A régió különleges fegyverei

Bár az ég óvjon a nyílt katonai konfliktustól, amire ez idő szerint nincs esély. A néhány kijevi politikustól hallott forrófejű megjegyzéseket (hogy Magyarország az OF után a második számú ellenség) Budapesten, Washingtonban, a NATO-ban meg sem hallják.

Mert Ukrajnára is vonatkozik az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) alapszerződésének ötödik cikkelye, amely alapján a NATO haderői egységesen lépnének fel egy – e pillanatban erősen hipotetikus – Magyarországot érő ukrán fegyveres fenyegetéssel szemben.

És már szerveződik a Kelet-Közép-Európában párját ritkító magyar, NATO-kompatibilis nehézfegyverzetű dandár, amihez hasonlót Ukrajna tán egy évtized múlva sem tud kiállítani. 

Persze nem az Ukrajna irányából érkezhető fenyegetés az alapvető oka a magyarországi fegyvervásárlások, a hadiipar fellendítésének.

Mint Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos (NATO-meghatározás szerint NAD – National Armaments Director, Nemzeti Fegyverzeti Igazgató) a 2021 decemberében a mértékadó londoni Janes Defence Weeklyben megjelent, e sorok szerzőjének adott interjújában elmondta:

a Zrinyi 2026 program alapján folyó modernizálás célja „felhozni az ország katonai képességeit a 21. század szintjére, továbbá feléleszteni, megizmosítani a honi hadiipart, amely egyben a műszaki fejlesztés a mérnöki képességek kifejezője-hordozója is.” 

Árnyalja a képet, hogy déli szomszédunk, Szerbia is ezerrel fegyverkezik.

De nem miattunk, hanem két szomszédja, a Koszovó-Albánia fúzió (Nagy-Albánia) és Bosznia-Hercegovina (BiH) szétesésének veszélye ösztönzi a belgrádiakat.

Akiknek óriási előnye, hogy a még a szocialista Jugoszlávia idején az önerőre való támaszkodás jegyében felfuttatott, igen sokoldalú és a régióhoz képest színvonalas hadiipara ismét felívelő ágazatban van.

És a legsanyarúbb időkben, Jugoszláviai szétesése után is a belgrádi kormány dotálta, életben tartotta a hadiipari vállalatokat.

Emiatt is hozzátehetjük: kiváló alapokról indulnak.

Még Joszip Broz Tito elnöksége alatt, a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben Belgrád jó kapcsolatot épített ki a nagy amerikai rakétagyártókkal, a többi között a Raytheonnal.

Ennek köszönhetően korszerű rakétagyártási technológiához jutottak a szerbek, mi több, licencszerződéssel otthon, Szerbiában állíthatták elő a Raytheon immáron emblematikus AGM-65-ös Maverick levegő-föld rakéták első, még a rakéta orrába szerelt tv-kamerával, vagy infravörös sugarakkal célra vezérelt szériáit. 

Érdekes egybeesés: a korábbi magyarországi JAS 39 Gripen felfegyverzési programokban szerepeltek az AGM-65-ösök továbbfejlesztett változatai, amelyeket integráltak a Gripenek fedélzeti tűzvezető rendszereibe.

Két változat integrálásáról tudunk a hazai Gripenekhez, az AGM-65H (a rakéta orr-részében lévő tv-kamerával célra-vezéreltről) és az AGM-65G (infravörös célkeresősről). Onnan lehet őket megkülönböztetni, hogy a tv-kamerás AGM-65H-sok orr részét átlátszó plexikúp borítja, mögötte közelről jól látni a tv-kamerát, míg az AGM-65G infravörös célkeresőjűek orr részét átlátszatlan halványsárga kúp fedi. 

Ezelőtt több mint 13 évvel a HM egyik használaton kívül helyezett nagy lőszerraktára felújított épületeiben megalakult a Közép-Európai Maverick Logisztikai Központ, amely a térségbe eladott AGM-65-ösök (H és a G modell) közepes javításait végezte.

Akkoriban a Raytheon nagy reményeket fűzött a közép-európai piachoz, Varsóban állandó képviseletet tartott fenn, amelynek élén az arizonai Tucsonban lévő rakétagyár, az óriásvállalat egyik alelnöke állt. Később a varsói képviseletet bezárták.

Hogy a fegyverbizniszben semmi sem fekete-fehér, azt éppen a magyarok által is megvásárolt, jelenleg a világ legkorszerűbbjeként elismert, rövid hatótávolságú levegő-levegő rakéta, az Iris-T története is bizonyítja.

A szépnevű Iris-T-vel felszerelt Gripen C vagy D modell pilótája a sisakja elülső részére erősített különleges, lehajtható plexi-képernyő-félgömbön látja a rakéta célzó-rendszerét, egy tízforintos méretű, zölden fluoreszkáló vonal alkotta kört, amelyet szemmozgással vihet a célra, a másik repülőgépre.

Ez a rendszer a Head-Up-Display – HUD.

Elég, ha csak körülbelül van meg az irány, mert az Iris-T roppant jól manőverezik.

Fordulóképességét a rakétamotorjából kiáramló hajtósugár irányíthatósága (thrust vectoring) adja. Amit rossz nyelvek szerint még a szovjet, majd az orosz hadmérnökök dolgoztak ki évtizedekkel ezelőtt, és alkalmazták nemcsak a rakétákon, hanem a harci repülőgépeken is. 

Az Iris-T kidolgozója a német és a világ hadiiparának egyik vezetője, a Diehl BGT Defence konszern.

A múlt század kilencvenes évei legelején indult meg a rakéta tervezése.

Az ötletet a német újraegyesítés után a nyugatnémet fegyvertervezők kezébe került szovjet gyártmányú MiG-29-es vadászgépek, és az azokon akkor már bő egy évtizede szolgálatot teljesítő R-73-as levegő-levegő rakéták adták.

Amikor a német mérnökök szétszedték a szovjet R-73-ast, leesett az álluk. Ez a fegyver évtizedekkel megelőzte a hasonló nyugati gyártmányokat, a többi között fordulékonyságával. 

Nem minden alap, továbbá malícia és irigység nélkül viccelődtek: ha egy R-73-ast utánad küldenek, hiába szaladsz a másik utcába, az befordul utánad a sarkon és elkap.

Ugyanis az R-73-ason már alkalmazták a rakéta tolósugár irányát változtató lamella-rendszert. Ami egyébként ma is az oroszországi 4.-5. generációs több célú harci gépek (például a Szuhoj 30-as, 35-ös, 57-es) egyik előnye a Nyugat legkorszerűbb, F-22-es Raptor és F-35-ös Lightning II. mintájú gépeivel szemben.

Míg a legkorszerűbb Szuhojok három dimenzióban (3D - le-fel-jobbra-balra) mozgatják a tolósugár eltérítő lamellarendszerüket, addig az amerikai gépek (az F-22-es) csak két dimenzióban (2D – le-fel) tudják ezt a trükköt végrehajtani.

Emiatt fordulékonyabbak az oroszországi gépek, aminek a gép-gép elleni harcában (dogfightnak – kutyaviadalnak hívja a szak-szleng) van jelentősége. Igaz, a másik gép ellen küldött legkorszerűbb rakéták is fel vannak ilyen képességekkel vértezve.