Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Lábon lőtte magát Oroszország - hatalmas veszteség a Gazpromnál

Elemzések2024. máj. 20.F. P.

Soha nem látott veszteséget könyvelt el tavaly a Gazprom, miután európai gázeladásai töredékükre estek. Az idei év eddig még rosszabbnak ígérkezik, és ez nagy érvágás az orosz költségvetésnek is.

Tavaly a Gazprom 6,8 milliárd dolláros veszteséget könyvelt el: 1999 óta ez volt az orosz cég első veszteséges éve. Ez jelzi, milyen hibás lépés volt 2022-ben, az orosz-ukrán háború első évében először rubelfizetésre kényszeríteni az európai gázvásárlókat, majd egyszerűen elzárni a csapot, abban bízva, hogy a kontinensen gázhiány lép fel, mégpedig olyan mértékben, hogy a Európa bármit megtesz, hogy újra kapjon gázt.

Elvesztették a piacot

Nem így lett: az ár ugyan átmenetileg az égig emelkedett, de a világ gázkitermelőitől áramlani kezdett a cseppfolyósított (LNG) gáz, így még ősszel fel lettek töltve a tárolók, és télen is akadálytalan volt az ellátás. Tavaly már ugyanez gördülékenyen és egyre alacsonyabb árak mellett működött, most pedig már ott van az ár (30 euró/megawatttóra), ahol 2010 és 2014 között volt.

Az európai importon belül 40 százalékról 8 százalékra esett az orosz gáz aránya, amire az 1970-es évek eleje óta nem volt példa. A Gazprom külföldről származó bevételei kétharmadukkal estek vissza 2023-ban az előző évhez képest. Ráadásul önmagában a gázexportra nem vonatkoznak szankciók, így Európán kívül el lehet adni, de vezetékek hiányában limitáltak a lehetőségek, a cseppfolyósíott export pedig még nem tudott felfutni.

Költségvetési hatás

A veszteség nem csak magát a céget, de az orosz költségvetést is megviseli, miután 2022-ben az orsztalékot leszámítva 40 milliárd dollárt juttatott a cég az államnak, részben közvetlenül a költségvetésbe, részben az orosz jóléti alapba, amelyet pont az ilyen nehéz idők átvészelésére hoztak létre. Kétségkívül a 2022-es összeg különösen magas volt az akkori magas árak miatt, de átlagos évben is a Gazprom biztosította az orosz költségvetés bevételeinek 10 százalékát.

Tavaly ez az összeg 80 százalékkal esett vissza, ráadásul a cég most a veszteségek miatt adóvisszatérésre jogosult. Mindemellett a végnek 2025-ig havi 500 millió dollár értékű háborús hozzájárulást kellene fizetnie, de a veszteség miatt ez kérdésessé válik, hisz a cégnek tartalékait kell felélnie.

Idei kilátások

Az idei év ráadásul még nehezebbnek ígérkezik: a foreignpolicy.com szerint a Gazprom idei első három havi vesztesége a tavalyi szint közel 5-szörösére növekedett, és ezt részben az időközben megdrágult bankhitelekből próbálja fedezni, ami idővel a bankrendszernek is gondokat okozhat.