Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kínzó fővárosi problémát orvosolna az egyik főpolgármester-jelölt

Elemzések2024. márc. 26.F. P.

Budapest egyik legsúlyosabb problémája, hogy sok forgalmas közterületen, de különösen a villamoson és buszokon rengeteg megfélemlítően viselkedő ember keseríti meg az utasok és a járókelők életét. Végre van erre javaslat, legalábbis a közlekedési járművekre vonatkozóan.

Megkezdődött a kampány a főpolgármester-jelöltek között, és ha ebből kiszűrjük a politikai üzeneteket, és a tényleges programelemeket vizsgáljuk, feltűnik egy olyan pont, ami a főváros egyik legégetőbb problémáját próbálná meg kezelni.

Horrorutazás 

Immár nagyon hosszú ideje jellemző probléma, hogy a tömegközlekedési, mondhatni közösségi közlekedési járműveket az utasok életét megkeserítők zavarják, és legfeljebb azokon az éjjeli járatokon lépnek fel velük szemben, melyeken jól látható hatósági jelzést viselő ellenőrök/rendfenntartók tartózkodnak.

A nappali forgalomban azonban csak igen ritkán jelennek meg és jó, ha egy-egy botrányosan viselkedőt leszállítanak. 

A súlyos problémára az egyik jelölt, Vitézy Dávid egy olyan tervvel reagált, mely szerint fejlesztené a Fővárosi Önkormányzat Rendészetét, ezen belül gyakorlatilag egy, a tömegközlekesési járműveken rendet tartó részleget is létrehozva. Ez egy rendkívül fontos, ma hiányzó szervezet lenne, ugyanis jelenleg a BKK járművein nincs, aki fenntartsa a rendet, betartassa a törvényeket.

Korábban szabályozták

Régebben minden közlekedési eszközön ki volt függesztve egy szabályzat, amely nem csak az érvényes jegy, vagy bérlet meglétét írta elő, hanem felsorolta, hogy kik zárhatók ki az utazásból, és ezek között voltak a másokat zavaró, félelmet keltő viselkedésűek (beleértve a messziről érezhető bűzt is). Emellett kéregetni, azaz koldulni sem lehetett a járműveken, és ennek most is így kellene lennie.

Jogszerű és emberséges megközelítés

Az utasok szeretnék az utazás idejét békében, félelem nélkül eltölteni, és ez ma sokszor lehetetlen. Némelyik járaton az utazás minden nap egy kihívás, és nem csak a járművőn alvó, több helyet elfoglaló emberek miatt, hanem a felszállás után agresszíven viselkedő, fenyegetőző, másokat, sokszor a nőket inzultálók miatt is.

Ezekkel az egyszerű jegyellenőr nem tud mit kezdeni, itt csak a hatósági fellépés segít. Ha egyszerűen csak egy hontalanról van szó, annak felajánlhatnak hajléktalanszállót, ha rossz egészségi állapotú emberről van szó, a rendészek orvost, mentőt hívhatnának, tehát ha jó a szervezés, szó se lenne embertelen bánásmódról. A megfélemlítően viselkedőkkel szemben pedig indokolt lehet a rendőri fellépés, enyhébb esetben elég a leszállításuk.

Nem megoldhatatlan feladat

Ez egy roppant egyszerű megoldás, együttműködve más szervekkel, akik a rászorulókon segíthetnek, és mindennek a költsége sem lehet elviselhetetlen egy ilyen nagy város esetében.

Adott esetben ez kiegészülhetne a megállóhelyek, aluljárók, igen forgalmas helyek ellenőrzésével is, hisz ugyancsak lehetetlen helyzet, hogy például az Örs vezér téri metróvégállomásnál agresszív alakok terrorizálják az ott elhaladókat, vagy az aluljáróban a lépcsőn keresztbe ülő kéregető elfoglalja a szűk helyet, ezzel balesetveszélyt idézve elő.

Ha mindehhez jogszabályi változtatásra van szükség: Vitézy terve mindenesetre nagy előrelépést jelentene, legalább a villamoson, buszon töltött idő normalizálódna, ami vélhetően sok autós kedvét is meghozná az átszálláshoz.

Most érthető, hogy inkább a dugóban araszolnak, minthogy kitegyék magukat annak az élménynek, ami némelyik járművön, vagy a megállójukhoz vezető aluljárókban fogadja őket.