Euró vagy olimpia? Előbb a gazdaságot kellene rendbe tenni!
ElemzésekMi köze van az euró bevezetésének az olimpia megrendezéséhez? A két, első pillantásra egymástól távol álló kérdés egyaránt Magyarország hosszú távú gazdasági lehetőségeiről, a prioritásokról és a valódi költségek mérlegeléséről szól.
Csizmadia és kéjgáz. Ez a magyar szólás jutott először az eszembe, amikor Becsey Zsolt elemzését olvasni kezdtem az euró bevezetéséről és az olimpia megrendezéséről. Pedig igaza van abban, hogy összekötötte a kettőt egymással.
Egyfelől a közvéleménykutatások szerint a megkérdezett magyar népesség többsége mindkettőt egyaránt szeretné. Másfelől pedig valóban létezik gazdasági összefüggés a kettő között. Mégpedig azért, mert az euró sikeres bevezetése minden valószínűség szerint növelné a gazdaság teherbíró képességét, amire bizony nagy szükség van egy olimpia sikeres megrendezéséhez. Ám a kettő kapcsolata korántsem kölcsönös: az olimpia sikeres megrendezése egyáltalán nem garantálja az euró sikeres bevezetését.
Megörökölt terhek a múltból
Az euró mihamarabbi bevezetéséhez előbb a múltból megörökölt terhektől kell megszabadulni: csökkenteni kell a költségvetés magas hiányát,
le kell építeni az újra felszaporodott államadósságot.
Ezek eléréséhez – amint azt Becsey Zsolt is felsorolja – többek között bizony le kell faragni a látványsportok eddigi pazarló támogatását, a demográfiailag hatékonynak nem bizonyuló adókedvezményeket, ki kell küszöbölni a rezsicsökkentés pazarló sajátosságait, ugyanakkor növelni kell az egészségügyre és az oktatásra fordított kiadásokat.
Mindeközben erőteljesen növelni kell a gazdaság hatékonyságát – mégpedig elsősorban a gazdasági verseny serkentésével és élénkítésével.
Ezt bizonyára a kormány is így látja, hiszen néhány napja a kormányzati tájékoztatón Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter, az újságírók kérdéseire válaszolva világosan kijelentette:
2030-ig Magyarországnak nincs lehetősége olyan projektekre költeni, mint egy olimpia.
Az akkortól 2036-ig hátralévő idő pedig aligha bizonyulna elegendőnek mindazon beruházások kivitelezéséhez, amelyek megvalósításához közpénzekre lenne szükség. Rendező-vendéglátóként a fővárosnak meg pláne nsincsenek olyan forrásai, amelyekkel az infrastruktúra még szükséges fejlesztéseit meg tudná valósítani.
Hamburg és Berlin is nemet mondott
De nem lenne abban semmi szégyellni való, ha Budapest nem pályázná meg a 2036-os olimpiát, hanem csak a 2040-es és 2044-es nyári olimpiai és paralimpiai játékok rendezéséért próbálna versenybe szállni. A hazánknál gazdaságilag jóval erősebb Németországban szeptemberben az 1,9 milliós
Hamburg lakossága népszavazáson mondott le a megrendezésért folyó versengésről, a 3,9 milliós Berlinben pedig a szenátus kellő politikai támogatottság hiánya miatt tekintett el a pályázástól.
Pedig mindkét város felkészültsége és idegenforgalmi kapacitása jócskán meghaladja Budapestét. Németországban végül az 1,6 milliós München maradt versenyben, amely az 1972-es olimpia létesítményeinek a bázisán és a lakosság 2/3-os támogatottsága mellett vállalta a rendezés feltételezett 10 milliárd eurós (vagyis 3650 milliárd Ft-os) költségét.
Elfogadom az olimpia megszervezését pártoló honfitársaim azon érvelését, hogy merjünk nagyot álmodni, amikor egy olimpia megszervezésére gondolunk. De rögtön hozzáteszem:
eddig nem találkoztam olyan részletesen kimunkált tervvel, amely hitelesen venné számításba a budapesti olimpia kapcsán felmerülő költségek és beruházások nagyságát,
a megvalósítás időigényét és időbeli lefutását, és vetné mindezt egybe a megrendezéstől várható közvetlen és közvetett hasznával. Márpedig egy komoly előkalkuláció nélkül és annak széleskörű társadalmi vitája nélkül csak az anekdótabeli vak ló bátorságával vágnánk bele egy ügydöntő népszavazásba, illetve az olimpia megrendezésébe, és ezért bizony könnyen sodródhatna az ország olyan súlyos helyzetbe, mint Görögország a 2004-es olimpia vakmerő, ám megfontolatlan megszervezésével.