Térképen a nyertes magyar régiók – a dolgozók száma ezekben a térségekben nőtt a legjobban
ElemzésekA két legutóbbi népszámlálás között főképp az északkeleti és a délnyugati térségekben bővült a foglalkoztatottak száma, a KSH adatai szerint.
Idén is egy sor nagy nemzetközi cég fogja növelni a munkahelyek számát: hisz egyebek mellett a Nestlé és a LEGO is komoly fejlesztési projekteket valósíthat meg 2025-ben. A sorból persze kitűnik három nagy óriásberuházás: ebben az évben áll ugyanis üzembe a BMW, a CATL és a BYD gyára is. Egyes előrejelzések alapján miután a termelés teljesen felfut az évtized végére, csak ez a három üzem önmagában 24 ezer főnek adhat majd munkát.
Magyarán minden esély megvan rá, hogy a munkaerőpiac továbbra is feszített lesz. A jegybank is úgy látja, hogy miközben a munkanélküliségi ráta az előzetes adatok alapján eleve alacsony szinten 4,5–4,6 százalékon alakulhatott 2024-ben, idén ez az arány kisebb, vagyis 4,1–4,3 százalék lehet.
A számok jól belesimulnak az elmúlt több mint tíz év trendjébe, hisz a foglalkoztatottság óriásit nőtt az utóbbi időben. A KSH számai alapján a két népszámlálás, vagyis 2011 és 2022 között az aktív korú foglalkoztatottak száma 17 százalékkal nőtt.
Ez a bővülés persze az országos átlagnál kisebb mértékű volt azokon a településeken, ahol már korábban is feszes volt a munkaerőpiac, miközben nagyobb mértékű emelkedés következett be a több munkaerőtartalékkal rendelkező, főképp északkeleti és délnyugati térségekben. Így is 2011 és 2022 között a települések döntő többségében, vagyis a 99 százalékában növekedett a foglalkoztatottak aránya. Közben a munkanélküliek száma 2011 és 2022 között több mint 334 ezer fővel, vagyis 59 százalékkal csökkent.
A foglalkoztatottak arányának változása a 15–64 éves népességen belül Magyarország településein 2011 és 2022 között
Forrás: KSH Népszámlálási Atlasz
A munkanélküliek aránya a 15–64 éves népességen belül Magyarország településein, 2022

Forrás: KSH Népszámlálási Atlasz
Az látható az adatokon, hogy a modern technológiák térnyerése miatt a munkaerőpiaci kereslet is átrendeződött: emiatt az automatizálható feladatokat végzők iránt egyre kevesebb igény mutatkozik.
Ugyanakkor a magasszintű képzettséget igénylő szakértői, vezetői munkakörökben dolgozók száma 835 ezer főről 1,2 millióra nőtt. A korábbi területi mintázat még erőteljesebbé vált: az arányuk a főváros és vonzáskörzetében, a nagyobb vidéki városokban és a Balaton környékén a legmagasabb.
Magasan képzett szakértők, vezetők aránya Magyarország településein, 2022
Forrás: KSH Népszámlálási Atlasz
A számokból az is kitűnik, hogy a foglalkoztatottak több mint kétharmada a szolgáltatási ágazatokban dolgozott, a létszámbővülés üteme viszont lassult. Bő tíz év alatt a szektornak csupán 1 százalékponttal nőtt a súlya a foglalkoztatásban.
A munkavállalók mobilitási hajlandósága is növekvő tendenciát mutat: 2022-ben már közel 2 millió fő dolgozott olyan településen, amely nem egyezett meg a lakóhelyével, míg egy évtizeddel korábban mindössze 1,3 millióan ingáztak.
A mezőgazdasági szektorban foglalkoztatottak aránya Magyarország településein, 2022

Forrás: KSH Népszámlálási Atlasz
Az ipari szektorban foglalkoztatottak aránya Magyarország településein, 2022

