Kína Ferihegyen egyre jobban megveti a lábát
ElemzésekTovább erősödnek a magyar-kínai kereskedelmi kapcsolatok. A kínai Sichuan Airlines cargo járatot indít Budapest és Szecsuan tartomány fővárosa, Csengtu között.
A Sichuan Airlines, amely Nyugat-Kína legnagyobb légitársaságának számít, szeretné minél jobban megvetni a lábát Európában. A terveik megvalósításában pedig kiváló partnerre találtak a Budapest Airportban – minderről Peter Xu, a Sichuan Airlines áruszállítási üzletágának vezetője beszélt a Ferihegyen,
ahol ünnepélyes keretek között fogadták a társaság új járatát, amely heti háromszor járja majd be a Csengtu – Almati – Budapest – Csengtu útvonalat.
A Ferihegyen kipakolják az árút a Sichuan Airlines Airbus gépéből (Forrás: növekedés.hu)
Az eseményen René Droese, a Budapest Airport fejlesztési vezérigazgató-helyettese is beszédet mondott. Mint kihangsúlyozta: a kínai társaságnak a fővárosunk lett a második célállomása a kontinensen Brüsszel után.
A kínai társaság gépe Ferihegyen (Kép forrása: növekedés.hu)
A Sichuan gépei nem ismeretlenek a Ferihegyen: korábban havonta rendszerint egyszer fordultak meg a magyar fővárosban, akkor még cargo-charterként. Az árúszállítást Airbus A330F gépek végzik, amelyek egyszerre akár 68 tonnányi áruval is a magasba tudnak emelkedni.
Az új járat tovább fogja erősíteni a Budapest Airport kelet-közép-európai logisztikai szerepét.
Ahogy arról az AIRportal.hu is beszámolt a kínai sajtó nyomán: az új cargo járaton többek közt autóalkatrészeket fognak szállítani.
Kép forrása: növekedés.hu
A köszöntő ünnepségen jelen volt Tóth-Mészáros Márta, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Kína Főosztályának vezetője és Hidegh Attila, nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkár is. Az eseményen egy különleges tortát is felszolgáltak, amely a szecsuáni óriás Buddhát formázta.
A Ferihegy kínai kapcsolatai eddig is erősek voltak részben a reptér elhelyezkedése miatt is.
Ahogy korábban Kossuth József, a Budapest Airport cargo igazgatója a növekedés.hu-nak elárulta: például a kínai Alibaba, a világ egyik legnagyobb online értékesítési platformja is a budapesti repülőteret választotta a kelet-közép-európai központjának.
Az Alibaba egyik válogatórendszere is a cargo bázisukban működik, amely több millió küldeményt kezel havi szinten.