Az amerikai hadiipar felhasználja az orosz Kaszpi-tengeri Szörnyet

A nemzetközi szaknyelvbe ez a gépfajta az orosz elnevezést követve az „ekranoplan” néven ismert.

Az USA vezetésében valamilyen okból ismét feltámadt az érdeklődés a kétéltű jármű iránt. Hogy ez annak köszönhető, hogy az oroszok is ismét rámozdultak, vagy fordítva, az amerikaiaknak jutott az eszébe, egyelőre nem tudni.

A mai világban, amelyet a gigászi méretű – a klasszikus fegyveres konfliktusok módszereivel keveredő - információs hadviselés, a szemben álló fél megtévesztése, megvezetése, az erdőbe való bevitele, a hamis hírek terjesztése, elegáns összefoglaló néven a „hibrid hadviselés” jellemez, erre a kérdésre nincs jó válasz.

Alekszejev már 1941-ben szabadalmaztatta az elődöt, a víz alatti „szárnyakon” közlekedő szárnyashajót.

Mai társait a Rakéta nevű szovjet gyártmányú szárnyashajó képviseli, amelyet a Dunán is lehetett látni, Budapest és Bécs között szállított utasokat.

A légpárnás repülő hajó terve annak idején még Sztálin-díjat is hozott a feltalálónak, mégis csak az 1980-as évekre lett belőle valami, amikor mások továbbfejlesztették az alapelvet és a tervezettnél sokkal kisebb méretben, mindössze 400 tonnás összsúlyban megteremtették a katonai változatot, a Kászpi-tengeri Szörnyet, a Lunyt (a Réti Héját).

A megmaradt példánynak „csak” nyolc sugárhajtású motorja van, egy korábbi változatra még tíz, azonos típusú sugárhajtóművet építettek.

Nem evilági kinézete volt (van), hiszen, ami a Lunyból maradt, azt nemrég markológépekkel ásták ki a Kászpi-tenger parti homokjából. Minthogy a szovjet haditengerészet-tengerészeti légierő egyik kivételes fejlesztéséről, a 903. számú projektről van szó, a 2020-as év augusztusáig a Kászpi-tenger dagesztáni, a DagDizel gyárhoz tartozó partszakaszán süppedt a homokba.

Egy éve kezdték kiásni a Szörnyet, amelyet aztán hajóként a közeli Derbentbe, az OF legrégebbi és legdélebbre fekvő – Pécs méretű - városába vontattak, ahol a haditengerészeti múzeumba került.

A Luny orra úgy néz ki, mint az alligátor-teknősé. Az orr-rész mögött két rövid csonka szárnyon nyolc (oldalanként 4-4) egymás mellé épített sugárhajtású motor biztosította a felhajtóerőt, ezek a hátrébb kezdődő, karomszerű támaszokban végződő vaskos szárnyak alá fújták a forró levegőt, amely a légpárnát adta.

Ezen siklott néhány méterre a vízfelszín felett a Szörny, amely a hátán három sorban hatalmas iker-rakétavető csöveket hordott. A Szörny farokrészében távirányított, 23 milliméteres iker-gépágyút építettek be.

Ezekből a géptörzs tetején elhelyezett indító csövekből süvített ki a nyolc, egyenként négy és féltonnás Moszkit (Moszkitó) nevű, hajók ellen szánt, kombinált rakéta-, és tolósugaras motorral (ramjet) meghajtott fegyver (NATO-kódneve Sunburn, kódjele: SS-N-22), amely háromszoros hangsebességgel, a víz felett alacsonyan repülve közelíti meg az ellenséges flottát.

Termonukleáris robbanófeje mintegy 15 Hiroshima-bomba erejének felel meg.

Létezik a Moszkitnak egy repülőgépek által hordozott változata, a Kh-41-es is. A Moszkitok ma is hadrendben vannak nemcsak az Oroszországi Föderáció haditengerészeténél és légi-kozmikus erejénél (VKSz), hanem Indiában, Kínában, Egyiptomban, Vietnámban, Iránban és Észak-Koreában is szolgálatban állnak.

A Szörny egyes altípusain a gépezet előre jutásához a tolóerőt a hatalmas farokrészen elhelyezett két további sugárhajtómű adta.

Sokkal gazdaságosabb üzemanyag-felhasználással működött, mint a hasonló teherbírású óriási katonai szállítógépek, szovjet példánál maradva az Antonovok, a négy hajtóműves An-124-esek, vagy a világ legnagyobb szállítógépe, a hatmotoros An-225 Mrija, amelynek egyetlen példánya ma ukrán színekben repül.

A jó paraméterek ellenére az Oroszországi Föderáció hadereje elvesztette érdeklődését a Kászpi-tengeri Szörny iránt, amely nem került szériagyártásra.

