Ön szerint mivel fizet, ha ingyenesen használ valamit a neten?
ElemzésekKeményen nekiment a Google-nek és a Facebooknak Tim Cook, az Apple első embere.
Ha valami ingyen van, te magad vagy az áru - tartja az IT-s népi bölcsesség.
S valóban, a neten kínált ingyenes szolgáltatásokért a felhasználók adataikkal fizetnek. Tim Cook, az Apple első embere szerint a technológiai cégek “gondosan összegyűjtik, szintetizálják, majd eladják felhasználóik adatait”. Cook szerint “ezek a személyes adatokból álló adathegyek csak arra jók, hogy még gazdagabbá tegyék azokat a vállalatokat, amelyek összegyűjtik őket”.
Cook persze nem nevesítette ezeket a vállalkozásokat, de nem nehéz kitalálni, hogy a Facebookról és a Google anyavállalatáról, az Alphabetről beszélt.
Persze az Apple-t sem kell félteni, ő meg abból él, hogy prémium árat szab a termékeiért. A két nagy, a Facebook és a Google viszont a hirdetéseket zabálja fel a piacon. A történet azonban nem arról szól, hogy a tech óriások milliárdos tulajdonosai civakodnak egymással. Az ingyenes termékekre épülő netes üzleti modell számos probléma forrása. A Google-t, a Facebookot és a Twittert, amelyek bevételük több mint 80 százalékát hirdetésekből szerzik, gyakran vádolják azzal, hogy toxikus tartalmakat terjesztenek, és megsértik a magánszféra szentségéhez való jogot. Ők viszont azzal vágnak vissza, hogy a szoftverekből, hardverekből és szolgáltatásokból élő Microsoft és Apple ugyanazt csinálja, csak szép csendben, kevesebb botránnyal.
De nézzünk egy kicsit a dolgok mögé! Miért számít egy termék ára? Az ár azt mutatja meg, hogy a piac hogyan értékeli az adott terméket. Az elkérhető ár jelzi a termék vagy szolgáltatás előállítójának, hogy mennyit invesztálhat abba. Az ár jelzi azt is, hogy a fogyasztó pénztárcája éppen mennyire van tele. Az ingyen adott termék vagy szolgáltatás félredobja ezt az évezredek alatt kialakult összefüggésrendszert. Ha mennyiségekről beszélünk, az ingyenes termék álom. Ha a minőségről, akkor viszont rémálommá válik.
A neten persze sok minden van ingyen. A Wikipédia például az önzetlenség példaképe - már az a része, amelyet nem hivatásos manipulátorok és vállalati pr-esek írnak. Számos olyan termék is van, amelyek belépő szinten ingyenesek, de a prémium szolgáltatás után már fizetni kell értük - jó például szolgálnak erre a vírusirtók.
Az ingyenes modell tipikus esetei azonban a keresőprogramok és a közösségi média. A nagy látogatottság nagy hirdetési nézettséget generál. Az ingyenesség garantálja az olcsó elérést. A hatékonyság érdekében a reklámokat személyre szabják, ehhez azonban minél többet meg kell tudni az ügyfélről. A mennyiség tehát szemben áll a szolgáltatás minőségével és a magánszférához való joggal.
Nem mindig volt ez így. Az internet hőskorában az ingyenesség egyfajta szocialista éthosz volt. Jaron Lanier, az alapító atyák egyike például így ír 2013-ban megjelent Who Owns the Future? (Kié lesz a jövő?) című könyvében: “idealisták voltunk, hittünk abban, hogy az online információ ingyenes lesz, azt gondoltuk, hogy az információval kapcsolatos szolgáltatásokból válnak a profitcentrumok, nem magából az információból”.
Ez persze az akkori technológiai helyzetből is adódott: egyszerűen nem volt rá mód, hogy online szolgáltatásokért, netes felületen viszonylag kis összegeket ki lehessen fizetni. Ma ami ingyen van, azért a felhasználó az adataival és a figyelmével fizet. Ez azt jelenti, hogy irdatlan mennyiségű általa nem kért és őt esetleg zavaró tartalmat kell megnéznie. Az e-mail szolgáltatások túlnyomó része ingyenes. Cserébe rettenetes mennyiségű spamet kell átnyálazni - még a spam-szűrők korában is.
A spam becslések szerint évi 20 milliárd dollárba kerül évente: felesleges, kieső idő, törölni a kéretlen leveleket, valamint az extra szerver kapacitás. A helyzet analóg a légszennyezéssel. A spam becslések szerint a ráfordítások egy százalékát hozza vissza bevételként.
Hasonló a helyzet a hamis és fizetett vásárlói értékelésekkel az online piactereken és az “ingyenes” termékeket kínáló oldalakon, valamint az álhírek esetében is. A hamis- vagy manipulált hírek ingyenesek, ugyanakkor silányak is, hiszen a jó minőségű kommunikáció előállítása pénzbe kerül.
Van megoldás? Jaron Lanier és a Microsoftnál dolgozó E. Glen Weyl egy nemrég megjelent cikkben
https://hbr.org/2018/09/a-blueprint-for-a-better-digital-society
azt javasolja, hogy a felhasználók adataiért a cégek fizessenek. A modell hasonló lenne a termelő szövetkezetekhez, vagy az iparosok céheinek felépítéshez. Persze jogi szabályozás híján nagyon nehéz bármilyen új modellt bevezetni. Ráadásul a hirdetéseken alapuló ingyenes modellnek megvannak a maga előnyei is - például azok is hozzájuthatnak a termékekhez és szolgáltatásokhoz, akik még egy szerény összeget sem tudnak fizetni ezekért. Előny az is, hogy a kisvállalkozások és a közösségi-társadalmi mozgalmak a hagyományos marketing költségek töredékéért el tudják érni célcsoportjaikat. A Google összes kattintásából a hirdetések 6 százalékkal részesednek, 94 százalék nem kereskedelmi oldalakra irányul.
Járható útnak tűnik az Apple által bevezetett modell is: a felhasználók privát szféráját megpróbálják minél jobban tiszteletben tartani, ennek alapján szűrik, hogy online boltjukban milyen applikációkat lehet letölteni. Ennek viszont meg is kérik az árát. Ez hasonló modell, mint amilyet a fizetős tévécsatornák használnak. Ha reklámmal nézed, ingyenes - túl a szolgáltatónak fizetendő díjon. Viszont prémium, reklám nélküli formában már fizetni kell érte. Ezt a modellt követi például az HBO, vagy a Netflix. Ezeknek a modelleknek a sikere azt vetíti előre, hogy a felhasználóknak kezd elegük lenni adataik jogosulatlan felhasználásából és a rájuk öntött reklámból. Lehet, hogy a fizetős modell felé mozdul ez az internet?
