Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Az EU élmezőnyébe került a magyar munkaerőpiac - visszatér a munkaerőhiány, ugranak a bérek

Elemzések2021. júl. 5.Harsányi Péter

Fogyasztási és beruházási boom, visszatérő munkaerőhiány, dinamikusan emelkedő átlagbérek. Az alábbiakban megvizsgáltuk, mi fűti a béremelkedést és az egyes ágazatokban mekkora az átlagfizetés. A munkanélküliségi ráta ismét 4 százalék alatt. A mutató uniós szinten hazánkban az egyik legalacsonyabb. A visegrádi országok közül egyedül Csehországban alacsonyabb érdemben a munkanélküliség.

A munkaerőpiac gyors helyreállását jelzi, hogy a hazai állásgyűjtő oldalak állás-kínálata június elején több mint 10 százalékkal magasabb volt, mint májusban. Ezenfelül 30 százalékkal meghaladták a számok a tavaly januári, koronavírus előtt állapotot is.

A pozitív folyamatokat visszaigazolják a másik oldalról az MNB adatai is, melyek szerint a vállalatok április-májusban már mindegyik ágazatban létszámbővítést terveztek. A munkaerőpiac egyre feszesebbé válik, érezhetően kevesebb az üres álláshely.

Az üres álláshelyek aránya az alkalmazottak számához viszonyítva a versenyszféra ágazataiban

Forrás: MNB

Miért foglalkoztatnak többet a vállalkozások, mi fűti a béremelkedést?

A bértámogatásnak és az ágazati moratóriumnak köszönhetően a cégek a munkaórák csökkentésével alkalmazkodtak és nem elbocsátásokkal, emiatt gyorsabb lehet a kilábalás.

Ezenfelül az uniós szinten élenjáró hazai oltási folyamatnak köszönhetően bátrabban terveznek és foglalkoztatnak a vállalatok. Alapvetően az a cég járt jól, amely megtartotta a munkaerőt, hiszen az év második felétől több területen munkaerőhiány alakulhat ki.

A háztartások fogyasztása idén és jövőre 4,6 és 5,6 százalékkal bővülhet, melyet támogat a hitelmoratórium és az idei év után befizetett személyi jövedelemadó várható visszatérítése. Utóbbi 1,5 millió kereső dolgozót érint.

Emellett a hitelezési folyamatok nagyon kedvezőek, a beruházások valósággal berobbannak. Jövőre 7,5 százalékkal bővülhetnek a nemzetgazdaság beruházásai a jegybank előrejelzései alapján. A beruházási ráta 28-29 százalékra emelkedik. Egy ilyen környezetben több munkaerőre lesz szükség, ami felfelé tolja a béreket.

Régiós kitekintő

A gyors újranyitásnak köszönhetően a munkaerőpiac gyorsabban visszatérhet a járvány előtti állapotába, sőt az év végéig várhatóan több ágazatban is munkaerőhiány alakulhat ki. Ezt jelzik a májusi kedvező foglalkoztatottsági adatok is, melyek alapján már több mint 4,6 millió ember dolgozik Magyarországon.

A munkanélküliségi ráta is 3,9 százalékra süllyedt májusban, ezáltal a munkanélküliek száma 200 ezer fő alá mérséklődött. Összehasonlításképpen a nálunk fejlettebb eurózónában kétszer ilyen magas a munkanélküliségi ráta.

A visegrádi országok közül egyedül Csehországban alacsonyabb érdemben a mutató, melynek értéke 3,3 százalék. A lengyeleknél hasonlóképpen 3,8 százalék, míg Szlovákiában 6,9 százalék a munkanélküliségi ráta. Ausztriában 6,9, Romániában 5,5 százalékon áll a mutató.

A legnehezebb helyzetben a déli országok vannak. Görögország, Spanyolország, Olaszország és Ciprus esetében a turizmus-vendéglátás súlya magasabb a GDP arányában. Ezen államokat így jobban sújtotta a járvány.

Munkanéküliségi ráta, 2021 május, százalék

Forrás: eurostat, növekedés.hu

Keresetek

Áprilisban 10 százalékkal 440 ezer forintra emelkedtek az átlagos bruttó bérek. A nettó keresetek pedig a kedvezményeket is figyelembe véve 300 ezer forint felé nőttek.

A munkaerőpiac gyors kilábalásának köszönhetően az MNB felfelé módosította az előrejelzéseit, melyek alapján az átlagbérek idén, jövőre és 2023-ban is nagyságrendileg évente 7,5 százalékkal emelkedhetnek. Ennek fényében 3 év múlva 25 százalékkal magasabbak lesznek az átlagos keresetek Magyarországon.

Az információkommunikáció, az ipar, az építőipar és a pénzügyi szektor teljesítménye meglehetősen erős, így ezen területeken a bérek lendületes emelkedése várható.

Az idegenforgalom és a légi utasforgalom kilábalása viszont hosszabb ideig tarthat. Érdekesség azonban, hogy a vendéglátásban a sok pályaelhagyó miatt még mindig jó 30 százalékkal kevesebb ember dolgozik a szükségesnél, így e szektorban is nagyon dinamikus béremelkedés zajlik.

Sok magyar nem utazik külföldre, hanem inkább belföldön tölti szabadságát. Emiatt a vízparti, Balaton menti övezetek esetében óriási a szezonális igény a munkavállalók, például pincérek és pultosok iránt. Így ezen régiókban és hiányszakmákban rendkívül nagyot ugornak a bérek is.

Az átlagbéreknél magasabb béreket az információ, kommunikáció, illetve a pénzügyi, biztosítási területen lehetett elérni 2021 januárjában. Ezt követően a szakmai tudományos, műszaki tevékenység és a villamosenergia, gáz, gőzellátás, légkondícionálás területen is meghaladják a bérek az átlagot.

Elérhető átlagbérek az egyes ágazatokban, forint, 2021 január

Forrás: KSH, növekedés.hu

Az építőiparban vagy a vendéglátásban elérhető bérek látványosan alacsonyak. Előbbi esetében torzít a szürkegazdaság jelenléte, utóbbinál pedig sok esetben a jattal együtt áll össze a teljes fizetés.

Az egyes ágazatokon belül is számos hiányszakma azonosítható. Az építőiparon belül például a burkolók, a bádogos szakemberek, a villanyszerelők vagy a darukezelők iránt óriási a kereslet, de akár a logisztikai területen az árumozgatókból és a villás targoncakezelőkből is hiány van.