Amikor a magyar teljesítmény előtt az amerikai katonák is meghajoltak

Elemzések2022. jún. 6.Révész Béla

A Big Wind igazi szörnyeteg, aminek a látványával és teljesítményével nem tudtak betelni az amerikai katonák a kuvaiti háborúban. Magyarok készítették, olyan koncepció alapján, ami előtt fejet hajtott a világ.

1990-ben, amikor az irakiak megszállták Kuvaitot, az amerikaiak vezette koalíciós erők pár hónap múlva szintén megjelentek az országban, és néhány hét alatt ki is űzték onnan az agresszorokat. Szaddam Huszein visszavonuló erői elképesztő pusztítást hagytak maguk után. Ha már nem lehet az övék, másé se legyen Kuvait legendás olaja – gondolták, és felgyújtottak minden olajkutat, amit csak tudtak.

Összesen 749 kút égett óriási fáklyaként. A brutális környezeti katasztrófán túl az olajkutak eloltása a globális gazdaság szempontjából is kulcsfontosságú volt, így a helyszínen nemzetközi csapat próbálta megfékezni a gigantikus lángokat.

Ez a fajta égés azonban merőben más, mint egy szimpla tűzeset.

Az ilyen mennyiségben égő olajat nem lehet csak úgy eloltani, a nyugati csapatok hiába küzdöttek a lángokkal, azokat csak nagy időveszteséggel tudták megfékezni. Ekkor érkezett meg a helyszínre a Big Wind a magyar csapattal, ami aztán megoldotta a problémát. Nem is akárhogyan.

A Big Wind nem más, mint egy T-34-es tank és egy MIG-21-es repülőgép hajtóműveinek elképesztő ötvözete.

Maga az alapötlet nem hazai, de tény, hogy a magyar kutatók és mérnökök figyeltek fel rá, amikor 1968-ban egy algyői olajkút berobbanásánál az akkori Szovjetunió egy ZIL jármű MIG-15-ös hajtóművekkel kiegészített monstrumát küldte a helyszínre, amelynek segítségével sikerült is megfékezni a kitörést.

Ezt a koncepciót kezdték el kidolgozni és tökéletesíteni a hazai mérnökök, míg végül megalkották azt a negyven tonnás szörnyeteget, ami Kuvaitban annyira hatékonyan működött.

A Big Wind nem más, mint egy T-34-es tank és egy MIG-21-es repülőgép hajtóműveinek elképesztő ötvözete.

A járművet 1989-ben kezdték építeni, és gyakorlatilag egyszer tudták csupán tesztelni, mielőtt a Közel-Keletre szállították volna, hogy éles szituációban tegyék próbára képességeit.

A Big Wind alapötlete forradalmian új volt.

Az általános gyakorlat szerint robbantással próbálták eloltani az égő olajkutakat, hogy elvágják a lángoktól az utánpótlást képező anyagot.

Ez azonban nem csak irányíthatatlan folyamatokat eredményezett, de magukat a kutakat is teljesen tönkretette.

A Big Wind ezzel szemben a hajtóművek gázsugarát, valamint az abba vezetett oltóanyagot használta a tűz eloltására.

Hogyan?

A két turbinából mintegy 2000 km/órás sebességgel törnek elő a fúvócsövükbe juttatott gázok, amelynek sugarába percenként 6000 liter vizet és 4000 liter habot fecskendeznek. A vízsugár a gáz 600 fokos hőmérsékletében elporlad, lehűti azt, közben a keverék villámgyors hűtő és oltóhatást fejt ki, kiszorítva az égő kút környezetéből az oxigént.

A folyamat részeként kisebb fecskendőkkel folyamatosan hűtötték a kút környékét. A turbinákból kiáramló sugár majdnem 40 méter hosszú volt, átmérője a 15 métert is elérte, így érthető, hogy már a látványa is lenyűgözte a nemzetközi tűzoltó csapat tagjait.

A gép szállítása elég nehézkes volt, végsebessége mindössze az 5 km/órát súrolta, és már Kuvaitba is csak a világ egyik legnagyobb teherszállítójával, egy Antonov-124-essel tudták kijuttatni.

A nehézségek ellenére maradéktalanul beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Negyvenkét napig állt szolgálatban Kuvaitban, ez alatt kilenc égő kutat oltottak vele. A leggyorsabb oltása mindössze 34 másodpercig tartott, ez meg is alapozta a világhírt a számára. A sajtó ódákat zengett mind a magyar fejlesztésű szörnyetegről, mind annak kezelő személyzetéről.

A Big Wind annyira speciális gép, hogy használata nem is tudott széles alkalmazási területen elterjedni. A sugárhajtóműves oltási technika városi környezetben használhatatlan, a gép fantasztikus működése kizárólag olyan helyszínen érvényesülhet, amilyen a kuvaiti sivatag végtelenje volt.

Hatékonyságára és megbízhatóságára mégis joggal lehetnek büszkék a hazai fejlesztők: ez minden idők egyik legbizarrabb és legfantasztikusabb tűzoltógépe, egyben a magyar mérnöki teljesítmény csúcskategóriás alkotása.

Fotók: MOL Group