Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Még nagyobb infláció jön a jegybank szerint

Elemzések2022. jún. 28.HP

Az MNB felfelé módosította az inflációs előrejelzését. A fogyasztói árak az idén 11 és 12,6 százalék között alakulhatnak. Az árdinamika várhatóan az őszi hónapokban tetőzik, majd ezt követően lassan mérséklődik. A jegybank legfontosabb feladata jelenleg az inflációs várakozások leszorítása és a másodkörös hatások elkerülése. Ennek érdekében kitartó, határozott monetáris szigorítási ciklust folytat a Magyar Nemzeti Bank – mutatott rá Virág Barnabás, az MNB alelnöke a jegybank sajtótájékoztatóján. A hazai GDP 2022-ben 4,5-5,5 százalékkal, 2023-ban 2-3 százalékkal bővülhet.

Virág Barnabás, az MNB alelnöke elmondta, a jegybank a döntéseit az infláció elleni harcra összpontosítja.

Az infláció mérséklése során kulcsfontosságú az inflációs várakozások leszorítása és a másodkörös hatások elkerülése. Ennek érdekében kitartó, határozott monetáris szigorítási ciklusra van szükség.

Hozzátette, az MNB az elsők között kezdte el egy évvel ezelőtt a kamatemelési ciklusát és Európában a legnagyobb mértékű kamatemelést hajtotta végre.

Kamatok

A Monetáris tanács két fontos területen hozott döntéseket. Az első terület a kamatpolitika.

Virág Barnabás elmondása szerint a megnövekedett kihívások miatt az MNB az alapkamat és az egyhetes betéti kamat összezárását tartja szükségesnek.

Az alapkamat 1,85 százalékponttal 7,75 százalékra emelkedik.

Az MNB szükség esetén továbbra is készen áll az egyhetes betéti eszköz kamatával gyorsan és rugalmasan reagálni.

Kiemelten fontos továbbá a fiskális és monetáris politika összhangja. Az egyensúlyi mutatók javulása ugyanis a monetáris politika hatékonyságát is javítja.

Makrogazdaság

A magyar gazdasági növekedés a romló külső konjunktúra hatására lassul, ugyanakkor az éves dinamika továbbra is élénk.

A hazai GDP 2022-ben 4,5-5,5 százalékkal, 2023-ban 2-3 százalékkal, míg 2024-ben 3-4 százalékkal bővülhet.

Az átárazások májusban is lényegesen meghaladták a szokásos mértéket, aminek fele az élelmiszeráremelésekhez köthető. Virág Barnabás rámutatott, a külső hatások továbbra is gyorsan beépülnek a fogyasztói árakba.

A kormányzati intézkedések érdemben tompítják a globális nyersanyag-áremelkedés hazai inflációra kifejtett hatását. Az inflációs várakozások ugyanakkor magasan alakulnak.

Lakossági inflációs várakozások alakulása hazánkban

Forrás: MNB

Az árdinamika várhatóan az őszi hónapokban tetőzik, majd ezt követően lassan mérséklődik.

A tetőpont idejére és az ezt követő inflációs pályára az árstop intézkedések jövőbeli alakulása jelentős hatást gyakorol.

Az infláció az idén 11 és 12,6 százalék között alakul az MNB friss előrejelzései alapján.

A fogyasztói árak 2023-ban 6,8 és 9,2 százalék között, 2024-től pedig a 3 százalékos cél közelében alakulhatnak.

Devizalikviditás

A jegybank a devizalikviditást nyújtó swap-eszköz használatát 2022 júliusától kiterjeszti és a továbbiakban készen áll negyedéven belül is alkalmazni.

A lépés célja, hogy a rövid oldali kamatok minden részpiacon és minden időszakban az MNB által optimálisnak tartott rövid oldali kamatszinttel összhangban alakuljanak. Az aktív piaci jelenlét révén az MNB erősíti a monetáris transzmisszió hatékonyságát.