Nők a matematikában - Ilyen az első matematikai Abel-díjas nő élete

A kétszeres Nobel-díjas Marie Curie kivételével  szinte nem is tudnánk híres, természettudós nőt említeni. Igaz, nem is volt sok:

tavaly Donna Strickland, egy kanadai tudós kapta megosztva a fizikai Nobel-díjat. Ő a harmadik nő, aki ebben az elismerésben részesül. 55 év telt el az utolsó óta: Maria Goppert-Mayer atomkutatásaiért kapta meg a díjat.

Az idén végre megtörtént az áttörés a matematikában is: Karen Uhlenbeck, a University of Texas professzora nyerte el az Abel-díjat, amelyet matematikai Nobel-díjnak is szokás nevezni. Alfred Nobel nem alapított matematikai díjat, az Abel-t azonban ugyanúgy a Norvég Tudományos Akadémia ítéli oda, és hasonló pénzjutalommal, 6 millió norvég koronával,  (nagyjából 700 ezer dollárral) jár.

A 76 éves amerikai Karen Uhlenbeck a geometriai parciális differenciálegyenletek, a mértéktérelmélet és az integrálható rendszerek területén elért úttörő eredményeiért, valamint munkásságának az analízis, a geometria és a matematikai fizika területére gyakorolt jelentős hatása elismeréseként kapta a díjat.

Hogy mik ezek, azt nem szükséges megértenünk. Sokkal fontosabb talán az a motiváció, ami egy női matematikust végighajtott ezen a férfiak által dominált pályán: “amit megértek, azt megunom” - nyilatkozta egyszer.

Az Abel-díj bíráló bizottságának elnöke szerint

drámaian megváltoztatta a matematikát. Elméletei forradalmasították többek között a minimális felületekről alkotott elgondolásainkat.

De mi is az a minimális felület és miért ilyen fontos? Minimális felület például a szappanbuborék. A buborékok felülete, alakja és viselkedései régóta izgatják a fizikusokat és a matematikusokat is. Gondoljunk csak bele a “felület” fogalmába. A rovarok úgy sétálnak a víz felszínén, mint az emberek az utcán.

Egy dohányfüstös helyiségből kilépve még órákon át füstszagú marad a hajunk, a ruhánk. A hasmenésre javasolt széntabletta bevonatot képez a gyomor felületén. A felületek fizikáját és matematikáját felhasználják például a csillagászati jelenségek modellezésében, de az áramlások, például a mágneses mezők tanulmányozásában is. Ha figyelmesen megnézünk egy szappanbuborékot, látható, hogy annak felülete folyamatos mozgásban van.

Uhlenbeck matematikája olyan eszközöket adott az elméleti fizikusok kezébe, amelyekkel azok legnagyobb rejtélyeiket, például a szubatomi részecskék viselkedését írhatják le, elemezhetik.

A díjat odaítélő bizottság ugyan nem tért ki erre, de a professzor asszonyról nyilatkozó többi tudós közül sokan megemlítették, hogy Uhlenbeck elismerésében szerepet játszhatott oktatási tevékenysége is. Uhlenbeck ismert arról a tudósközösségben, hogy komoly erőfefeszítéseket tett a nők elismeréséért a matematikában, azért, hogy minél több lány válassza ezt a pályát.

1993-ban részt vett a Women and Mathematics nevű szervezet létrehozásában, amely a nők érvényesülését próbálja meg segíteni ezen a pályán. A helyzetet jól jellemzi, hogy 1990-ben előadást tartott - tarthatott - a Matematikusok Nemzetközi Kongresszusán. Ő volt a második nő, akinek ez megadatott. Előtte, még 1932-ben Emmy Noether német tudósnak adatott meg ez a lehetőség.

A nők helyzetét a matematikában tökéletesen példázza Noether élete.

Édesapja matematika professzor volt, öccse, Fritz szintén ezen a pályán tevékenykedett. Fritz élete tragikusan alakult: 1934-ben a nácik elől a Szovjetúnióba menekült, ahol azonban 1941-ben szovjetellenes propaganda vádjával perbe fogták és agyonlőtték.

Emmy 1907-ben fejezhette csak be tanulmányait, korábban a német egyetemeken nem engedték be a nőket a kampuszokra. Habilitációját elutasították, nem lehetett professzor. David Hilbertnek, a 19. század végének és a 20. század elejének egyik legnagyobb matematikusának az asszisztense lett.

Előadásokat azonban nem hirdethetett meg saját neve alatt: kurzusait Hilbert neve alatt tartotta meg. 1919-ben, a Weimari köztársaság idején végre megszerezhette tudományos fokozatát is. 1933-ban megvonták tőle a tanítási jogot, ezt követően zsidó származása és politikai nézetei miatt az Egyesült Államokba emigrált. 1935-ben hunyt el egy operáció komplikációja miatt.

De térjünk vissza Karen Uhlenbeckhez! Egy nyilatkozatában ki is tért arra, hogy az ő pályája milyen nehéz volt.

Fiatal korában a nagy amerikai egyetemeken, mint például a Stanford vagy a Princeton szinte lehetetlen volt egy nőnek matematikusként elhelyezkedni.

Az ő generációja volt az első, amely már professzorként is dolgozhatott, valóban komoly kutatási tevékenységet folytatva.

1942-ben született Clevelandben, matematikai tehetsége csak egyetemi évei alatt mutatkozott meg. Korábban legnagyobb szenvedélye az olvasás volt: falt mindent, ami betűkből állt.

A struktúra, az elegancia, a matematika szépsége azonnal mellbevágott: teljesen beleszerettem

- írja könyvében, amelynek címe Matematikusok – külső nézet a belső világról (Mathematicians: An Outer View of the Inner World).

Volt még egy dolog, ami vonzotta a matematikához: olyan tudományág ez, amelyet lehet (lehetett) magányosan is művelni, őt akkoriban ez erősen vonzotta. A ‘60-as években találkozott Richard Palais matematikussal, aki az analízis, a topológia és a geometria határterületeit kutatta.

“Olyan érzés volt, mintha fejest ugranék az ismeretlenbe” - nyilatkozta később erről az időszakról. Az ezt követő években azonban munkásságának köszönhetően ez az “ismeretlen” egyre részletesebben kezdte el magát megmutatni.