Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Térképen a háborúk, amelyek most is zajlanak – több konfliktus van a világban, mint gondolná

Elemzések2024. feb. 6.D.J.

Jelenleg több mint egy tucat olyan háború zajlik, amelyben az elmúlt egy év során ezernél is nagyobb számban vesztek oda. Összegyűjtöttük a jelentősebbeket.

Afgán konfliktus

Az elmúlt egy évben az áldozatok becsült száma: 1000+

A világ figyelme 2021-ben elfordult Afganisztántól. Viszont a fegyverek, ha kisebb intenzitással is, de még mindig ropognak. Azután, hogy az amerikai csapatok kivonultak az ázsiai ország az eddigieknél is nagyobb nyomorba süllyedt.

Mielőtt sor került volna a tálib hatalomátvételre az ország büdzséjének a 80 százalékot külföldi adományok tették ki.

A pénzcsapok jó része azonban elzárult, mióta az amerikaiak kitették a lábukat. A vallási csoportok közötti konfliktus, valamint a tálibok elleni köztársasági felkelés jelenleg is tart.

Északnyugat-pakisztáni háború

Az elmúlt egy évben az áldozatok becsült száma: 1300

Majdnem egy éve, hogy a pakisztáni Pesevár egyik mecseténél egy öngyilkos merényletben száznál is többen meghaltak.

Szomorú emlékeztető volt a tragédia arra, hogy az iszlamista szélsőségesek jelenléte továbbra is számottevő az ország északnyugati részén. A térségben a hadsereg az Iszlám Állam és a pakisztáni tálibok harcosaival is össze szokott csapni.

Bandaháborúk Haitiben

Az elmúlt egy évben az áldozatok becsült száma: 2010

Haiti fővárosában most már négy éve folyik a bandaháború két nagy bűnözői csoport és a szövetségeseik között. A probléma akkora, hogy tavaly volt olyan pont, ahol a jelentések szerint az ország fővárosának a 90 százalékát uralták a fegyveres csoportok.

Kivu-háború

Az elmúlt egy évben az áldozatok becsült száma: 2270

A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felén zajló háború roppant összetett. Elég talán ha annyit elárulunk: a térségben több mint 120 különböző fegyveres csoport tevékenykedik. Azt hogy ne szabaduljon el teljesen a pokol az ENSZ igyekszik szavatolni. Mintegy 21 ezer békefenntartó van kirendelve a kongói misszióba.

Jemeni polgárháború

Az elmúlt egy évben az áldozatok becsült száma: 3300

A konfliktus az utóbbi hetekben került reflektorfénybe, amikor az Irán támogatását élvező húszi lázadók támadást intéztek a Vörös-tengeren közlekedő hajók ellen.

A húszik ellenőrzik az ország népes északi részének nagy részét, köztük Hodeida kikötőjét.

A jemeni fővárosban, Szanaában tartott tavalyi katonai felvonuláson a lázadók bemutattak egy vadászgépet, valamint drónokat, rakétákat, járműveket, hajókat és hajó elleni aknákat.

Amharai háború

Az elmúlt egy évben az áldozatok becsült száma: 3800

Tavaly áprilisban döntött úgy az etióp kormány, hogy feloszlatja az Amhara régióban a helyi autonóm különleges alakulatokat. A milíciák azonban ellenálltak: a döntés fegyveres harcokba torkollt.

Növekedés grafika - Forrás: Talkative

Boko Haram felkelés

Az elmúlt egy évben az áldozatok becsült száma: 5100

A szélsőséges iszlamista Boko Haramot az egyik leghalálosabb terrorszervezetek között tartják számon.

Az utóbbi időben többek közt Nigériában okoztak komoly problémákat.

Mint, ahogy azt a növekedés.hu-n megírtuk: egy korábbi bejelentés szerint Nigéria azért is vett legalább húsz repülőgépet a magyar Magnus Aircraft repülőgépgyártól, hogy azokat a Boko Haram terrorszervezet ellen vívott harcokban használják.

