Reneszánszát éli a vályogház - Az egyik legjobb vályogosmesterrel beszéltünk

Hogy kezdődött a vályogos pályafutása?

A saját házam építésével. A nagyszüleim vályogházához nagyon szép emlékek fűztek, ezért elhatároztam, hogy én is ilyen otthont építek magamnak. Szerencsém volt, a szomszéd faluban volt egy idős mester, Tóni bácsi, aki kiváló vályogosmester volt. Sikerült meggyőzzem, hogy segítsen megépíteni a házamat. Együtt dolgoztunk, ő mondta, hogy mit kell csinálni, én pedig követtem az utasításait.

Közben Tóni bácsi rengeteget mesélt a régi időkről, nagyon megkedveltem az öreget is, és megszerettem a vályogozást is.

Tetszett, hogy természetes anyagokkal és nagyon egyszerű módszerrel valódi otthont építhetek.

Amikor befejeztük a házamat, akkor az öreg felajánlotta, hogy dolgozzunk együtt.

Ő már a 70. évén is túl volt, így kellett mellé egy friss erő. Igy indult a pályám. Négy évig dolgoztunk együtt, Tóni bácsi mellett megtanultam mindent, hogy hogyan lehet helyben található anyagból sárfalat rakni, tapasztani, jó alapanyagot előállítani.

Ebben az időben a vályogos mesterség már kihalófélben volt?

Teljesen. Tóni bácsi már 91-ben is a Szentendrei Skanzenbe járt renoválni a tájházakat, ugyanis ő volt azon kevesek egyike az országban, aki meg tudott rakni egy fecskefalat.

Fecskefal. Milyen módszerei vannak a vályogházépítésnek?

Minden magyarországi tájegységnek megvolt a maga jellegzetes technikája.

A rakott sárfal, azaz a fecskefal az Alföldön, a döngölt fal Dunántúlon volt jellemző. A vályogtégla az egész országban elterjedt volt, nem kellett hozzá kifogástalan anyag, és házilag is el lehetett készíteni. A negyedik módszer, a paticsfal viszonylag ritkábban fordul elő, ennek a technikának a lényege, vesszőből fonták meg a falat és vályoggal tapasztották.

Milyen alapanyagokra van szükség egy vályogház megépítéséhez?

Agyag, szalma és víz. Ennyi és nem több.

Ezeket gyakorlatilag helyben meg lehet találni az egész Kárpát-medencében.

Ez valóban fenntartható technológia, az építőanyag nem a világ végéről érkezik, nem igényel csomagolóanyagot.

Az egészségügyi előnyei pedig felmérhetetlenek.

Teljesen természetes anyagokból készül, a vályogfal felszínének 5-10 centimétere lélegzik, ha túl sok a pára, magába szívja, amikor száraz a levegő, kiengedi. A vályog az egy intelligens építőanyag, amely a ház páratartalmát ötven százalék körüli értéken tartja, éppen azon a szinten, ami az emberi szervezet számára az ideális.

A hőérzetünk is a vályogházban a legjobb.

Nem mindegy ugyanis, hogy negyven- vagy hatvan-, esetleg nyolcvanszázalékos páratartalom mellett van 20 fok a lakásban.

A vályogháznak emellett nagyon jól a hőszigetelő és a hőmegtartó képessége.

Hatását azonban csak úgy fejti ki, hogyha a falak és a padló nincs lezárva modern anyagokkal, műanyag festékkel, olyan burkolatokkal, amelyek akadályozza a szellőzését.

Azt tudni kell, hogy a vályogház képes azt nyújtani, mint egy modern passzívház, csak sokkal olcsóbb megépíteni, és nem igényel gépesítést.

Az agyagpadló hőmérséklete 15-17 fok közötti hőmérsékletet tart, télen sem hűl 15 fok alá. A vályogfal nyáron úgy visszahűti a házat, hogy be kell engedni a meleget.

Ha az alapanyag ilyen könnyen elérhető, akkor ez azt jelenti, hogy a vályogházépítés olcsóbb is, mint a téglaház?

A rosszhír az, hogy nem olcsóbb.

A vályogház építése ugyan annyiba kerül, mint egy téglaházé.

Az anyagköltség ugyan minimális, viszont az élő munka ára magas.

Az előnye anyagiak tekintetében ott jelentkezik, hogy egy vályogház fenntartása sokkal olcsóbb. A fűtése sokkal gazdaságosabban megoldható, nyáron pedig nem kell egy fillért sem klímára költeni.

Azt pedig hangsúlyozni kell, hogy tartósság és stabilitás tekintetében egy vályogház semmivel nem marad el a téglaháztól. A régi vályogházak, amelyeket egy-két sor téglára, vagy egyszerűen a felsöpört udvarra építették fel, kibírtak kétszáz évet.

