Fontos adatok jönnek ezen a héten, az MNB kamatdöntésére érdemes figyelni

Elemzések2021. máj. 23.MKB Elemzési Központ

Az MNB Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülése lehet az érdeklődés középpontjában ezen a héten, amely mellett foglalkoztatási és kereseti adatokat publikál majd a Központi Statisztikai hivatal, közli továbbá a GKI aktuális konjunktúraindexét.

A GKI konjunktúraindexével indul a hét

A GKI május 25-én, pünkösdhétfő utáni kedden publikálja az aktuális konjunktúraindexét. Az üzleti és fogyasztói bizalmi indexből álló mutató áprilisban (-6,8 pont) megközelítette a tavaly márciusi szintet (-4,5 pont). Az index áprilisi felpattanása kedvező előjel lehet a gazdaság helyreállását illetően.

Az üzleti bizalmi index áprilisban minimálisan meghaladta (-0,6 pont) a járvány előtti szintjét (2020. március: -1,8 pont). Az üzleti hangulat minden ágazatban javult, különösen az építőipari és az ipari cégek esetében, a legkevésbé a kereskedelmi és szolgáltató vállalkozások voltak optimisták a jövőt illetően.

A fogyasztói bizalmi index bár jelentősen javult áprilisban (-24,5 pont), de még mindig elmaradt a pandémia előtti hangulattól (2020. március: -12,1 pont). Idén áprilisban a lakosság saját pénzügyi helyzetét az előző hónaphoz képest erősen javulónak érzékelte, míg a fogyasztói várakozások a megtakarítási képesség tekintetében voltak a legborúlátóbbak.

A fogyasztói bizalom alakulása a kiskereskedelem, illetve a háztartások fogyasztásában, míg az üzleti bizalom alakulása a nemzetgazdasági beruházásoknál játszik fontos szerepet (bizalom csökkenése esetén visszafogva, növekedése esetén erősítve azokat), így összeségében mindkettő kihat a magyar gazdaság teljesítményére. A Danube Capital 2021. áprilisi előrejelzési pályája szerint idén 5,6%-os, 2022-ben pedig 5,9%-os gazdasági növekedésre érdemes számítani idehaza.

Kedden tartja kamatdöntő ülését az MNB Monetáris Tanácsa

Május 25-én, kedden tartja következő kamatdöntő ülését az MNB, ahol várakozásunk szerint a Monetáris Tanács változatlan, 0,6%-os szinten hagyja az alapkamatot. Az egyhetes betét kamata is változatlan maradhat még a május 27-i, csütörtöki tenderen.

Virág Barnabás, az MNB alelnöke sajtóinterjúban jelezte, hogy az inflációs kockázatok növekedése miatt fel kell készülni az esetleges monetáris szigorításra. Az MNB alelnöke szerint a gazdaság teljes újranyitásával járó inflációs kockázatok miatt már júniusban – az új jegybanki előrejelzések birtokában –, megelőző jelleggel alapkamatot emelhet az MNB, addig pedig az egyhetes betéti ráta emelésével is kezelheti a piaci helyzetet, ha szükséges. Az eszközvásárlási program pedig egyelőre megmarad a kötvényhozamok alacsonyan tartása, a hozamgörbe simítása érdekében.

Várakozásunk szerint az egyhetes betéti kamat emelésére leghamarabb a májusi (várhatóan 4% feletti) inflációs adat megjelenését (június 9.) követően, a június 10-i betéti tenderen kerül sor egy esetleges piaci turbulencia esetén. Az alapkamat változtatása másodlagos eszközként működhet, csak intenzív piaci folyamatok esetén élhet vele az MNB. A jegybanki eszköztárt tekintve az alapkamaton kamatozó eszközök (tartalék, preferenciális betét) összege 2500 milliárd forint körül, míg az annál jelenleg 15 bázisponttal magasabb kamatozású egyhetes betétben 5000 milliárd forint körül van jelenleg, ezért inkább az utóbbi tekinthető effektív kamatnak.