Szíriai polgárháború

Az elmúlt egy évben az áldozatok becsült száma: 6200

Még 2011 márciusában a Bashar al-Assad uralmával szembeni népi elégedetlenség nagyszabású tüntetéseket és demokráciapárti gyűléseket váltott ki az országban.

A kormányzat kemény fellépését követően különböző fegyveres lázadó csoportok alakultak Szíriában.

Azóta egy roppant szövevényes, sokszereplős konfliktus alakult ki a közel-keleti országban. A harcok intenzitása mostanra jelentősen csökkent.

Mexikói drogháború

Az elmúlt egy évben az áldozatok becsült száma: 7100

A kartellek elleni harcokban 2006 óta több tízezren haltak meg. Sajátos és bizarr velejárója a hosszan elnyúló harcoknak, a kartellek körében egyfajta halálkultusz alakult ki.

Az 1 milliós Culiacánban a helyi bűnszervezet temetője egészen sajátságosan mutat. A nevesebb elhunyt tagoknak a temetőkben kisebb palotákat építenek, méghozzá olyanokat, amelyekben néha még légkondicionálás is működik, a környezetüket pedig biztonsági kamerák figyelik.

Szomáliai polgárháború

Az elmúlt egy évben az áldozatok becsült száma: 9300

A harcok gyökerei egész elérnek a 80-as évekig. Újabban főleg az al-Kaidával szövetséges al-Shabaab fegyveresei és a szomáliai szövetségi kormány erői között dúlnak az összecsapások. Utóbbit az Afrikai Unió békefenntartó csapatai is támogatják.

Szudáni konfliktus

Az elmúlt egy évben az áldozatok becsült száma: 13 200

Az afrikai ország modern történelmét rengeteg véres összecsapás tarkította. A legújabb tavaly áprilisban ütött ki amikor egy félkatonai szervezet a hadsereg több támaszpontját is megtámadta.

A harcok a főváros, Kartúm és a dárfúri régió körül összpontosultak. Csak tavaly év végéig 12 ezer ember vesztette életét az összecsapásokban.

Magrebi felkelés

Az elmúlt egy évben az áldozatok becsült száma: 14 700

Észak-Afrika egyik nagyrégiójában az Algériát és Marokkót is érintő Magrebben 2002 óta folynak felkelések különféle iszlamista csoportok vezetésével. Ezekben eddig több mint 70 ezren vesztették életüket.

Mianmari polgárháború

Az elmúlt egy évben az áldozatok becsült száma: 15 700

Az egyik legrégebbi, jelenleg is folyó konfliktus. Mianmarban 1948, vagyis a függetlenség kikiáltása óta vannak belső villongások. Többnyire etnikai alapon szerveződött csoportok harcolnak a hadsereg ellen.

Izraeli háború

Az elmúlt egy évben az áldozatok becsült száma: 30 000

Azután, hogy a Hamász tavaly október 7-én összehangolt támadást hajtott végre Izrael ellen, a zsidó állam úgy döntött, hogy megpróbálja teljesen felszámolni a terrorista szervezetet. A háború több mint száz napja tart. Az áldozatok száma közelítheti a 24 ezret.  

Ukrán háború

Az elmúlt egy évben az áldozatok becsült száma: 32 000 - 90 000

A II. világháború vége óta ez a legvéresebb európai konfliktus.

Mióta Oroszország 2022-ben teljeskörű inváziót indított a nyugati szomszédja ellen mindkét fél több százezres veszteségeket szenvedhetett el.

Lapunknak Kaiser Ferenc biztonság- és védelempolitikai szakértő úgy nyilatkozott: idén komoly esély van rá, hogy nagyobb orosz támadások fognak megindulni azután, hogy a mostani fagyos időszak véget ér és későtavaszra felszárad a sár.