Európába menekülhetnek az amerikai kutatók
ElemzésekAz öreg kontinensnek komoly lehetőséget jelent, hogy a tengerentúlon egyre több tudós munkája lehetetlenül el. Számos intézmény külön programokkal igyekszik átcsábítani az amerikai szakembereket.
John Tuthill, a seattle-i Washingtoni Egyetem amerikai idegtudományi professzora fontolóra vette, hogy átköltözik Európába. Amerikában már nem tud új finanszírozásra pályázni, mert a támogatási kérelmeket befagyasztották.
Az általa vezetett 17 fős laboratórium finanszírozásának mintegy háromnegyedét az Egyesült Államok Orvosi Kutatóintézetétől (NIH) kapta, ahol a Trump-kormányzat jelentős megszorításokat helyezett kilátásba.
Európa a kézenfekvő választás, mert ez az orvosbiológiai kutatás másik központja a világon
- mondja Tuthill.
Elapasztott források
Mióta a Trump-kormány hatalomra került, az amerikai tudományos életben sorra zárják el a pénzcsapokat.
Egyebek mellett csökkentették a Nemzeti Egészségügyi Intézetek finanszírozását, elbocsátásokat hajtottak végre olyan szervezeteknél, mint a Környezetvédelmi Ügynökség vagy a Nemzeti Tudományos Alapítvány.
Az új adminisztráció intézkedései nyomán olyan kutatásoktól is megvonhatják a pénzt, amelyek a rák és az Alzheimer-kór gyógyításán dolgoznak.„A Trump-kormányzat nagyszabású támadást intéz az amerikai tudomány ellen, amely veszélyezteti az ország egészségét, gazdasági fejlődését, nemzetbiztonságát és tudományos elsőségét" - ez áll abban a nyílt levélben, amelyet közel kétezer orvos, tudós és kutató írt alá.
Megöljük az innováció aranytojást tojó tyúkját, amely lehetővé tette, hogy Amerika a világ tudományos vezetője legyen
- mondta a Reuters-nek Donald Ingber, a Harvard Egyetem egyik kutatóintézetének alapító igazgatója. Szerinte ez a lépés tönkreteszi az USA versenyképességét.
Mindez Európának viszont lehetőséget jelent. A kontinensen a tudományos intézmények versenyt futnak az Egyesült Államokból érkező kutatókért. A Cambridge-i Egyetem például többek közt a biogyógyászat és a mesterséges intelligencia területéről igyekszik átcsábítani az amerikai szakértőket.
Amit tehetünk, hogy világossá tesszük amerikai kollégáink számára, hogy az európai kutatóközösség és finanszírozói szívesen látják Európában azokat, akik - állampolgárságtól függetlenül – otthon veszélyeztetve látják a független tudományos munka lehetőségeit
– mondta el Maria Leptin, az Európai Kutatási Tanács (ERC) elnöke.
A kontinensen intézmények egész hada igyekszik szélesre tárni az ajtóit az amerikai kutatók előtt.Sten Linnarsson, a svéd Karolinska orvosbiológiai kutatóintézet dékánja elmondta, hogy az általa vezetett szervezet valószínűleg korábban kezdi majd meghirdetni az üres álláshelyeit, és keresik a módját, hogy segítsenek az amerikai kutatók „áttelepítésében”.
Közben Franciaország felsőoktatási és kutatási minisztere levélben szólította fel a vezető kutatóintézeteket, hogy küldjenek javaslatokat arra, miként tudnák magukhoz vonzani az amerikai tudományos és technológiai élet tehetségeit.
Az Aix-Marseille Egyetem be is jelentette, hogy létrehoznak egy programot „Biztonságos hely a tudománynak” névvel, amely három évig több mint két tucat amerikai kutató számára biztosít finanszírozást.A sorba Hollandia is beállt: a helyi kormányzat célja egy olyan alap gyors elindítása, amely kutatókat vonz az országba. Bár a kezdeményezés nem csak az amerikaiaknak szól, az ország oktatási minisztere, Eppo Bruins a tervek bejelentésekor utalt az amerikai tudományos életet sújtó feszültségekre.
„Változik a geopolitikai légkör, ami növeli a tudósok nemzetközi mobilitását” - mondta Bruins a parlamentnek írt levelében.
Deborah Prentice, a cambridge-i egyetem rektorhelyettese a Financial Times-nak elmondta: „sok amerikai barátom és volt kollégám írja, hogy szeretné tudni, miként tud átjönni Nagy-Britanniába [dolgozni]”.