A kamatok májusi szinten tartása mellett a monetáris politikai eszköztár egyéb elemei tekintetében sem várunk változást az MNB májusi kamatdöntésekor. Az NHP Hajrá! 3000 milliárd forintos keretösszegének kihasználtsága április végi adatok szerint 2220 milliárd forint volt, a jelenleg rendelkezésre álló keretösszeg kicsivel több, mint 25%-a még nem került lehívásra.

A Monetáris Tanács döntése során figyelembe vehető gazdasági tényezők:

Az idei év elejétől kezdve folyamatosan gyorsult az infláció: a januári 2,7%-ról (év/év alapon) februárban 3,1%-ra, márciusban 3,7%-ra, áprilisban 5,1%-ra emelkedett az inflációs mutató, tehát kilépett az MNB toleranciasávjából (2-4%).

A maginfláció[1] 3% körül alakult: a január-februári 3,2%-ról márciusra 2,8%-ra, áprilisra 3,1%-ra változott, vagyis a belső árnyomás továbbra is fennmaradt. Az MNB által kiemelten figyelt indirekt adóktól szűrt maginfláció[2] 3,1%-on alakult áprilisban, a márciusi 2,8%-os érték után (január-február: 3,2%, év/év).

Előrejelzésünk szerint májusban és júniusban, illetve szeptembertől az év végéig megközelíti, sőt akár át is lépheti a 4%-ot a hazai infláció. A májusi inflációs adat megugrása még átmenetinek ígérkezhet, az év végi azonban már tartós is lehet; igaz, ebben az esetben nagyobb az előrejelzés bizonytalansága.

Felfelé mutató kockázatot jelent az idei infláció esetében a járványügyi korlátozások feloldása után várhatóan felélénkülő fogyasztási és beruházási aktivitás, mivel az élénkülő kereslet az árak növekedését is magával hozhatja. Amennyiben a kínálat a felélénkülő kereslettel nem tud lépést tartani, továbbá az egyes szektorokban átmeneti kínálati korlátok (hiányok) alakulnak ki, akkor rövid távon még inkább gyorsulhat az infláció.

A hazai fő inflációs mutató jelenleg – átmeneti hatások miatt – a jegybanki toleranciasávon (2-4%) kívül tartózkodik, a külső környezet esetében is az inflációs folyamatok felgyorsulása figyelhető meg. A külső környezet esetében is átmeneti megugrásokból beszélnek a jegybankok, akik így a növekedés támogatása érdekében az átmeneti inflációs sokkokon átnéznek jelenleg.

A fő jegybankok (ECB és a Fed) kamatpolitikája támogatja az MNB laza monetáris politikájának fenntartását. Az USA-ban az irányadó kamatsáv rendkívül alacsony, 0-0,25%-os szinten áll, a Fed folytatja az eszözvásárlásokat is (havi 80 milliárd dollár állampapír- és 40 milliárd dollár jelzáloglevél-vásárlás). A tengerentúlon a Fed publikus nyilatkozatai alapján az idei évben is fennmaradhat a 0% közeli kamatkörnyezet és a laza monetáris politika.

Az ECB a járvány során elindította, majd többször kibővítette a pandémiás eszközvásárlási programját (PEPP) és fenntartotta az extrémen alacsony kamatkörnyezetet is (betéti rendelkezésre állás kamatlába -0,50%). Előretekintve, 2021-ben és azt követő években is a jelenlegi alacsony kamatkörnyezet és a támogató monetáris politika fenntartására lehet számítani az eurózónában, a jelenlegi inflációs kilátások mellett. Emellett a régiós országok jegybankjainak többsége is nullaközeli szinten tartja az irányadó rátákat (lengyel jegybank: 0,1%, cseh jegybank: 0,25%, román jegybank: 1,25%).

