Amerika kenterbe veri Európát, ám itt a recept, ami végre erősebbé tenné az Uniót

A tanulmány elkészítését Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök kérte egy évvel ezelőtt. 

Mario Draghi befolyásos bankár és politikus. Sok más pozíciója mellett 2011-től 2019-ig az Európai Központi Bank (ECB) elnöke, 2021 február és 2022 október között Olaszország miniszterelnöke volt.

De dolgozott a Világbanknál, 2002-ben a Goldman Sachs International alelnökének és ügyvezető igazgatójának nevezték ki és – mások mellett – a cég európai stratégiájáért, nagyvállalatokkal és kormányokkal való kapcsolataiért volt felelős egészen 2005-ig.

A Draghi tanulmány alapvetése a jól ismert tény:  Európa nagy bajban van.

Lassú a gazdasági növekedés, gyenge a termelékenységi és innovációs teljesítmény, lemaradt a digitalizációban, alig van a „korszerű technológiákban” élenjáró vállalata, megmerevedett, statikussá vált a gazdasági szerkezet, a vállalkozószellemű kisebb cégeket megöli a bürokrácia és a növekedésüket finanszírozó források hiánya, és az európaiak életszínvonala is romlik.  Mindez együtt rontja Európa versenyképességét.

A tanulmány szerint ezért

új iparstratégiára van szükség, amely jelentős állami támogatással felgyorsítja a digitalizációt, a zöldátmentet, és javítja a kulcságazatok, közöttük a hadiipar versenyképességét.

Mindezt erőteljes EU-s koordinálással kell megvalósítani, és a finanszírozásban minden tagországnak részt kell vennie, beleérte az együttes hitelfelvételt is.

A szükséges ráfordításokhoz az EU GDP-jének 5 százalékára, évi 750-800 md eurora lenne szükség.

Felmerülhet továbbá az EU-s befizetések – amelyek jelenleg a GDP egy százalékát jelentik – emelése is. A tagországokból azonnal megjöttek a vélemények.

Vannak, akik arra hívják fel a figyelmet, hogy a tanulmányon erősen érződnek a nagyvállalatok lobbiérdekei. Mások arra figyelmeztetnek, hogy a pénz nem oldja meg az EU szerkezeti problémáit, és főleg nem fogja ösztönözni az innovációt, hiszen maga a tanulmány tesz említést arról, hogy az EU most is sokat költ innovációra, csak az eredmény kevés.

Egy dán vélemény szerint pedig elfogadhatatlan az az ötlet, hogy az EU versenyképességét hatalmas, ráadásul hitelből finanszírozott állami támogatással kellene megjavítani.

Mario Draghi

De nézzük a tanulmány legfontosabb megállapításait, érveit! Az EU gazdaság problémáit hosszasan sorolja a tanulmány, azonban ezek mind régről jól ismert, és rendszeresen emlegetett hiányosságok: romló versenyképesség, lassuló növekedés, gyenge termelékenység és innovativitás, alacsony kutatás-fejlesztési kiadások az iparban, energiaigényes gazdasági szerkezet, miközben az energia ára megnőtt, csökkenő népesség és tudáshiány, a gazdasági dinamizmus hiánya, nincs elég „csúcstechnológiás” vállalat, viszont túl nagy a járműipar szerepe.

Ezen problémák miatt az USA szinte minden területen lehagyta az EU-t, és Kína is szorosan a nyomában van.

A megoldás a

fenntartható versenyképességet

– amit a tanulmány egyébként nem definiál – biztosító új iparpolitika lehet, amit jelentős állami ráfordítások támogatnak. A megvalósítást pedig határozott központosításnak kell segítenie. Ezzel kapcsolatban nézzünk néhány figyelemre érdemes gondolatot!

• fel kell gyorsítani az innovációt, ehhez új „növekedési motorok” kellenek.
• csökkenteni kell az energiaköltségeket, részben zöldítéssel, részben a körforgásos gazdaságra való átállással.
• közös EU-s programokat, fejlesztéseket kell indítani európai prioritások mentén, közös finanszírozással. 
• a hadipar közös fejlesztésére van szükség, közös finanszírozással, szabványosítással, a jelentős nemzeti eltérések csökkentésével (a tanulmány szerint az EU-ban 12 féle tank gyártása folyik, az USA-ban csak egyféle).

Az új iparpolitika finanszírozása nem várható egyedül a magánszektortól, ezért kell beszállnia az EU-nak. Viszont gondolni kell arra, hogy a „következő generáció EU” helyreállítási terv finanszírozására (Next Generation EU) felvett hitelt az EU-nak 2028-ban el kell kezdenie törleszteni, ami

évi 30 md euro-nyi költségvetési kiadást 

jelent majd.  Ezért a tagállamoknak is be kell szállniuk az új iparpolitika finanszírozásába, közös hitelfelvétellel, saját költségvetésből, esetleg az EU-s költségvetéshez való hozzájárulásuk növelésével. 