Az eredeti terv, illetve a megvalósított változatok – például a katonai csapásmérésre kidolgozott Szörny - egészen a Szovjetunió bukásáig vegetáltak, majd a feledés homályába merültek.

Egyes források szerint a 903.-as projekt bukásához hozzájárult, hogy a Kászpi-tengeri Szörny nem igazán óceán-álló. A világtengereken a Luny által elviselt maximum 3,5 méteres hullámoknál többször nagyobbak is gyakoriak. Márpedig ilyen körülmények között a Luny nem tud se le-, felszállni, sem pedig biztonságos légpárnán repülni.

Az amerikaiak másképpen gondolják. A Pentagon a Szörnyben rejlő lehetőségek kiaknázására készül és új, tengeri bázisú hadirepülőgépek tervezésére, szállítására bocsátott ki RfI-t (Request for Information – információs ajánlattételre felszólító ajánlatot) nagy amerikai (nyugati) hadiipari vállalatoknak.

Pedig az amerikai próbálkozásoknak is van előtörténete.

Az USA hadmérnökeit korábban is foglalkoztatta a légpárnás óriás repülőhajó gondolata, de nem jutottak ötről hatra, ezért az ötletgazdákhoz fordultak.

Az 1990-es években, amikor Oroszország és az Egyesült Államok még jóban voltak, a Boeing mérnökei Moszkvától engedélyt kaptak az akkor már évek óta nyugdíjazott, a Kászpi-tenger partján hányódó Szörny alapos szemre vételére, tanulmányozására.

Zárójelben jegyezzük meg, hogy a kilencvenes években jó néhány oroszországi-amerikai közös vállalkozás működött, még repülőgépek is készültek a két katonai óriásvállalat, az oroszországi Szuhoj és az amerikai Boeing együttműködésében. Az oroszországi légiflottákban ma is rendszeresítve van, sőt az Aeroflottal Budapestre is jár a Szuhoj 100-as Superjet, amelynek születésénél a Boeing is bábáskodott.

Az amerikaiaknak ezek az együttműködések lehetőséget adtak a szovjet hadiipar alaposabb szemrevételezésére.

Ugyanez zajlott zajlik le most Ukrajnában, ahol a legértékesebb (saját források mellett szovjet-orosz technológiára épített) ukrán hadiipari vállalatok - hadirepülőgépek, rakéták, gázturbinás hadihajó-motorok - feletti ellenőrzésbe 2014 után bekapcsolódtak az amerikaiak.

Nemrég megjelentek Ukrajnában a kínaiak is, akik be akarták vásárolni magukat a katonai gépekhez hajtóműveket gyártó (a szovjet-orosz technológia legfejlettebb elemeit alkalmazó) Motor Sich gyárba. A kijevi kormány (mondják, erőteljes amerikai nyomásra) nem engedélyezte az ügyletet.

Visszatérve a Kászpi-tengeri Szörnyhöz, az amerikai védelmi tervezők az új eszközöktől katonák, páncélosok és rakéták gyors, nagy távolságokra való szállítását várják.

A Kászpi-tengeri Szörny mintájára elképzelt, légpárnás elven működő óriásgépek legnagyobb előnye, hogy nem szükséges számukra repülőtér.

És a Föld felszínének 71 százalékát víz borítja, azaz olyan helyekre is gyorsan eljuthatnak, ahol nincsenek repülőterek.

A kirakodáshoz a vízen hajóként lebegő óriásgépek mellé a második világháborúban elsőként alkalmazott partra szállító hajókhoz hasonló úszó, lapos fenekű, a partra kicsusszanó, lenyitható orrú teher-bárkák, vagy úszó kikötők nyújthatnak segítséget.

Jegyezzük meg, hogy az augusztus 31-ével gyászos véget ért afganisztáni soknemzetű missziót lezárva Joe Biden amerikai elnök éppen a minap új korszak beköszöntét jelentette be az amerikai kül-, és biztonságpolitikában.

Ebben az új korszakban korlátozzák az amerikai fegyveres erők külföldön való bevetését, mondván, az USA véget vet az amerikai katonai erő olyan külföldi alkalmazásának, amelynek a célja más országok rendszerének-mentalitásának átalakítása („… to remake other countries…”). Azaz új világrend alakulna ki, amelyben az USA a korábbinál kisebb szerepet vállal és megszünteti a „demokrácia-exportot” – legalábbis katonai eszközökkel.

Ha ez megvalósul, az USA haderejének nemigen lesz szüksége ilyen új eszközökre, hiszen szerte a világon több mint 800 katonai támaszpontot tart fenn – többségüket repülőtérrel, raktárakkal, konzervált nehéz fegyverzettel.

