Szabadkőműves és háromszoros kormányfő volt, mégis mindenki a lakótelepről ismeri 

Ritkán fordult elő az Osztrák–Magyar Monarchia történetében, hogy a nagy horderejű kérdések döntéshozói, javaslattevői ne osztrákok lettek volna. Ezen kivételek közé tartozik a közös valuta bevezetésének kidolgozója: Wekerle Sándor.

Karrierív

Pályáját 1870-ben a Pénzügyminisztérium segédfogalmazójaként kezdte jog- és államtudományi tanulmányai befejezése után. Miközben haladt felfelé a minisztériumi ranglétrán, pénzügyi jogból magántanári képesítést szerzett, amelyet pénzügyi törvényismeret oktatásával kamatoztathatott.

Bár nem készült politikusnak, 1899-ben elfogadta Tisza Kálmán felkérésére a pénzügyminiszteri kinevezést. Számos racionalizáló intézkedés fűződik a nevéhez, de a leghangsúlyosabb, a valutakérdés rendezése volt. Kiváló szakembergárdát gyűjtve maga mellé, terjesztette be 1891 januárjában a minisztertanács elé a gondosan előkészített pénzügyi reform alapjait. Az egyik szakember az egyik osztálytanácsos volt, a fiatal Popovics Sándor.

Terítéken a valuta

Wekerlének a valuta rendezéséről három különböző területen kellett meggyőzni környezetét a kérdés fontosságáról: a közvéleményt fel kellett világosítani a nem stabil, ezüstalapú pénzrendszer káros közgazdasági és pénzügyi hatásáról.

Az osztrák kormányt pedig a rendezés lehetőségéről és szükségességéről kellett meggyőzni. Végül az ország hitelét kellett megerősíteni ahhoz, hogy az új pénzrendszer bevezetéséhez szükséges összegeket aranyban meg tudja szerezni. Wekerle kezdeményezésére 1892 márciusában a valutakérdés megvitatására háromnapos valutaankétot rendeztek Budapesten. (Az osztrákok saját ankétot tartottak Bécsben.) A magyar meghívottak köre nagy változatosságot mutatott: voltak köztük akadémikusok, bankárok, képviselők és egyetemi tanárok.

A 22 meghívottnak előzetesen elküldtek egy 800 oldalas tanulmányt és azt az öt kérdést, amit meg kell vitatniuk a tanácskozáson:

1. Melyik értéket vegyék alapul a rendezéshez?
2. Aranyérték elfogadása esetén megengedhető lenne-e bizonyos mennyiségű ezüst értékpénz forgalomba hozatala, s ha igen, mekkora összegben?
3. Hozzanak-e forgalomba bizonyos mennyiségben értékpénzre bármikor beváltható, kényszerforgalommal el nem látott nem kamatozó állami pénztárjegyeket?
4. Az új pénz értéke milyen súlyú aranyéval legyen egyenlő?
5. Milyen legyen az új pénzegység ?

Egyhangúan fontosnak tartották a valutarendezés kérdését és az aranyalapú valuta bevezetését. A valutareform szükségessége benne volt a levegőben. Már évekkel korábban komoly publicisztikai tevékenységet folytattak a monarchia mindkét felében az újságok és folyóiratok különböző nézőpontokból nagy részletességgel leírva a pénzügyi helyzetet.

A törvényjavaslatot 1892. május 14-én nyújtotta be a valutaszabályozásról, a javaslat augusztusban emelkedett törvényerőre. A koronaértékben történő kötelező számítás időpontja 1900. január 1. volt.

Addigra a monarchia szigetként állt a változó értékű ezüstvalutájával az aranyvalutájú országok gyűrűjében. Szükségszerű volt az aranyalapra való áttérés. Korábban is történtek ilyen irányú törekvések, de 1892 előtt igazi eredményt nem hoztak.

Forint és fillér

Az 1892. évi XVII. törvény kimondta az aranyalapú korona bevezetését, amely az 1858-ban bevezetett, ezüstalapú osztrák értékű forintot váltotta fel. Váltópénze a krajcár helyett a fillér lett, amely a két következő valuta, a pengő és a forint váltópénze is maradt. Felhatalmazást kapott arany beszerzésére (a középkorban gazdag közép-európai aranybányák a 19. századra már kimerültek).

Megkezdődhetett az arany, az ezüst és a nikkel fémpénzek verésének előkészítése. Nem volt tiszta aranyvaluta a korona, mivel az aranypénzek (20 és 10 korona) mellett ezüstből is kellett értékpénzt verni: kezdetben 1 koronást, néhány évvel később 5 korona címletet.

Ezért a kortársak sánta valutának nevezték a koronát. A váltópénzek nem nemesfémből készültek: a 20 és 10 filléres nikkelből, a 2 és 1 filléres bronzból. (Az első világháború majd teljesen megváltoztatja nemcsak a fémpénzeket, hanem megingatja az egész koronarendszert.)

Háromszoros miniszterelnök

1882 november 17-én Szapáry Gyula lemondott a miniszterelnöki tisztségről, Wekerle kapott megbízást kormányalakításra. 21-én mutatta be kabinetjét. Három nappal később a móri születésű politikust Székesfehérvár díszpolgárainak sorába választja pénzügyminiszeri tevékenységéért.

1892 és 1918 között háromszor töltötte be a miniszterelnöki tisztséget, első alkalommal a pénzügyminiszteri tisztséget is megtartotta. A korona bevezetésén kívül a pénzügyi területen ő rendezte és megteremtette az államháztartás egyensúlyát; átalakította az adórendszert és szilárdította meg az ország állami hitelét.

Nevét őrzi építkezési programjának köszönhetően a kispesti Wekerle-telep létrehozása. A hálás utókor több szakmai díjat nevezett el tiszteletére, életművét tudományos alapítvány gondozza, és a móri borvidéken megalapították a Wekerle Emlékbor emlékdíjat is.

A Wekerle Sándor nevével fémjelzett valutával fizetett a Monarchia közel 53 millió lakója 26 évig, majd a hét utódállam további évekig.

Legtovább Magyarországon fizettek koronával a pengő bevezetéséig.