjai között

Elemzések2024. márc. 14.F. P.

Csökken a Tesla árfolyama, miközben az Amazoné stabil, így Jeff bezos átvette a második helyet Elon Musktól, aki sokáig masszívan az első volt a Forbes listáján. Az első toronymagasan a francia Bertrand Arnault, a Louis Vuitton főtulajdonosa.

Elon Musk hosszú időn át korunk legzseniálisabb vállalkozója volt, aki elsőként tette népszerűvé az elektromos autózást, de ami még kiemelkedőbb: az űrhajózásban megvalósította azt, amire az amerikai állam képtelen volt, de legalábbis nem szánt rá több forrást és energiát. Megépítette a sokszor újraindítható, a földre visszatérő rakéthajtóművet, miután az űrsikló program kudarcot vallott. Így az amerikai űrhajósok újra Floridából indulhattak az űrbe, nem kellett többé orosz segítséget igénybe venni ehhez, ami önmagában is kínos volt, most pedig szóba se kerülhetne a háborús helyzetben.

Joggal volt első

A vállalkozó teljes joggal lett a világ leggazdagabb embere: mindent saját erőfeszítéseivel ért el, lehetetlent nem ismerve, hisz mindkét nagy cégénél sokszor állt elő olyan helyzet, amikor sokan feladták volna, csak ő tartotta a lelket mindenkiben. Sajnos azonban 50 éves korára talált egy olyan hobbyt (távolról sem ő az egyetlen), ami rossz hatással volt rá: elkezdte a Twitteren osztani az észt.

Csábítás

Nagy csábítás lehet, ha az ember leír valamit és azt 50 millióan olvassák, utána esetleg még több százmillióan látják más médián, amely ezt lehozza és kommentálja. Musk nem tudott uralkodni magán: először csak a Tesla részvényárfolyamát befolyásoló tiltott árfolyammanipulációt hajtott végre kereskedési időben, majd belső érték nélküli kriptodevizák árfolyamát hajtotta fel átmenetileg pusztán azzal, hogy szájára vette őket.

Mondhatjuk, hogy fejébe szállt a dicsőség, de az igazán nagy gondok akkor kezdődtek, amikor kitalálta, hogy tokkal-vonóval megveszi magát a szócsövet, a Twittert, amit aztán X névre keresztelt. Innentől elszabadultak az indulatok, a reklámozók menekültek, a korábban megfontolt vállalkozó szinte randalírozni kezdett új szerzeményénél. Sokkal inkább mutatja egy sokszor szélsőséges, hisztis, sértődős ember képét, mint a sikeres vállalkozóét.

Tesla árfolyam

Önmagában persze nem közvetlenül emiatt csökken vagyonának értéke, bár az X-et, miután kikerült a tőzsdéről, lehetetlen reálisan értékelni. A Tesla árfolyamára viszont közvetve már hatással lehet Musk változása, hisz a részvényt 2012 óta azért vásárolták a befektetők fundamentálisan rendkívül túlárazottan, mert bíztak Musk páratlan képességeiben, és ebben sokáig nem is kellett csalódniuk.

Fogyni kezdett a bizalom

Most ez a bizalom fogy, és az is látszik, hogy kissé lelassult a korábbi lendület a Teslánál: lassan érkeznek az új típusok, lassabban kezdenek épülni a gyárak, melyek korábban szinte kipattantak a földből. A részvényesek enenk hatására fokozatosan elkezdik kiárazni az "egykori" Elon Musk hatását a részvényből, de a folyamat még mindig nem ment messzire, hisz a részvény fundamentálisan még mindig drága, illetve jelentős jövőbeni növekedést áraz.

A Tesla P/E értéke (részvényárfolyam osztva az egy részvényre jutó nyereséggel) 40-50 közötti az idei várható eredménnyel, míg érett autógyártóknál egyszámjegyű az adat. Technológiai cégnél lényegesen magasabb is lehet, de ez a húzóerő nem látszik: Elon Musktól azt várhattuk volna, hogy mindenkivel összevesző médiavállalkozó helyett inkább a mesterséges intelligenciával kezdett volna komolyabban foglalkozni, ami talán még a korábban általa kitűzött önvezető autóhoz is elvezette volna.

Még minden lehetséges

Elon Musk vagyonának legnagyobb szeletét még mindig a Tesla adja, noha már csak 13 százalékot birtokol a cégből, így a részvény árfolyama van leginkább hatással a vagyon értékére, és így a világ leggazdagabb emberei közötti helyezésre. Persze veszve még semmi nincs: a vállalkozói véna még újra megerősödhet, a képesség még biztos megvan akár a Tesla sikerének fellendítésére, akár más vállalkozással nagy eredményt elérni. Az árfolyamok állandóan mozognak, a helyezések változnak.