Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Csökkent az alapkamat Európa leggazdagabb országában

Elemzések2024. márc. 21.F. P.

A svájci jegybank szükségtelenül magasnak tartotta az 1,75 százalékos irányadó kamatot, ezért 1,5 százalékra csökkentette.

Miközben a fejlett jegybankok ódzkodnak még a kamatcsökkentéstől, a svájci központi bank bátran meglépte ezt, pedig mindössze 1,75 százalék volt az érték. A piac meglepőnek tartotta a lépést, de a rövidesen lelépő, zűrös múltú jegybankelnök boldogan jelentette be, hogy nekik nem kell a nagyokhoz igazodni: akkor vágnak, amikor úgy érzik, eljött az ideje.

Kétség kívül ebben teljesen igaza van: Svájc és valutája, valamint inflációja különlegesség Európán belül, ráadásul az inflációs cél, mint máshol: míg a legtöbb helyen fix 2 százalékos érték, addig Svájcban 0-2 százalék közötti. Ez nagy rugalmasságot ad: nem kell izgulni, csak ha negatív az  infláció, vagy érdemben 2 százalék fölötti. 

Ugyanakkor a svájci frank erős, immár 12-13 éve erősebb, mint szeretnék, így most gyengítésére kiváló alkalomnak mutatkozott, hogy míg az Európai Központi Bank és az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vonakodik megkezdeni a kamatcsökkentést, addig Svájc megnöveli a kamatkülönbözetet, így csökkenhet a frank kereslete.

A svájci valuta tavaly júniusban érte el legerősebb értékét az euróhoz képest, azóta már gyengült, így a folyamatnak épp lendületet lehetett adni. Az euró erősödött is a döntés után közel 1 százalékkal, és megközelítette a 0,98 frankos szintet.