A Pentagon légpárnás repülő hajókra vonatkozó RfI-jét 2021. augusztus végén tette közzé a Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége, a DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency) a védelmi minisztérium szupertitkos kutatóintézet-hálózata az amerikai kormány weboldalán.

Az információs ajánlatkérés aláhúzza a hagyományos légi- és tengeri szállítási módok, eszközök hiányosságait. A katonai szállítóhajók hetekig utazhatnak, mielőtt elérik céljukat. A katonai szállító repülőgépeknek – amelyeknek a teherbíró képessége erősen korlátozott - pedig különleges repülőtér, például hosszú kifutópálya kell.

Mint a Popular Mechanics, a műszaki újdonságokkal, mérnöki teljesítményekkel foglalkozó amerikai szakportál megjegyzi, az amerikai védelmi minisztérium fegyverzet-beszerzői első sorban a hullámok felett néhány méterrel több száz kilométeres óránkénti sebességgel haladó kétéltű repülő-hajókra gondolnak.

A Pentagonban, a NATO-világban ezen típusok elnevezése: szárny a földön (wing-in-ground - WIG), ami nem pontosan fedi eme légi alkalmatosságok lényegét, hiszen a szárnyaik utazósebességnél nem érintik sem a talajt, sem a hullámokat.

Még egy fontos tényező, amely felébresztette az amerikaiak figyelmét: az ekranoplan „láthatatlansága”.

Mivel közvetlenül a vízfelszín felett repül, a radarok a Föld görbülete folytán csak egészen közelről észlelik. Ugyanezen okból a víz alatti járműveket kémlelő szenzorok, a szonárok sem „látják”, hiszen nem merül a vízbe. És a hajók, tengeralattjárók ellen telepített víziaknák sem tesznek benne kárt.

Az ekranoplanok hátrányai: mivel alacsonyan repülnek, a madarak nagyobb veszélyt jelentenek a hajtóművekre.

Emellett bonyolult az irányváltoztatásuk. Nem képesek merész fordulatokra, hiszen akkor a gép elvesztené a légpárnát, emellett nagyon nehéz őket vezetni.

Továbbá óriási plusz energiát vesznek fel induláskor, amikor hajóként siklanak, majd a sebesség növelésével felemelkednek, „ráfekszenek” a légpárnára. Emiatt is kellett a körülbelül az An-124-es tömegének megfelelő Kászpi-tengeri Szörnynek, a Lunynak tíz sugárhajtású motor. Ebből nyolc Kuznyecov NK-87-es motor a repülőhajó orránál, szinte a pilótafülkével egy magasságban, hogy a hátrébb lévő szárnyak alá a felhajtóerőt, a légpárnát odafújja. A farokrészen lévő két NK-87-es pedig az előrehaladáshoz szükséges tolóerőt biztosítja.

Ha már elérték az utazósebességet (400-600 kilométer/órát), az üzemanyag fogyasztás meredeken visszaesik. A Kászpi-tengeri Szörny egyhuzamban legalább 3000 kilométert tud repülni.

Miként a Kászpi-tengeri Szörny, ezek a tervezett amerikai járművek is hatalmasak lesznek – másképpen nincs értelmük. A Kászpi-tengeri Szörny eredetileg sok száz tonnás, a ma létező legnagyobb repülőgépnél kétszer nagyobb repülő szerkezet lett volna.

Még a megépült, felére lekicsinyített, de működőképes makettje, a Luny is a Boeing 747-es Jumbo, vagy a legnagyobb amerikai katonai szállítógép, a Galaxy C-5-ös méretei kategóriájába sorolható.

Az amerikaiak most akkora járműveket terveznek, amelyek mellett a Kászpi-tengeri Szörny eltörpül.

Ezek teherbíró képessége sokszorosa a mai legnagyobb szállítógépekének. Oroszországi források szerint az amerikaiak, a Boeing-gyár mérnökei a Pelikán-terv keretében tervezték (vagy már meg is építhették) az Amerikai Szuper Tengeri Szörnyet, amely egy jókora tehervonatnyi, mintegy ezernégyszáz tonna terhet vinne 16 ezer kilométeres távolságra.

Pekingi források szerint a Kínával való szembenállás serkenti őket az Amerikai Szuper Tengeri Szörny megépítésére. Meg nem erősített hírek szerint hatalmas, úszó támaszpontokat hoznának létre a Csendes-óceán nyugati, Kínával határos térségeiben, amelyek ellátását a Szuper Szörnyek biztosítanák. Mint orosz források megjegyzik, 2003 óta semmilyen hír nem szivárgott ki erről a Pelikán-projektről. Feltételezik, hogy kudarcot vallott, emiatt is hirdették meg a DARPA közvetítésével az új projektet, amihez egyelőre információt (RfI) kérnek.