Hónapokon át tartó nyomásgyakorlás után sem sikerült elérni, hogy a kőolajexportáló országok többet termeljenek. Szakértők véleménye szerint a nyersolaj hordónkénti ára így akár a 100 dolláros értéket is átlépheti a közeljövőben. Ez végső soron az átlagembereket érinti legsúlyosabban, kemény téli hónapokra kell készülnünk.
Ahogy a világ kezd kilábalni a koronavírus-járvány által okozott válságból, azzal egy időben ugrásszerűen növekedtek meg az országok energiaigényei. Ez az energiaárak drasztikus emelkedéséhez, valamint az energiapiac kínálatának beszűküléséhez vezet, melyet a tél közeledtével egyre inkább saját bőrünkön is megtapasztalhatunk.
Ez nem csak az olaj, de a szén, az áram vagy a földgáz esetében is megfigyelhető. Joe Biden amerikai elnök a múlt héten úgy döntött – Japánnal, Indiával, Dél-Koreával, Kínával és az Egyesült Királysággal egyetemben –, hogy 50 millió hordónyi nyersolajat szabadít fel az ország stratégiai készleteiből.
A döntés azt követően született meg, hogy több hónapos nyomásgyakorlás után sem sikerült rávenni az OPEC és OPEC+ államokat olajkitermelési kapacitásaik növelésére.
A stratégiai készletek felszabadítása rövidtávon jó megoldásnak bizonyulhat, azonban az olajpiac alapvető strukturális problémáira nem ad választ.
Mi szabályozza az olaj árát?
A nyersolaj világpiaci árát alapvetően két faktor határozza meg: valamilyen világgazdasági vagy geopolitika változás, valamint az ezekből fakadó csökkenő, vagy növekvő igények. Remek példa erre az 1973-as olajembargó, amikor az arab kőolajexportáló országok nem szállítottak olajat az Egyesült Államokba, mivel az Izraelt támogatta a Jom Kippur háború során.
Ekkor drasztikusan megnőtt az olaj hordónkénti ára, akárcsak például a 2008-as gazdasági világválság idején. Az olaj világpiaci árára nagy hatással van a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC), valamint ennek bővített változata, az OPEC+.
Mint jelen esetben is láthatjuk, ha ezen országok nem növelik kitermelésüket, azonban az igények ugyanúgy fennállnak, akkor emelkedik az ár. 2020. májusában ezzel ellentétes folyamat zajlott le, a szervezet országai drasztikusan csökkentették termelésüket a világot sújtó járvány és korlátozások miatti igénycsökkenés következtében, ezáltal az olaj világpiaci ára is bezuhant.
A nyersolaj világpiaci árának alakulása (Forrás: macrotrends.net)
Miért nem termelnek többet az OPEC+ államok?
Ennek két alapvető oka van, az első, hogy a szervezet tagállamai már most is szinte termelési kapacitásuk csúcsán pörögnek. Szaúd-Arábia, az OPEC+ legnagyobb exportőre Oroszország mellett, jelenleg 10 millió hordónyit termel naponta, azonban még nem volt arra példa a történelem során, hogy 11 millió hordó/nap mértéknyi kitermelést huzamosabb ideig tartani tudja az ország. Hasonló a helyzet Oroszországgal is, Moszkva jelenleg nem tud több olajat termelni, és akkor még csak a két legnagyobb exportőrről esett szó.
A szervezet olyan, kevésbé fejlett tagállamai, mint például Angola, vagy Nigéria hónapok óta a meghatározott célérték alatt teljesítenek. Ezen államok olajiparát nagyon érzékenyen érintette a járvány miatti bevétel kiesés, melynek következtében létfontosságú fejlesztések maradtak el a szektorban, így nem tudnak megfelelni a környezetvédelmi előírásoknak sem.
A másik ok a zöld energiaátmenethez és annak kivitelezéséhez köthető. Az OPEC+ államoknak tulajdonképpen nem áll érdekében többet termelni – annak ellenére, hogy augusztus óta minden hónapban 400 ezer hordó/nap mértékben növelik a kitermelést –, mivel kvázi cserben lettek hagyva, fel lettek áldozva az energiaátmenet oltárán.
Vitathatatlan, hogy energiafelhasználásunk összetételét meg kell változtatnunk annak érdekében, hogy fel tudjuk venni a harcot a klímaváltozással, azonban jelenleg a megújuló energiaforrások még nem elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék az igényeket.
Ezzel szemben a döntéshozók olyan nyomás alá helyezik a befektetőket a különböző adókkal és korlátozásokkal, ami miatt már nem éri meg az olajszektorba fektetniük. Az OPEC+ államok nagy része már, az olaj utáni időkre készülve, különböző megújuló energiaforrások fejlesztésébe helyezi a tőkét, emellett pedig próbálnak a hátralevő időben minél inkább hasznot húzni az olajexportból.
Ezért számukra a jelenlegi helyzet jövedelmező. Ebből a szempontból egy ellentmondásos helyzet alakult ki, ha figyelembe vesszük, hogy a nagyhatalmak vezetői arra sarkallják ezen országokat, hogy minél több olajat termeljenek, mindeközben a COP-26 csúcson pedig arról tárgyalnak, hogyan lehetne csökkenteni, majd végül teljesen elhagyni az olaj, mint energiaforrás használatát. Nem meglepő, hogy emiatt az olajexportőr országok frusztráltak.
Mi lehet a megoldás?
A stratégiai készletek felszabadítása csak tüneti kezelés a kialakult problémákra, ami a tél beköszönte előtt logikus lépés. Ami viszont hosszabb távon járható útnak tűnik az Egyesült Államok számára, az például a palaolaj termelés fellendítése.
Előrejelzések szerint 2022-re akár 610 ezer hordó/nap mértékben emelkedhet az energiaforrás kitermelésének szintje, ez hozzájárulhat az amerikai igények kielégítéséhez, valamint részben levenné a terhet az OPEC+ államok válláról is. Másik megoldás lehet az energiaátmenet ütemének lelassítási, türelmesebb változásra való átállás.
Ez részben megnyugtatná a kőolajexportáló államokat is, valamint a befektetőknek is kecsegtetőbb lenne egy ilyen helyzetben az olajszektorba fektetni. Az sem kizárt, hogy a koronavírus negyedik hullámával és az újbóli korlátozások bevezetésével némileg csökkenhet az energiaigény, erre azonban nem lehet alapozni.
Egy biztos, ha a jelenlegi tendencia folytatódik, akkor szakértők szerint nem kizárt, hogy a jövő évben eléri a 100 dollárt – jelenleg valamivel 75-85 dollár között mozog – egy hordónyi nyersolaj világpiaci ára.
