Dübörgő lánctalpak - harcjárművezetői gyakorlaton vettek részt a honvédség vadonatúj Hiúzai 

Elemzések2024. márc. 2.Kovács Dániel

Fontos állomásához érkezett a magyar haderő fejlesztése azzal, hogy új technikai eszközök, Lynx (magyarul Hiúz) páncélozott gyalogsági harcjárművek kerülnek a régi, orosz gyártmányú BTR-ek helyére - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, honvédelmi miniszter kedden a Pest vármegyei Tatárszentgyörgyön, a Lynx páncélosok harcjármű vezetési gyakorlatán.

A tatárszentgyörgyi gyakorló- és lőtér adott otthont a rendszeresítés alatt álló Lynx (Hiúz) páncélozott gyalogsági harcjárművek harcjármű vezetési gyakorlatának február 27-én.

A Lynx nemcsak a Magyar Honvédség kötelékében, hanem a világon is új technológiát képvisel.

A honvédelmi miniszter egyedülállónak nevezte azt a szolgálatot, amelyet a katonák végeznek, megtanulják vezetni az új harcjárműveket és kifejlesztik hozzájuk a harceljárásokat is, amelyeket addig gyakorolnak, amíg készség szintig jutnak el. Emlékeztetett arra, hogy

a Lynxet Magyarország is gyártja.  Az első harcjármű 2023. decemberében gurult le a zalaegerszegi Rheinmetall gyár  gyártósoráról. Annak ellenére, hogy Lynx német fejlesztésű, a magyarországi gyártás miatt tulajdonképpen "hazai termék".

A Hiúz annyira újdonságnak számít, hogy ezekhez a járművekhez most alakítják ki a harcászati technikákat. Ahogy azt mi is megírtuk, külön kampány keretében toborozták a páncélosok legénységét, amelynek keretében emelt összegű, havi bruttó 737 ezer forintos illetménnyel és egyszerűsített belépési folyamattal várták a fiatalok jelentkezését az MH 30. Kinizsi Pál Páncélozott Gyalogdandárba.

Az "Embert a vasra!" kampány jelentős sikerét bizonyítja, hogy 2023 szeptember 11-én és 12-én több mint 500 újonc vonult be, elsősorban a Lynx harcjárművekkel felszerelt gyalogdandárhoz.

A Honvédelmi Minisztériumtól megtudtuk, hogy az alapkiképzés és a lövész alapozó felkészítés sikeres teljesítését követően megkezdődött egy kiválasztási folyamat, amelyet követően a szakmai kritériumoknak legjobban megfelelt katonák kezdhették meg a harcjárművel kapcsolatos, speciális felkészítést.

Az 1. gránátos zászlóalj katonái, a harcjárművezető kiképzés első három hetében az elméleti ismereteket sajátította el, amely során a kiképzők a frissen tanultakat azonnal átültették a gyakorlatba, felhasználva a harcjárművekkel érkező oktató tableteket.

Utóbbiak egyértelműen magas színvonalú és szemléletes oktatási lehetőséget biztosítanak. A kiképzési ciklus utolsó két hetében a résztvevők elsajátítják a harcjármű terepen való vezetését, begyakorolják a technikai kiszolgálás feladatatait.

A minisztériumtól azt is megtudtuk, hogy a LYNX KF41 gyártása és hadrendbe állítása 2024-ben folyamatosan zajlik. Jelenleg 13 db LYNX KF41 áll a Magyar Honvédség rendelkezésre, a további, német gyártású eszközök átvétele folyamatos. Az első hazai gyártású LYNX KF41HU gyalogsági harcjárművön jelenleg a gyártói tesztek folynak. Átadására tervezetten 2024 második negyedévben kerül sor, amikor hivatalosan is a Magyar Honvédség technikai állományába kerül.


A világ egyik legütőképesebb gyalogsági harcjárműve

Ahogy arról korábban részletesen írtunk, a Lynx nem harckocsi, hanem gyalogsági harcjármű.

A leginkább szembetűnő különbség, hogy a Lnyx a háromfős kezelőszemélyzeten kívül képes 8 fő gyalogos katona („gránátos”) szállítására, miközben a harckocsikban jellemzően csak a kezelőszemélyzet számára van hely.

A Lynx az aktív páncélvédettségének, nagyfokú mozgékonyságának és a modern technológiákat felvonultató fegyverzetének köszönhetően, egy modern harckocsival szemben is eséllyel kerül ki győztesként a lehetséges összecsapásból.

Az egyik legfontosabb képessége a Lynx-nek a magas szintű védelem. A modern anyagokból készülő, hagyományos passzív páncélzat is komoly védelmet nyújt önmagában.

A homlokpáncélzat például a 30 mm-es gépágyú lövedéknek, az oldalpáncélzat pedig a 14,5 mm-es nehézgéppuska lövedékeinek is ellenáll.

A Lynx ezen túl felszerelésre kerül aktív páncélzattal, amely képes az ellenség bizonyos páncéltörő fegyvereinek becsapódás előtti semlegesítésére, nem veszélyeztetve a harcjármű környezetében tartózkodó gyalogságot.