A sikerhez pedig az európai koordináció szélességét és mélységét is növelni kell. Néhány ezzel kapcsolatos javaslat:

• a tagállamok iparpolitikái helyett egységes, EU-s prioritásokat tartalmazó, közösen finanszírozott iparpolitikára van szükség. Nem elfogadható, hogy egyes országok saját „nemzeti bajnokokat” akarnak „kinevelni”. 
• a nemzetállamokba érkező külföldi tőkebefektetéseket koordinálni kell.
• szükség van az állami innovációs ráfordítások koordinálására.
• mielőbb létre kell hozni az integrált tőkepiacot azért, hogy az EU-s lakossági megtakarításokat fel lehessen használni az EU-s beruházások finanszírozására
•  előre kell lépni a bankunió területén
• be kell fejezni az egységes piac teljes kiépítését.
• új közös versenyképességi fejezetet kell nyitni az EU költségvetésében a versenyképességi téma finanszírozására, és ennek megvalósítására a szükséges szervezeti rendszert is  ki kell építése.

Az EU nemzetközi szerepvállalásában pedig 

cél a függőség csökkentése.

Ehhez együttműködést kell kialakítani az EU számára fontos, nyersanyagokkal rendelkező országokkal, viszont az ipar versenyképességét veszélyeztető országokkal szemben indokolt lehet az iparvédelem, hiszen ezt teszi például az USA is. 

Összességében a tanulmány az EU valós, régóta ismert problémáira keres megoldásokat. Nem kap azonban elég hangsúlyt az EU egyik alapvető problémája

a hatalmas bürokrácia csökkentése.

Sőt a javaslatokból az tűnik ki, hogy azok megvalósításával akár nőhetne is a bürokrácia, a túlszabályozottság. Ellentmondásnak tűnik, hogy miközben a tanulmány határozottan felemeli a szavát az un. „nemzeti bajnokok” ellen, azt nem említi, hogy a tervezett EU-s iparpolitika által támogatásra érdemesnek ítélt ágazatok, illetve az ezeken belüli cégek is egyben adott országok „nemzeti bajnokainak” tekinthetők.

De talán a legnagyobb ellentmondás az, hogy

egy jelentős állami támogatással megvalósított iparfejlesztésére tesz javaslatot, miközben az EU bírálja azokat az országokat, amelyek saját iparuk fejlesztése során állami támogatást is alkalmaznak. Az iparfejlesztés kapcsán a tanulmány egyébként a gépi, technológiai beruházások fontosságát hangsúlyozza annak ellenére, hogy az elemző részben kitér arra, hogy a tudásszint, különösen a digitális képzettség, illetve általában a műszaki-, természettudományos ismeretek tekintetében szintén le van az EU maradva az USA és Kína mögött.

Megoldásként elsősorban

a magas képzettségű külföldiek Európába csábítását, illetve azt említi, hogy az EU-s egyetemeknek be kellene kerülniük a világ legjobb egyetemei közé. 

Hiányzik végül a javaslatok közül, hogy milyen szerepet szánna az új iparpolitika a kisvállalati (KKV) szektornak annak ellenére,  hogy a merev gazdasági szerkezet dinamizálásának, az új „high tech” ágazatok előretörésének és az ezekben megjelenő innovatív cégek sokaságának szükségességét több helyen is említi.

Összességében a Draghi tanulmányon valóban érzékelhető bizonyos

nagyvállalat centrikusság.

Meglepő továbbá, hogy saját innovatív megoldások helyett inkább

az USA és Kína által alkalmazott módszerek „másolását” javasolja.

Fontosnak itéli a kritikát, de nem szól arról, hogy az eddigi EU-s iparpolitikák miért nem hozták a várt eredményeket.

A legnagyobb hiányosság pedig az, hogy miközben gyakran hivatkozik a gyorsan változó, bizonytalan környezet miatti változtatások sürgősségére, nem indokolja meg, hogy a javasolt, szinte teljesen centralizált, mindent a „központból” irányítani akaró iparpolitika miért fogja javítani az EU gazdaságának innovativitását, termelékenységét és versenyképességét.

Ez azért is nagy hiányosság, mivel a tagállomok fejlettségi szintje, a különböző területeken az EU átlagtól eltérő mértékű elmaradottsága, az erős és gyenge pontokat jellemző különbségek, valamint az országokon belüli regionális eltérések miatt az „egységesítés” akadályozhatja a kevéssé fejlett országok saját képességekre építő felzárkózását.

Mindezen problémák miatt várható, hogy a javaslatokat nem lesz könnyű elfogadtatni a tagállamokkal. Pedig – a tervek szerint – az új bizottság első 100 napjának egyik legfontosabb feladata éppen a javaslatok megvitatása és lehetőség szerinti elfogadtatása lesz.

A szerző közgazdász, egyetemi tanár.