Munkanélküliség a rendszerváltás óta: az összeomlástól a munkaerőhiányig 

Valósággá vált

A munkanélküliség hosszú ideig a kapitalizmus, a piacgazdaság egyik elkerülhetetlen velejárója volt, olyannyira, hogy a kommunista rendszerben ezzel gyakran riogattak is. Amikor jött a rendszerváltás, ez valósággá is vált, bár nálunk nem annyira drámai mértékben, mint némelyik más átalakuló országban, de 1992-re így is kétszámjegyű lett a munkanélküliség.

Sokkterápia

Ez akkor elkerülhetetlen folyamat volt, hisz az addigi gazdasági rendszer nem kis részben a korlátozottan versenyképes termékekre és szolgáltatásokra épült, melyeket a szocialista (mai elnevezéssel kommunista) országok saját gazdasági szervezetükön, a KGST-n belül forgalmaztak, mintegy kölcsönösen elfogadva a világpiacinál alacsonyabb színvonalat.

A váltás ebből a rendszerből sokkszerű volt: azonnal a világpiachoz kellett alkalmazkodni, így a termelés egy része azonnal megszűnt, a gazdaság visszaesett, a munkanélküliség megnőtt.

Munkanélküliség alakulása Magyarországon 1996-2021 (forrs: KSH, tradingeconomics)

Nehéz évek

A foglalkoztatási ráta a rendszerváltáskori 60 százalékról az 1996-os mélypontig 52 százalékra csökkent. Abszolút számokban a helyzet még rosszabb volt, hisz itt már a népességcsökkenés, valamint a probléma kezelésére alkalmazott korai nyugdíjazás hatása is mutatkozik: míg a rendszerváltás kezdetén 4,9 millió foglalkoztatott volt, 1996-ban, a mélyponton már csak 3,6 millió, ugyanakkor a különféle nyugellátásban részesülők száma 2,5-ről 3 millió fölé nőtt az adott időszakban. Maga a munkanélküliségi ráta 1993-ban érte el tetőpontját 12 százalék felett, 1996-ban kevéssel 10 százalék fölött volt.

Az első fellendülés

A gazdasági növekedés, a világgazdaságban való kezdődő integráció 1996-ra hozta meg az eredményét: ekkor indult meg az erős gazdasági növekedés. Ez a folyamat értelemszerűen a munkanélküliség csökkenését hozta: 2001-ig 6 százalékra csökkent az adat. A következő években lényegében stagnált a szint, ugyanakkor a helyzet még messze volt attól, hogy teljes foglalkoztatottságról lehessen beszélni, míg az elmúlt években 3-4 százalékos munkanélküliségi adat már valójában munkaerőhiányt jelzett.

Ennek egyik oka, hogy a munkanélküliséget nem a meghirdetett álláshelyek és a munkanélküliek összevetésével határozzák meg. Hogy a munkanélküliek nem töltik be a meghirdetett álláshelyeket, a rendszerváltás után még szakképzési okokkal volt magyarázható, hiszen a az előző rendszerben szerzett tudás és tapasztalat sokszor csak komolyabb képzés után volt hasznosítható a piacgazdaságban.

Ez a helyzet ma már sokkal kevésbé jellemző, nagyobb a szerepe a földrajzi adottságoknak: a munkanélküliség az elmaradottabb régiókban, főleg a kisebb településeken jellemző, míg a munkaerőhiány a fejlettebb régiókat sújtja.

Munkanélküliség alakulása 2011-2021 (Forrás: KSH, tradingeconomics)

Foglalkoztatottság alakulása 2011-2021 (Forrás: KSH, tradingeconomics)

Válsághatások

2005-től újra emelkedni kezdett a munkanélküliség, ami elsősorban a növekvő költségvetési hiánynak, gazdaságpolitikai problémáknak volt köszönhető, annak ellenére, hogy az Egyesült Királyság már az uniós csatlakozáskor, 2004 áprilisában megnyitotta munkaerőpiacát, és ezt sokan hamar fel is ismerték, mint lehetőséget, így megindult az odavándorlás. A munkanélküliség 7-8 százalék közé nőtt, majd a 2008-as válság hatására 2009-ben 9,7 százalék lett, majd tovább nőtt: 2010-ben 10,8 százalék volt, az azt követő két évben pedig egyaránt 10,7 százalék.

Gyors javulás

A 2013-as 9,8 százalékos adat még mindig meglehetősen magas, miközben immár minden uniós ország megnyitotta munkaerőpiacát, ekkor elsősorban Németország és Ausztria vonzotta a magyar munkaerőt. Ezt követően azonban megindult a gazdasági növekedés, és gyorsan nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség. 2016-ben még 7,5 százalék volt az adat, 2017-ben már csak 4 százalék, egyúttal bekövetkezett a döntő változás: 2017-ben már határozottan jelentkezett a munkaerőhiány.

Egy évnél hosszabb ideje álláskeresők aránya (Forrás: KSH, tradingeconomics)

"Negatív" munkanélküliség után koronavírus-járvány

Ennek oka leginkább az erős gazdasági növekedés által keltett munkaerőigény, és hogy ezt nem önmagában az elvándorlás okozta, az is mutatja, hogy lényegében Németországban is bekövetkezett a kvázi teljes foglalkoztatottság erre az időre. 2019-ben már a 3 százalékot közelítette az adat, de ha figyelembe vesszük a be nem töltött állások számát is, a kettő egyenlege már negatív munkanélküliséget jelzett volna.

Mindezt megváltoztatta a tavaly megjelent világjárvány, azonban érdemi munkanélküliség csak néhány hónapig volt, év végén már csak 4 százalék volt az adat, idén pedig az újranyitó gazdaság sok esetben újra beleütközik a munkaerőhiányba, különösen a szolgáltató szektorban, ahol a lezárások miatt eltávozott alkalmazottak pótlása gyakran nehézséget okoz.

Idén a február-áprilisi időszakban - tehát a szigorúbb lezárásokat is beleértve - a munkanélküliek átlagos létszáma 206 ezer fő volt, ami 4,3 százalékos arányt jelent. Az egy évvel korábbi adathoz képest 32 ezerrel több volt az álláskereső.

Teljes foglalkoztatás?

Mindent összevetve a rendszerváltás utáni, majd a 2008-as válság környékén jellemző jelentős munkanélküliség teljesen megszűnt, és ezt érdemben még a járvány sem befolyásolta. Eközben a foglalkoztatási ráta is erősen megnövekedett, ami azt jelzi, hogy a korábbi munkanélküliek jórészt elhelyezkedtek, nem kerültek ki a munkaerőpiacról.

Ami a foglalkoztatottak számát illeti: az 1996 utáni második mélypont 2010-ben jött el 3,85 millió fővel, onnan indult meg a gyorsuló növekedés, így a szám 2018-ra már 4,5 millió fölé nőtt, és ezzel lényegében már bele is ütközött a felső korlátba: az inaktívak közül már egyre kevesebb embert lehet bevonni a munka világába, a közfoglalkoztatottak nagy része pedig átkerült a ténylegesen foglalkoztatottak közé. A kvázi teljes foglalkoztatottság a járvány előtt gyakorlatilag megvalósult, és - a helyreállítása után - jó eséllyel hosszabb távon is fennmaradhat.