A magyar minimálbér emelését szorgalmazzák - így áll most a magyar bér az EU-ban

Hírek2021. jún. 3.MTI, Növekedés.hu

Az Európai Bizottság szerint az európai minimálbér az egyes tagállamokban az átlagbér 50 százaléka kell, hogy legyen, ennek eléréshez a 2021-ben Magyarországon megállapított minimálbér (bruttó 167 400 forint) 30 százalékos emelésére lenne szükség - kéri a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ). A magyar minimálbér az egyik legalacsonyabb az EU-ban.

Az Európai Bizottság tavaly októberben tett javaslatot az egységes európai minimálbér rendszer alapelveiről, a kollektív alku, valamint a szakszervezeti működés megerősítéséről annak érdekében, hogy a tagállamok munkavállalóit olyan jövedelemháló védje, amely lehetővé teszi a tisztességes megélhetést, bárhol is dolgoznak. A szakszervezeti szövetség a kezdetek óta támogatta az elvet, és szorgalmazza mielőbbi magyarországi bevezetését - véli a MASZSZ.

Kordás László, a MASZSZ elnöke jelezte: az is fontos, hogy a bizottsági javaslat minden tagállam számára megjelöli a megfelelő szintű minimálbér kritériumait, amelyek figyelembe veszik a minimálbér vásárlóerejét, a bruttó bérek növekedési ütemét, általános mértékét és megoszlását, valamint a munka termelékenységének alakulását.

Minimálbér az EU egyes országaiban 2021 január (forrás: Eurostat)

Az Eurostat 2021 januárban kiadott ábráján még a 2020-as, alacsonyabb összeg látható.Idén február 1-től a minimálbér bruttó értéke 167 400 forintra (kb.480 euró), a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forintra (kb.630 euró) emelkedett, ami csaknem 4 százalékos béremelést jelent. Idén az infláció nagyjából ugyanilyen mértékben emelkedik éves szinten.

A közleményben Kordás László, a MASZSZ elnöke jelezte: az is fontos, hogy a bizottsági javaslat minden tagállam számára megjelöli a megfelelő szintű minimálbér kritériumait, amelyek figyelembe veszik a minimálbér vásárlóerejét, a bruttó bérek növekedési ütemét, általános mértékét és megoszlását, valamint a munka termelékenységének alakulását.

A MASZSZ régóta szorgalmazza, hogy az Európai Unió tagállamaiban egységes normák szerint minden, teljes munkaidőben dolgozó ember tisztességes megélhetést biztosító minimálbért kapjon, emellett azonban fontos a minimálbér feletti, ám ahhoz igen közeli sávban dolgozók jövedelmének a felzárkóztatása és a nemek közötti bérkülönbség megszüntetése is.

Magyarországon a minimálbért és a garantált bérminimumot keresők a foglalkoztatottak egynegyedét teszik ki - emelte ki a szakszervezeti vezető.