Csütörtökön közli az áprilisi munkaerőpiaci adatokat a KSH

Az elmúlt hónapjok adatai azt mutatják, hogy a hazai munkaerőpiac alkalmazkodott a járványhelyzethez. A járvány okozta válság hatásai ellenére az adatok nem mutatnak egyértelműen negatív tendenciát. A KSH tájékoztatása szerint 2021 márciusában a munkanélküliek 194 ezer fős létszáma 19 ezer fővel csökkent az egy hónappal korábbihoz képest, de az előző év azonos időszakinál 25 ezer fővel emelkedett. A munkanélküliségi ráta 4,0% volt, mely 0,4 százalékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál, míg a februárinál 0,5 százalékponttal volt alacsonyabb. Továbbá 2021. márciusban a foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző hónaphoz képest 66 ezer fővel több, tavaly márciushoz képest pedig 41 ezer fővel emelkedett.

Május 27-én, csütörtökön ismerhetjük meg az áprilisra vonatkozó foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat, melyekben továbbra is éreztetheti hatását a koronavírus-járvány 2021-re való áthúzódása (a harmadik hullám és az áprilisra kiterjesztett korlátozó intézkedések).

Idén a nemzetgazdasági szintű foglalkoztatás 0,6%-os növekedésére számít a Danube Capital éves szinten a 2020-as csökkenés után. A munkanélküliségi ráta 2021-ben átlagosan 4,2%-on alakulhat, ezt követően 2022-ben 3,9%-ra csökkenhet. 2021 első félévében a munkaerőpiacon kedvezőtlenebb kondíciókkal számolunk, az átoltottság terjedésével és a gazdaság fokozatos újranyitásával az év második felében érvényesülhetnek a kedvező tendenciák.

Pénteken friss kereseti adatokat ismerhetünk meg

Május 28-án, pénteken publikálja a KSH a 2021. márciusra vonatkozó kereseti adatokat. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 2021 februárjában 414 400 forint volt, 9,8%-kal magasabb, mint egy évvel korábban (január: 9,5%).

A kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 275 600 forint volt, a bruttó bérekkel megegyező mértékben, 9,8%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A bruttó keresetek a vállalkozások körében 8,9%-kal, a költségvetésben, az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben, ezt jelentősen meghaladóan – 13,5%-kal – nőttek.

A keresetek trendje szempontjából a 2021 első hónapjainak adatai vízválasztóak, az éves béremelések általában ilyenkor aktualizálódnak. Az idén január végén megszületett a megállapodást (a minimálbér és a garantált bérminimum 4-4%-kal emelkedett idehaza februártól) jelentősen meghaladó dinamika érvényesült az év első két hónapjában, folytatva a 2020-ban is érvényesülő magas bérdinamikát. A kormányzati szektor béremelkedésére elsősorban az egészségügyi dolgozók (orvosok, háziorvosok, fogorvosok), illetve a szociális szférában a bölcsődei dolgozók fizetésemelése gyakorol hatást 2021-ben.

A Danube Capital előrejelzése szerint a korábbi években megfigyelhető magas, két számjegyű bérdinamika az előrejelzési horizonton egy számjegyűvé válhat, 2021-ben a nemzetgazdasági szintű átlagbér 7,1%-os emelkedésére számítunk. A bérdinamika csökkenő tendenciát követhet, 2022-ben 7,0%-os átlagos béremelkedést várunk idehaza.


[1] A Központi Statisztikai Hivatal 2021. áprilistól módosította a maginfláció számításához használt termékek és szolgáltatások körét: a jövőben a szeszes italok és a dohányáruk árváltozását már nem veszi figyelembe a mutatószám meghatározásához

[2] A KSH maginflációs mutatószámának változása a Magyar Nemzeti Bank által alkalmazott indirekt adóktól szűrt maginfláció számítását is befolyásolta.