Egy stabil alapra épített vályogház, ami alulról vízszigetelést kap, az gyakorlatilag bármit kibír.

Az építés árán pedig úgy lehet spórolni, ha valaki maga el tudja végezni az építés egyes fázisait. Minden évben szervezünk nyári táborokat, ahol a jelentkezők megtanulják az alapokat.

A vályogházról sokaknak a vizes és rogyadozó falak jutnak eszébe. Hogy alakult ki ez a kép a köztudatban?

A háború után megváltozott a világ, negyven-ötven évig uralkodó hivatalos álláspont szöges ellentéte volt a korábbi felfogásnak. A vályogház többé nem volt érték, nem akarták megmenteni, hanem újat akartak építeni helyettük.

A szocializmusban elavult építészeti módszernek tartották a vályogot, a téglaházakat, a Kádár-kockák megépítését támogatták.

A vályogos mesterség is lassan kikopott, kimaradt körülbelül két generáció, akik karban tudták volna tartani a házakat. Nagyon sok vályogház lepusztult, mire a tulajdonosok elkezdtek volna azon gondolkodni, hogy a nagyszülői házat megmentenék. Tulajdonképpen már nem volt, aki meg tudta volna csinálni a szakszerű felújítást.

Pedig a magyar népi építészet egyik alapja a vályogház, évszázadok alatt tökéletesedtek a technikák, hihetetlen mély tudást birtokoltunk, gyakorlatilag a csúcsra járatuk vályogfalépítés művészetét. Szép, egészséges és funkcionalitásában is kifogástalan házakat építettek a régiek.

Aztán mintha elvágták volna. Visszatanulni pedig nagyon nehéz.

Könyvekből nem lehet megtanulni. Könyvek nem is igazán íródtak a vályogház építésről. Népi mesterség volt, nem írták le, mert mindenki tudta, hogy kell építeni. De azt se írták, hogy hogyan kell kenyeret sütni, fejni, kaszálni. Nem volt olyan, aki ne tudott volna kaszálni, máskülönben nem élt meg. Tapasztani és házat építeni is mindenki tudott.

A magyar vályogházak történethez hozzá tartozik az is, hogy a nyolcvanas évektől rengeteg vályogházat tönkretettek azzal, hogy modern anyagokat használtak a tatarozáshoz. Cement vakolat, műanyag lambéria, a falak nem lélegeztek, rengeteg ház fala felvizesedett, ami alapélménnyé vált a vályogházakkal kapcsolatban.

Pedig nem a vályog a hibás, hanem a hozzá nem értés. Régen döngölt talajra fektették a hajópadlót, a falak tapasztva voltak, meszelve voltak. A talajpárát fölvesz a fal, amit előbb vagy utóbb kiad magából. Ha rossz anyagokkal lefojtják a falat, akkor vizesedik.

Mi a helyzet ma?

Nyugat-Európában már évtizedek óta hatalmas felfutásban van a vályogház építés, ahogy az összes természetes anyag használatának is nagy divatja van.

Mi, magyarok nemrég kezdtünk el ébredezni, csak most kezdjük újra felfedezni, ami mindig is a miénk volt. Magyarországon 2010 táján kezdődött egy jelentős növekedés.

Én 23 éve építek házakat. Ezalatt az idő alatt 170 épületet újítottunk fel, és 70 házat építettünk.

Az első tíz évben teljesen bolondnak néztek, amiért vályoggal foglalkozok.

Akkoriban a közvélekedés úgy tartotta, hogy a vályog kifutófélben van, lassan eltűnik majd az utolsó régi ház is.

Akkor jött be a gipszkarton, hungarocell, a különböző vakoló hálók, a műanyag ragasztók.

Az utóbbi években aztán gyökeresen megváltozott a szemlélet.

Az emberek rájöttek, hogy nem mindegy, hogy milyen házban laknak, miben töltik el az életük egy jelentős részét. Ez a szemléletváltás az élet más területen is észrevehető volt. Az emberek nekikezdtek odafigyelni arra, hogy mit esznek.

Sokan megértették, hogy az életminőséget az étel, a ruha és a lakóház minősége nagyban befolyásolja.

Egy egészséges, természetes anyagokból készül házban az ember pihenésének a minősége is más.

Mert azt ugye senki nem gondolja, hogy nem lesz hatással a szervezetünkre a rengeteg műanyag, amit a házaink megépítése közben használtak. Ezeknek van egy szavatossága, aminek lejárta után elkezdenek porladni. A modern épületek nagyrésze sok esetben olyan, mintha egy műanyag szatyorban élne az ember.

