Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Az ország, ahol egy nő átlagosan 7 gyereket szül

Elemzések2024. jan. 7.F. P.

Míg nálunk a népességcsökkés a gond, sok országban a túlzott, esetenként ijesztő népszaporulat jelent kihívást. Nem kevés közülük háborús gócpont, ugyanakkor egytől egyig szegények.

Szélsőséges eltérések vannak a világ egyes régióiban a születésszámból adódó népességváltozásban: míg a fejlett országokban kis növekedés, stagnálás vagy éppen csökkenés zajlik, Arika középső, a két térítő közötti övezetében óriási a növekedés. Emellett pont néhány közel-keleti ország mutat hasonló népességrobbanást, nem függetlenül esetleges vallási fanatizmusuktól, amely egyúttal geopolitikai gócponttá is teszik őket. A közepesen fejlett országok nagy részében kis népességnövekedés vagy stagnálás mutatkozik.

Az emberiség létszáma átlépte a 8 milliárd főt, India pedig megelőzte Kínát, mint a világ legnépesebb országa. Megnézzük, a világ mely országai adják még az emberiség számának lassuló, de még mindig gyors növekedésének nagy részét. Általában azt lehet mondani,  hogy

az éves 2 százalék fölötti népsségnövekedési ütem túlzottan magas, a 3 százalék fölötti pedig egészen ijesztő.

Utóbbiak áttekintésével kezdjük a felsorolást.

A rekorder

A legnagyobb népességnövekedéssi ütemmel az afrikai Niger büszkélkedhet, mégpedig hosszú ideje. Az éves népességnövekedési ütem 3,8 százalék, egy nő átlagosan 7 gyereket szül, a népesség átlagéletkora 15 év, vagyis a nagykorúak kisebbségben vannak. A népességszám fél évszázada még 5 milliós volt, most 28 millió, és ami a legijesztőbb, hogy a legtöbb országgal szemben az ENSZ becsülni sem tudja, mikor lassul fenntartható szintre, így jelenleg azzal számolnak, hogy 2100-ban 165 millióan lesznek.

3 százaléknál magasabb éves népességgyarapodás

3,3 százalék az éves növekedési ütem a Kongói Demokratikus Köztársaságban, melynek népessége a közelmúltban lépte át a 100 millió főt. Itt egy nőre 6 gyermek jut, a növekedési ütem azonban már lassú csökkenő ágba jutott, így 2050-ben lesznek 200 millióan, utána már nehéz becsülni. Kevéssel 3 százalék fölötti az ütem még négy afrikai országban, ezek Angola, Mali, Csád és Szomália, közülük az utolsó kettőben gyakoriak a fegyveres konfliktusok.

A 4 legnagyobb ország stabil

A 2 és 3 százalék közötti növekedésű országokat már országnagyság szerint tekinjük át, így is az is látható lesz, melyek jutnak fel a legnépesebb országok közé 2-3 évtized múlva. A világ legnépesebb országa, India még növekszik, de várhatóan 1,6-1,7 milliárd lakóval tetőzni fog. Kína lakossága máris csökken, a 340 milliós USA esetében fél százalékos az éves bővülés, főleg a bevándorlásnak köszönhetően. A negyedik Indonézia, 380 millió lakóval, a növekedés már egy százalék alatti, itt sincs messze a tetőzés.

Pakisztán és Nigéria

Az 5. helyen álló Pakisztán és a 6. helyen álló Nigéria helyzete viszont drámai: Pakisztánban a növekedés üteme ugyan már kevéssel 2 százalék alatt van, de 243 millióan vannak nem túl nagy országukban. Nigéria esetében a növekedési ütem 2,4 százalék és 225 millióan vannak, ezzel Afrika legnépesebb országa. Korábban voltak olyan ijesztő becslések is, hogy akár 1 milliárdra is nőhet a népesség, a mostani trendek alapján ez inkább csak 500 millió.

Az ország kormánya komoly intézkedéseket tesz a családtervezés segítésére,

és máris látszanak az eredmények: 10 éve még 2,8 százalékos volt a népességnövekedés éves üteme.

Nagyobb afrikaiak

Az immár 200 milliós alatti népességű országok közül a 125 milliós Etiópia, Afrika második legnépesebb állama következik 2,5 százalékos népességnövekedéssel.

Rövidesen utoléri és lehagyja Oroszországot, majd a 200 milliót is eléri a lakosságszám,

a tetőzést nehéz megbecsülni. A 100 milliós nagyobbik Kongót már említettük, a következő gyors növekvő Tanzánia, 68 millió lakossal és 2,94 százalékos ütemmel: a 200 milliót itt sem lehet kizárni. A következő Kenya 2 százalékos növekedéssel és 55 millió lakossal, majd Uganda 2,76 százalékos ütemmel és 49 millió lakossal, Szudán pedig szinte ugyanezekkel a számokkal.

Gyorsan növekvő lőporos hordók

Most jön a meglepetés, Afrikán kívül, a közel-keleti régióban, mondhatni a gigantikus lőporos hordóban: Irak 46 millióval és 2,24 százalékkal, majd Afganisztán 43 millióval és 2,7 százalékkal, utána Jemen 35 millióval és 2,24 százalékkal. Nem vitás, hogy az elmúlt évtizedekben ezek az országok voltak a legproblémásabbak és részben most is azok: jelenleg Jemen okozza a legnagyobb gondot, ahol a kormányhatalom csak részleges, és így a huszik kontroll nélkül lövik a Jemen és Afrika közötti tengerszorosban áthaladó hajókat.

A többi nagy népességnövekedésű ország már 35 millió alatti lakosú és mind afrikai.

10 milliárd környéki tetőzés

Összességében az látszik, hogy a 2050-ig várható 1,5-1,7 milliárdos népességnövekedés legnagyobb része Afrikában fog zajlani közel 1 milliárddal, Ázsiában még 4-500 millió fővel növekedhet, 1-200 millió pedig az amerikai kontinensre juthat. A mostani előrejelzések szerint ezt követően már egész lasssú lesz az emberiség növekedése, azt viszont szinte teljesen Afrika adja.