Megjöttek a friss béradatok - jobban emelkedik a nők fizetése

Elemzések2020. nov. 30.Harsányi Péter

A teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagbére január és szeptember között 9,8 százalékkal bővült a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint. A bruttó átlagbér 395 ezer forint volt. Az egyes szektorok között ugyanakkor jelentős különbségek alakulnak ki, illetve a részmunkaidőben foglalkoztatottak kisebb fizetést visznek haza. Az átlagbéreket egy fontos statisztikai hatás is befolyásolja.

Az elmúlt években látott széles körben megvalósuló lendületes, kétszámjegyű béremelkedést megtörte a koronavírus járvány.

Az átlagbérek emelkedését ugyanakkor az idei évben támogatták még az év elején megvalósult fizetésemelések, a minimálbér és a garantált bérminimum megemelése, az oktatásban folytatódó bérrendezés, illetve az egészségügyi dolgozók bérfejlesztése és bérjuttatása.

Forrás: Központi Statisztikai Hivatal

Január és szeptember között a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 395.000, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 405.600 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 262.700, a kedvezményeket is figyelembe véve 271.500 forintot ért el.

Statisztikai hatások

A január és szeptember közötti időszakban az átlagbérek 9,8 százalékos emelkedését egy statisztikai hatás is segítette. A járvány miatt ugyanis jellemzően az alacsonyabb fizetéssel rendelkezők veszítették el nagyobb arányban a munkájukat, ami felfelé segítette az átlagbéreket.

A KSH által közétett adatok másfelől a teljes munkaidős foglalkoztatottakra vonatkoznak, ezzel szemben a részmunkaidőben dolgozók mérsékeltebb fizetéssel szembesülhetnek.

Nemek harca

A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 429 500, a nők esetében 362 500 forintot ért el. Ez a férfiaknál 9,1, a nőknél 10,6 százalékos növekedést jelent egy év alatt.

Kilátások

Az elkövetkezendő hónapokban a járványhelyzet miatt tehát lassulhat a bérdinamika, illetve az egyes ágazatok között óriási különbségek alakulnak ki. A turisztikai és a szállodai szektor például nagyon szenved, míg az informatikai, a pénzügyi vagy az építőipari területeken lendületesebb béremelkedés figyelhető meg.

Hosszabb távon pedig, vagyis a jövő év egészében és 2022-ben a járvány lecsengésével és a gazdasági teljesítmény ismételt fokozódásával nagyságrendileg 6 százalékkal emelkedhetnek majd évente az átlagbérek a jelenlegi bruttó 395 ezer forintos szintjükről. Miután az infláció a következő két évben a Magyar Nemzeti Bank 3 százalékos célja közelében alakulhat, jövőre és 2022-ben közel 3 százalékos reálbéremelkedés valósulhat meg.