IMF: 40 jegybank elvileg engedi digitális valuta kibocsátását, de sok az akadály a virtuális pénz előtt

A jegybankok 80 százaléka nem engedélyezi digitális valuták kibocsátását, 40 jegybank azonban elvileg ez lehetséges, vagy nincs törvényilag kizárva. Ennek ellenére, mivel a pénzkibocsátás a központi bank adósságának egy formáját testesíti meg, annak mindig szilárd alapokkal kell rendelkeznie, hogy mentesüljön a kockázatok alól - írja a "Legális szempontból a digitális pénz igazából pénz?" című elemzésében Arthur Rossi és Catalina Margulis közgazdászok. Logikusan következik ebből, hogy bármiféle újfajta pénzkibocsátásra kerüljön is sor, annak ugyanezen feltételeknek kell megfelelnie.

Ahhoz, hogy egy fizetőeszköz hivatalosan elismert legyen, az ország törvényeinek el kell ismernie azt, és meg kell állapítani az adott ország valutájában kifejezett értékét.

A törvényes fizetőeszköz státuszt akkor kapja meg egy valuta, ha az a lakosság többsége számára elérhető, illetve fizetni tud vele. Ezért a leggyakoribb esetben bankjegyekről és érmékről van szó.

A digitális valuta mindennapi használatához megfelelő technikai háttér szükséges – számítógép. mobiltelefon, tablet és internetkapcsolat –, de miután ezek megvásárlására nem kényszeríthetik az embereket, a digitális valuták törvényes fizetőeszközzé minősítése is problémás.

Ennek ellenére a fejlett országokban sok helyen használják azokat, pedig nem minősülnek törvényes fizetőeszköznek. 

A digitális valuták különböző formákat ölthetnek.

Lehet például elszámolási alapú vagy token alapú. Az előbbi szerint a központi bankok könyveiben nyilvántartott egyenlegeket digitalizálják, az utóbbi viszont digitális token elszámolást jelent,

amely nem kapcsolódik közvetlenül a kereskedelmi bankoknak a központi bankoknál vezetett számláihoz.

Az első modell ugyanolyan régi, mint maga a központi banki tevékenység, amelyet a 17. század elején fejlesztett ki az amszterdami Exchange Bank, amelyet a modern központi bankok elődjének tekintenek. Közjogi és magánjogi jogi státusza a legtöbb országban jól kidolgozott és megértett.

A digitális tokenek ezzel szemben nagyon rövid történelemmel és tisztázatlan jogi státusszal rendelkeznek. Egyes központi bankok bármilyen típusú valutát kibocsáthatnak (beleértve azok digitális formáját is), míg a legtöbb jegybank (61 százalék) csak bankjegyeket és érméket bocsát ki.

Másik fontos jellemző, hogy csak a pénzügyi intézmények közötti pénzmozgások esetén használják azt, illetve hogy elérhető-e a nagyközönség számára is.

A kereskedelmi bankok számlákat vezetnek a központi bankjuknál, ezért hagyományos „ügyfeleiknek” minősülnek. Amennyiben a központi bankokban lakossági számlák nyitására is lehetőség nyílna, az hatalmas változást jelentene a központi bankok felépítésében, és jelentős jogi változtatásokat is igényelne.

A vizsgált 174 központi bankból csak tíz esetben nyílik ez utóbbira lehetőség.

A jegybanki digitális pénznemek létrehozása számos más területen is jogi kérdéseket vet fel, ideértve az adó-, vagyon-, szerződés- és fizetésképtelenségi törvényeket is, valamint a fizetési rendszerek, magánélet és adatvédelem kérdéseit, illetve alapvetően a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megakadályozását.

Ahhoz, hogy „a pénz fejlődésének következő mérföldkövei legyenek”, a jegybanki digitális pénznemeknek szilárd jogi alapokra van szükségük, amelyek biztosítják a zökkenőmentes integrációt a pénzügyi rendszerbe, a hitelességet és az országok állampolgárai és gazdasági szereplői általi széleskörű elfogadottságot.