Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Bevált a fogyókúrás tabletta, mennybe megy a gyártó

Elemzések2024. márc. 8.F. P.

Egy kísérletet végeztek a Novo Nordisk tablettájával: a résztvevők jó pár kilót leadtak. A gyógyszergyár részvényei a mesterséges intelligencia bajnokát is túlszárnyalják az emelkedésben.

A dán gyógyszergyár, amely már eddig is tarolt fogyókúrás injekcióival és ezáltal a Louis Vuittont megelőzve Európa legnagyobb vállalata lett, most kísérletet végzett egy naponta szedhető tabblettával, ami mégiscsak egyszerűbb, mint a heti injekció. Az első eredmények biztatóak, így ha engedélyt kap a tabletta, sokkal több túlsúlyos ember szánhatja rá magát az immár igen egyszerű fogyókúrára.

Nagy lépés

Az amycretin hatóanyagú tabletta ugyanúgy két különböző hatásmechanizmus által csökkenti az étvágyat, mint a Wegovy injekció. A kísérletben részt vevők súlyuk 13 százalékát adták le átlagosan a 12 hetes kísérlet során. Ez az eredmény azt jelenti, hogy a tabletta akár hatékonyabb is lehet, mint az injekció.

A kísérlet ugyan még csak egy első lépés volt, és elvileg komolyabb klinikai tesztek szükségesek ahhoz, hogy kereskedelmi forgalomba kerülhessen a gyógyszer, bár a cég menedzsmentje nem zárta ki, hogy egyből a végső fázisú kísérletekhez ugranak előre, ami a forgalomba hozatali engedély alapfeltétele.

Kanyarban előzte a Teslát

A Novo Nordisk részvényét meg is tépték a befektetők: 9 százalékkal emelkedett csütörtökön, és az amerikai kereskedésben már meghaladta a cég teljes értéke a 600 milliárd dollárt, így a világ 12. legnagyobb tőzsdei cége lett, maga mögé utasítva a Teslát.

A dán gyártó számára fontos az újítás, miután ugyan először jelent meg a fogyókúrás szerekkel, a konkurencia már a nyomába eredt. Az amerikai Eli Lilly is kifejlesztett már egy tablettát, de az azzal végzett kísérlett kisebb tetstsúlycsökkenést eredményezett a Barclays elemzője szerint, akira a Bloomberg hivatkozik.

Hatalmas piac

Kisebb gyártók is megpróbálnak beszállni a versenybe: a felosztandó torta óriási, a túlsúlyos emberek száma a becslések szerint az egymilliárdot közelíti. Ráadásul ezek a gyógyszerek olyanok, hogy ha valaki elkezdi a kúrát, és nem akar visszahízni, sosem lehet abbahagyni, így örökös fogyasztóvá válnak a páciensek. Ez persze megváltozhat, ha a tudomány valami olyat alkot, ami szükségtelenné teszi a folyamatos szedést, de ezzel ráérnek a gyártók és a befektetők majd akkor foglalalkozni.

Olcsóbb lesz és még a biztosítók is beszállnak

A gyógyszerek most még drágák, de mint minden új terméknél,

vélhetően itt is nagy árcsökkenés lesz, különösen a tablettáknál.

Rövid távon a gyártók megpróbálják elérni, hogy a társadalombiztosítási rendszerek vagy más egészségbiztosítók támogatást nyújtsanak egyes országokban, ami leginkább akkor reális, amikor a gyógyszer más, komolyabb betegségek kockázatát is csökkenti.

A Wegovy esetében egy hosszabb kísérletsorozat kimutatta, hogy a túlsúlyos pácienseknél jelentősen csökkenti szívroham és az agyvérzés kockázatát is, és költséghatékonyabb, mint a kísérletbe bevont szívgyógyszerek, ami jó alap a biztosítókkal történő tárgyalásokra.

Az amerika Cigna Group egészségbiztosító be is jelentette, hogy meglévő szerződéseit bővíteni tervezi mindkét nagy gyártóval.