Mikor dőlhet össze a ház, amiben lakunk vagy dolgozunk? 

Kártyavár

Aki megnézi a tragédiáról készült videófelvételt, meglepve láthatja, hogy egyszer csak ledől egy épületrész, amit rögtön követ egy másik, majd mintha előbb gondolkozna egy kicsit, megadja magát egy harmadik is. Nem csak egy faldarab, vagy néhány emelet omlik le, hanem az egész kiterjedt épület nagyjából fele, mégpedig földig. Alig van esélye bárkinek is túlélésre, ha az adott épületrészben tartózkodott.

A lebombázott Berlin vagy akár Budapest képein ezzel szemben meredező falakat, félig megmaradt szobákat láthatunk, a hatalmas erejű bombák is csak részleges kárt okoztak, az épület egy részét megrongálva, így sok lakásban túlélhették, sőt, sérülés nélkül megúszhatták az eseményt az ott tartózkodók. Az ellentét meglepőnek tűnik, a magyarázat azonban egyszerű: az építési módban rejlik.

Tégla, acél, vasbeton

A 20. század elejéig az épületek téglából készültek, vastag falakkal, amelyek elbírják a rájuk rakodó terhelést, és az viszonylag egyenletesen el is oszlik rajtuk. Ezen a módon azonban csak egy bizonyos magasságig lehetett építkezni, aminél többet a téglafalak nem bírtak volna el, esetleg túlzottan vastagra kellett volna őket építeni. A magasabb épületek, majd az első amerikai felhőkarcolók már acélból készültek (ahogy Európában az Eiffel-torony), attól kezdve, hogy megfelelő minőségű acélt tudtak gyártani.

Újabb lehetőséget kínált a beton megjelenése. Az összetétellel évszázadokon át kísérleteztek, amíg meg nem találták az optimális összetételt, ennek portlandbeton lett a neve. Az igazi áttörés akkor jött, amikor acélrudak segítségével létrehozták a vasbetont, amely a két anyag eltérő jellegű teherbírását remekül ötvözi, így igen nagy teherbírású építőanyagot sikerült kialakítani. Olyannyira, hogy amint sokszor láthatjuk, hatalmas épületrészeket csak néhány, vékonynak tűnő oszlop tart.

A Magyar Telekom székháza elkészülésekor: néhány oszlop tart egy nagy épületrészt

Teherbíró vázszerkezet

Itt el is jutunk oda, hogy megadhassuk a választ a floridai ház kapcsán felvetett kérdésre. A vasbeton annyira masszív, hogy egy hatalmas épülethez elég belőle egy vázat építeni, ami stabilan megtartja az egész épületet. Ezáltal lehetővé vált, hogy a lakások, irodák faltól-falig, pontosabban oszloptól oszlopig ablaküveget kapjanak, a belső falak pedig szükség esetén áthelyezhetőek legyenek, hogy igény szerint alakíthassák a helykihasználást (például irodaépületek).

Mindennek azonban van egy következménye: ha egyszer egy ház oszlopokra támaszkodik, akkor

egy vagy két oszlop tartóerejének kiesése végzetes lehet.

Az általuk hordott teher átkerül a többire, amit azok már nem bírnak el, vagy a sérülés következtében leomló épületrész ugyancsak vasbetonból kiöntött födémelemei egyszerűen kirántják őket. Így létrejön a kártyavár-effektus, és az egész, szerkezetileg egybefüggő épületrész megadja magát.

A karbantartás szerepe

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy ha ilyen sebezhető ez az építési forma, miért alkalmazzák széleskörűen? Nos a válasz egyszerű: rendkívül ritkán omlik össze egy ilyen épület magától, és mint az a mostani esetben is kiderült, jóval az esemény előtt megindulnak olyan, többnyire jól látható károsodások, amiket bőven van idő kijavítani (persze ez esetenként elég költséges lehet). A vasbeton masszív anyag, de különféle fizikai vagy kémiai határok károsíthatják, ahogy az épület süllyedése is veszélyforrás lehet.

Erősebb megoldás

Sok építkezésnél ugyanakkor figyelembe veszik a monolit vasbetonvázas építkezési forma ezen sebezhetőségét, és az épület más részeit is vasbetonból készítik, így rendkívüli mértékben megnövelve a stabilitást. Lakóépületeknél többnyire utcai és a belső udvarra, kertre néző falakat készítik így (persze az ablakok helyének kihagyásával), és a belső térelválasztó falak készülnek téglából. Van, ahol a földszinten ez nem megfelelő forma, mivel üzleteket, éttermeket alakítanak ki, faltól falig üveggel, ilyen esetben a belső részen építenek több vasbetonfalat.

Az elpusztíthatatlan panel

A legmasszívabb természetesen akkor lesz az épület, ha minden fal vasbetonból készül, ezt azonban ma már ritkán alkalmazzák, mert egyszerűen nincs rá szükség, a belső falak pedig nem módosíthatók. Ilyenek viszont a nálunk tömegesen épített panelházak, mivel előregyártott és a helyszínre szállított vasbetonelemekből, panelekből rakták össze őket, a panelek megfelelő összeillesztésével. Ez alkalmas volt arra, hogy ipari mértékben, nagy mennyiségben lehessen nem túl drágán lakást építeni.

Ezek a házak végül, miközben megítélésük többször változott (most épp keresettek, és ez áraikon is meglátszik),

rendkívül stabilnak bizonyulnak, lényegében összedönthetetlenek,

sőt: lebonthatatlanok, azaz költséges és nehéz feladat a bontás. Egy közel 30 évvel ezelőtti tragikus eseménynél jól is vizsgázott ez a háztípus: a békásmegyeri lakótelepen egy őrült hatalmas mennyiségű robbanóanyagot halmozott fel a lakásában. A robbanás be is következett: ereje alapján majdhogynem bármilyen más ház nagy részét lerombolt volna, de itt csak két panel esett ki, és a lakást határoló belső falak dőltek el. Viszonylag kevés halálos áldozat volt, ráadásul ők is a tűznek estek áldozatul, nem a szerkezeti károknak.

Ennyi kárt okozott a panelházban az óriási robbanás

Néhol beépítik

Összefoglalva: szerencsére annak az esélye, hogy egy ház összedőljön (ránk dőljön) rendkívül csekély, elenyésző esélye van. Robbanásnál, terrorcselekménynél már eltérőek a különböző technológiával készült épületek esélyei, azonban szerencsére ezek is rendkívül ritka események. Ugyanakkor van példa arra, hogy a néhány oszlopon álló magas épületek alsó részét is befalazzák avagy elkerítik utólag, hogy ne legyen könnyű kárt okozni egy-egy oszlop kiütésével. Ez történt a Semmelweis Egyetem elméleti tömb toronyházával is a Nagyvárad téren: így ráadásul több hasznosítható helyet is nyertek.