Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Félhetnek a nyugati márkák? - Kínai cégek a foci Eb szponzorai között

Elemzések2021. jún. 29.Dajkó Ferenc Dániel

2016-ban még a Hisense volt az egyetlen kínai szponzor a labdarúgó Európa-bajnokságon, ám ez mára megváltozott, sőt, idén már kínai nyelven is futnak hirdetések a pályák körül. A világpiacra akarnak kitörni a távol-keleti ország vállalatai.

Javában zajlik a labdarúgó Eb a nyáron, és világszerte minden túlzás nélkül százmilliók követik figyelemmel, ahogy megküzdenek egymással az európai országok válogatottjai.

Ez pedig valószínűleg senki számára nem meglepő hatalmas elérhetőségi felületet jelent a magukat reklámozni kívánó világmárkáknak.

A Puskás Aréna

Új szereplők a piacon

A Heineken, a Coca Cola, a Volkswagen, a FedEx és más szokásos multinacionális vállalatok természetesen továbbra is nagy erőkkel képviseltetik magukat a szponzorok/hirdetők között, azonban az elmúlt évek trendjeinek megfelelően új szereplők is megjelentek a porondon, a kínai vállalatok.

Ennek több okai is van, -írja a CNBC. Egyrészt Kínában is évről évre népszerűbb a futball, viszont a kínai csapatokat továbbra sem sikerült európai szintre hozni, így a Távol-keleti országban hatalmas az érdeklődés az Eb iránt, tehát logikus, hogy a kínai vállalatok a saját hazai fogyasztóközönségüket is el tudják érni a szponzorációk által.

Azonban ennél egy sokkal jelentősebb indok is húzódik a kínai hirdetők megjelenésének hátterében. Ez pedig az új nyugati piacok meghódítása, a világ porondon való megjelenés. Ezt a törekvést egyébként a kínai állam is egyértelműen támogatja.

Ma már nem elképzelhetetlen, hogy egy kínai brand világmárkává váljon, láttuk például a Xiaominál, Huaweinél.

Kínában pedig számtalan olyan vállalat van, amelyik készen áll, hogy az előbbi kettőhöz hasonlóan termékei megjelenjenek akár az európai boltok polcain is.

A Hisense volt az első

Ilyen például az elektronikai berendezéseket, például 4K-s LED televíziókat gyártó Hisense is. Ők voltak az első kínai szponzorok a labdarúgó Európa-bajnokságban, mivel már a 2016-os játékok alatt megjelentek hirdetéseikkel, sőt a 2018-as labdarúgó-világbajnokságot is szponzorálták. A Hisense egyébként már 10 éve jelen van Európában és megközelítőleg 8 ezer alkalmazottat foglalkoztat az öreg kontinensen.  

Három kínai vállalat is partnerségre lépett az UEFA-val

A járvány miatt idén tartott 2020-as Eb-re viszont rajtuk kívül már másik három kínai óriás vállalat is partnerségi szerződést kötött az UEFA-val.

Ennek anyagi vonzatairól sajnos hiába érdeklődött a CNBC az UEFA-nál, a titoktartási záradékokra hivatkozva megtagadták az információk kiadását.

Az említett Hisense mellett az egyik újonnan feltűnt szponzor az okostelefonokkal foglalkozó vállalat, a Vivo. Ők már tavaly októberben megjelentek 6 európai országban és állításuk szerint világszinten 400 milliónál is több felhasználóval bírnak, immár 50 országban.

Talán nem meglepő, de az Alibaba leányvállalatai, az Alipay és a ByteDance’s TikTok is bekerült a szponzorok közé, így most már az ő logójuk is körbe-körbe futhat a stadionok hirdetőfelületein.

Az Alipay és a ByteDance’s TikTok is bekerült a szponzorok közé

Az Alipay egyébként még 2018-ban kötött 8 évre szóló szerződést az UEFA-val, ami magában foglalja az idén rendezett 2020-as és a 2024-es Eb-n való megjelenést is, ráadásul az Alipay-nek és a leányvállalatainak a hirdetései nemcsak angolul, hanem kínai nyelven, kínaiul feliratozva is megjelennek.

Az iQiyi-é az online közvetítés

A harmadik kínai vállalat, amelyik beszállt a labdarúgó Európa-bajnokságba, pedig az iQiyi. Ők viszont nem szponzorként jelentek meg, hanem az online közvetítési jogokat szerezték meg a 2020-as Eb-re. Az iQiyi Sports vezérigazgatója Lingxiao Yu azt nyilatkozta a CNBC-nek, hogy ez komoly lehetőséget jelent számukra, hiszen így partnerségre léphetnek olyan cégekkel, mint a Volvo, a Volkswagen, vagy éppen a Heineken, illetve az előfizetőik száma is jelentősen megnőtt.

Kína berobbant a futball üzletbe

Kínában egyébként az állami televíziónak, a CCTV-nek van joga élőben sugározni a tv-ben az Eb mérkőzéseit. A Weibo-n azaz a facebook/twitter kínai verzióján pedig az elmúlt hetekben a labdarúgó Európa-bajnokság volt a legnépszerűbb téma.

Látható tehát, hogy Kína abszolút berobbant a futball üzletbe és egyre nagyobb szeletet szeretne kihasítani a tortából.

Valószínűleg érdemes lesz figyelemmel követni, hogy a következő években melyik kínai cégek fognak még megjelenni a különböző nemzetközi futball eseményeken.