Nagyot ugrott az infláció júliusban

Elemzések2020. aug. 11.Harsányi Péter

A várakozásokat felülmúlva 3,8 százalékkal emelkedett az infláció júliusban Magyarországon. A hónap során megállt az élelmiszerárak emelkedésének mérséklődése. Az adószűrt maginfláció átmenetileg 4 százalék felé emelkedett. Az eurózóna alacsony inflációja, a járványhelyzet inflációcsökkentő hatásai és a mérsékeltebb fogyasztás hatására azonban középtávon fokozatosan 3 százalékhoz közelíthetnek a hazai inflációs mutatók. Jó eséllyel tartósan velünk maradhat tehát a támogató monetáris politika és az alacsony kamatkörnyezet.

Élelmiszerárak

Júliusban megállt az élelmiszerárak emelkedésének mérséklődése. A hónap során júniushoz hasonlóan 7,8 százalékkal drágultak az élelmiszerek éves alapon. A kínai sertéspestis hatására továbbra is jelentősen drágult a párizsi és a kolbász. Az alábbi táblázat az egyes élelmiszerkategóriák éves alapú áremelkedését mutatja.

Élelmiszerárak emelkedése éves alapon, százalék

Forrás: KSH

Havi alapon ugyanakkor az olajárak és a jövedéki adó emelkedésének hatására 8,1 százalékkal többe kerültek a járműüzemanyagok.

Átmeneti megugrás

Az inflációs mérésének lehetőségei jelenleg korlátozottabbak, a statisztikákat jelentős bizonytalanság övezi.

2020 júliusában 3,8 százalékkal emelkedett a fogyasztói árindex, míg a maginfláció 4,5 százalékon alakult. Az adószűrt maginfláció 4,1 százalékra ugrott.

Forrás: MNB

A maginfláció növekedését döntően az iparcikkek áremelkedése okozta, ami mögött alapvetően a személygépkocsik gyorsabb árdinamikája állt.

Forrás: MNB

Az alacsonyabb külső infláció hatására ugyanakkor mérsékelt maradhat a jövőben a tartós fogyasztási javak áremelkedése.

A piaci szolgáltatások éves inflációja az előző hónaphoz képest lényegében nem változott. A belföldi üdülés esetében volt megfigyelhető érdemi áremelkedés.

Az őszi hónapoktól többek között a bázishatás hatására azonban ismét mérséklődhetnek az inflációs mutatók. Jelenleg az egyik legnagyobb kockázat, hogy a szolgáltatások inflációja miként alakul.

Forrás: MNB

Várhatóan mérséklődő infláció

Az Európai Központi Bank aktuális előrejelzései alapján idén 0,3 százalékkal, 2021-ben és 2022-ben pedig 1,3-1,3 százalékkal emelkedhetnek a fogyasztói árak az eurózónában.

A külső infláció tehát tartósan alacsony szinteken ragadhat, mely az importon keresztül tartósan mérsékli a hazai áremelkedés dinamikáját.

A koronavírus esetleges második hulláma miatt pedig jelenleg erősek a lefelé ható inflációs kockázatok. Az óvatosabbá váló lakosság, a háztartások visszafogottabb fogyasztása és a járvány által leginkább érintett szektorok várhatóan kevésbé agresszív árazási gyakorlata egyaránt mérséklik az árak emelkedését.

Jegybanki mozgástér

Az Európai Központi Bank és a többi nemzetközi jegybank nagy valószínűséggel idén és jövőre is fenntartja a jelenlegi laza monetáris kondíciókat.

A hazai infláció és adószűrt maginfláció másfelől 2022 végéig a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávon belül alakulhat. A fenti folyamatok fényében a jövőben is elegendő mozgástere lesz a Magyar Nemzeti Banknak, hogy fenntartsa a laza pénzpolitikát. Jó eséllyel tartósan velünk maradhat az alacsony kamatkörnyezet.