Nem akárki miatt lett disco a gépzenés, táncos szórakozóhelyek neve

Élőzene évezredekig

Jóllehet ma már inkább másként próbálják nevezni az olyan szórakozóhelyeket, ahol igen hangos, ritmusos zenére inkább nagyobb, mint kisebb tömeg táncol, még mindig gyakori megnevezés a disco, magyarosan leírva diszkó, noha a megnevezés 35-40 éve élte a fénykorát. De vajon honnan ered a megnevezés, és miért népszerű még ma is?

A tánc évszázadokon, sőt évezredeket át élőzenéhez kötődött, vagyis egy zenész, később egy zenekar biztosította a muzsikát, és erre ropta a közönség. A zenei stílusok a hangszerek fejlődésének megfelelően változtak, de az igazán nagy változás, mint oly sok másban is, a 20. században jött.

A legdöntőbb momentum a hangrögzítés kezdete volt, vagyis az a pillanat, vagy inkább néhány évtized, amikortól a zenét már nem csak előadni lehetett, hanem hangrögzítő eszközről is le lehetett játszani, a zenészek jelenléte nélkül.

A gépzene térhódítása

Ez azonban még kevés volt ahhoz, hogy nélkülözzék a zenészeket, hisz egyrészt szerény minőségűek voltak az első gramofonok, másrészt nem tudtak túl nagy hangerőt kiadni. Ugyan már a múlt század első felében előfordult, hogy gramofonról játszott zenére táncoltak (második világháborús filmekben látni ilyet, persze főleg az amerikai hadsereg nyomában), de a zenekarok biztosították még többnyire a talpalávalót.

Jött azonban a következő lépés: az elektromosság felhasználása a hangszereknél, illetőleg a hangerősítés. Ez mindjárt a zene jellegén, stílusán is nyomot hagyott: különösen az elektromos gitár hozott változást, de aztán eljutott oda a fejlődés a szintetizátorok által, hogy bármilyen hangot elő lehet állítani, és korlátlanul fel is lehet hangosítani. Eljött a koncertek és a lemezlovasok ideje.

Az 50-es, 60-as években legalábbis Magyarországon még az élőzene volt a jellemző táncos eseményeken, de aztán a 70-es években a lemezjátszók, kazettás magnók is erősítők kiszorították őket a szórakozóhelyek többségéről. Új zenei irányzat is született, amit discozenének hívtak, magát a szórakozóhelyet pedig a discotheque, majd rövidítve disco felirat hirdette. De miért a discotheque megnevezés terjedt el?

A megszállt Párizs

A történet meglepően a második világháborúig nyúlik vissza, a helyszín a Hitler által megszállt Párizs. A náci vezér betiltotta a meghódított népnek a táncos rendezvényeket, de a párizsiak keresték a lehetőséget, hogy valahol, valamilyen módon mégiscsak hódolhassanak ennek a szórakozásnak. Leleményes megoldást találtak ki: az épületek pincéiben lemezkölcsönzőket nyitottak, hisz ezt nem tiltotta a megszálló hatalom.

A lemezkölcsönző franciául discothéque, így más meg is van a keresett szó. A kölcsönzőben feltettek egy lemezt a gramofonra, vagy már inkább kezdetleges lemezjátszóra, a hangerő hiánya nem okozott gondot, hisz úgyis vigyázni kellett rá, hogy ne hallatszon ki a zene. Ott táncra perdültek az erre vágyók, persze kint azért nézték, nem jön-e a gestapo, ha közeledett, gyorsan leszóltak, a táncolók hirtelen átvedlettek lemezeket böngészőkké.

Mély nyomot hagyott

A gépzene és a tánc ezen titkos összefonódása mély nyomokat hagyott, mert amikor 2-3 évtizeddel később szaporodtak az immár nagy hangerőt alkalmazó gépzenés helyek, ezt a megnevezést alkalmazták rájuk. A hosszú kifejezéseket persze nem szereti az emberiség, pláne, ha a leírása is körülményes, rövidíteni annál inkább hajlamosak vagyunk, ezért maradt a szóból a disco.

A megnevezés rendkívül népszerű lett, hisz mindössze öt hangból, két szótagból áll. Olyannyira bevált, hogy nem is tudta teljesen kiszorítani más megnevezés (a buli vagy party szélesebb értelmű lehet), noha ma egy kicsit retro jellege van, hisz leginkább a 70-es, 80-as éveket idézi.