A vályogozás mesterségét miért a cigánysághoz kötik?

Azért, mert régen jellemzően a cigányok készítették a vályogtéglát. Innen ered a vályogvető cigány kifejezés. A cigány emberek ezért laktak a falu szélén, általában a patak parton, ahol a víz és az agyag is egy helyen volt.

Aki házat akart építeni, az kiment a cigányokhoz, megegyezett velük a mennyiégben és az árban. Nagyon sok cigánynak a megélhetését tudta biztosítani.

A házat azonban már nem ők építették, arra minden falunak volt egy saját brigádja, akik értettek hozzá. Az ilyen csapatokban szigorúan vett rangsor volt, az alapján, hogy ki mit csinált, és mennyire volt ügyes kezű.

Kik a jellegzetes vályogházasok? Kik veszik és építtetik a vályogházakt?

Nincs tipikus vályogházas réteg, változó, hogy ki miért kap kedvet a vályogházhoz.

A közös jellemzőjük legfeljebb az, hogy tudatosan törekednek az egészséges életre, a környezettudatos életmódra, illetve a minőségre.

Jellemzően fiatalok, akik olcsón vesznek egy régi vályog parasztházat, és lépésről lépére újítgatják, illetve sok esetben olyan tehetősebb emberek, akik a napi problémáikon is túllátnak, és oda tudnak figyelni arra, hogy mi jó neki és mi az, ami nem.

Rengeteg a nyugat-európai megrendelőnk. A legtöbb munkát a Dunántúlon vesszük fel.

A magyar vályogházfelújítási hullám is a Dunántúlon keződött, a magyaroknak megtetszettek azok a magyar házak, amelyeket a németek vagy a hollandok felújíttattak.

Említette a táborokat. Mit érdemes tudni erről?

Nagyjából 15 éve szervezünk bemutatókat érdeklődőknek. Az első években csak néhány építészmérnökkel gyűltünk össze, hogy megmutassam a vályogfal építés különböző technikáit. Egy idő után egyre többen kezdtek el érdeklődni, az utóbbi években pedig egyenesen özönlenek az emberek.

Egyetemisták, a jövő szakemberi, vályogháztulajdonosok, illetve olyanok jönnek, akik kimondottan az építőiparban dolgoztak, burkolók, kőművesek és tanulni akarnak valamit, amiben kitörési lehetőséget látnak.

A szakértelem iránti igény ugyanis óriási, a szakértő kevés. Egyre több a külföldi érdeklődő is.

Nemrég egy tv-stáb forgatott egy jótékonysági akciónkról, amikor egy tűzvészben elpusztult házat újítottunk fel. Az sok helyre eljutott Európa-szerte. Nemrég egy ír hölgy azért keresett fel, hogy készítsünk egy közös fotót.

A hazai érdeklődést jól szemlélteti, hogy az idei tábort még meg sem hirdettem, de már 100 fölött van a jelentkezők száma.

Mi lehet megtanulni a képzés alatt?

Az egy hetes tábor alatt senkiből nem lesz mester, de nem is ez a cél. A legfontosabb, hogy az alapokat el tudják sajátítani, hogy a háztulajdonosok a tatarozást, esetleg egy alaposabb felújítást el tudjon maga végezni a házán.

A szakmabeliek pedig tapasztalatokat szerezzenek a vályoggal, mit mivel lehet együtt használni, statikai szempontból mire kell figyelemmel lenni. Vannak azonban akik kifejezetten azért jönnek, hogy megtanulják a szakmát.

Előttük is nyitva az ajtó. A táboron kívül is szívesen fogadunk tanulni vágyókat.

Azt azonban bele kell kalkulálni, hogy ez egy nehéz fizikai munka.

A legtöbb esetben a tűző napon kell az anyagot begyúrni és a falat rakni. Akiben azonban megvan az elszántság, annak lehetősége van mindent megtanulni a vályogozásról.

Az utánpótlás biztosítva van?

Sajnos az egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányan vannak az országban, akik valóban értenek a vályogházakhoz. Akik velem dolgoznak, azok között van olyan, aki már egyedül is elboldogulna, de még így is kevesen vagyunk. Ez az oka annak, hogy a jó mesterek évekre előre le vannak kötve, kontárpersze akad bőven, ők mindig ráérnek. Van egy szervezetünk is, a környezettudatos Építők Szövetsége. Azért fogtunk össze, - faházépítők, kenderház építők, szalmaház építők, kemencések – hogy a szakma hiteles művelői képviselettel rendelkezzenek. A kereslet meglódulásával ugyanis rengeteg önjelölt mester termett az országban.