Többet élünk, de nem egészségesebben! 

• Robbanásszerű költések: a vizsgált fejlett országokban az egészségügyi reálkiadások 161%-kal nőttek 1990 és 2024 között, így a GDP-ből is jóval nagyobb szeletet hasítanak ki.
• Növekvő kapacitások: jelentősen nőtt az orvosok száma és az orvos-beteg találkozások gyakorisága, miközben a kórházi ellátás technológiai és pénzügyi intenzitása is sűrűsödött.
• Hosszabb élettartam: a hatalmas ráfordítások közvetlen eredményeként a születéskor várható átlagos élettartam 76,5 évről 82,4 évre emelkedett.
• Stagnáló egészségérzet: A hosszabb élet ellenére a lakosság saját egészségi állapotának megélése egy helyben toporog, és a krónikus betegségekkel élők aránya sem csökkent.
• Az üvegplafon elérése: egyes mutatók (elhízás, daganatos betegségek) kifejezetten romlottak, ami arra utal, hogy a megnyert plusz éveket lényegében betegségben töltjük el.

Kevés állítás tűnik magától értetődőbbnek annál, hogy ha egy társadalom egyre többet fordít egészségügyre, akkor idővel egészségesebbé válik. Axiomaként értelmezzük, hogy több orvos, korszerűbb diagnosztika, hatásosabb gyógyszerek, biztonságosabb műtétek és jobb kórházi ellátás – mindez kétségtelenül életeket ment. De vajon tényleg axiomae ez a megállapítás?A ráfordítások növekedésével valóban arányosan javul-e a társadalom egészsége?

Az összevetéshez tíz fejlett, érett egészségügyi rendszerrel rendelkező ország – Kanada, Franciaország, Németország, Dánia, Finnország, Hollandia, Svájc, Ausztria, Belgium és Spanyolország – adatait vizsgáltuk. Ugyanazt az országkört használtuk a kiadásoknál, a kapacitásoknál és az egészségi mutatóknál is; ahol átlagot közlünk, az országos értékeket rögzített népességi súlyokkal számítottuk.\\\\\\
A pénzügyi adatokból egyértelmű kép rajzolódik ki. A tíz ország teljes egészségügyi kiadása 1990 és 2024 között, az infláció hatását kiszűrve, 2020-as árakon és állandó vásárlóerő-paritáson 721 milliárd dollárról 1880 milliárd dollárra emelkedett. Ez 161 százalékos reálnövekedés. A népesség eközben csupán 19 százalékkal nőtt, így az egy lakosra jutó reálkiadás 2842 dollárról 6229 dollárra, vagyis 119 százalékkal emelkedett. Az egészségügy részesedése a tíz ország együttes gazdasági teljesítményéből 7,7-ről 11,2 százalékra nőtt. Tehát nem egyszerűen arról van szó, hogy az infláció miatt nagyobb számokat látunk: a\\\\\\
társadalmak ténylegesen egyre több erőforrást irányítanak az egészségügybe.

A költségek növekedése mögött nagyrészt az ellátás emberi kapacitásának bővülése áll. Az orvosok száma a tíz országban 2014 és 2024 között 1,01 millióról 1,26 millióra, 25 százalékkal nőtt; ezer lakosra már nem 3,54, hanem 4,17 orvos jutott.

A teljes panelre összevethető orvos–beteg konzultációk száma 2017 és 2022 között 2,23 milliárdról 2,31 milliárdra emelkedett, ami lakosonként évi 7,69-ről 7,79 találkozásra történő növekedést jelent. (Ennél a mutatónál csak rövidebb idősor használható: a teljesként közölt adatokat vettük figyelembe, a külön jelentett távkonzultációkat is beleszámítva.)

Az emberi tényező mellett maga az ellátórendszer is egyre erőforrás-igényesebbé vált. A tíz országban a kórházi szolgáltatóknál elszámolt reálkiadás 2004 és 2024 között 55 százalékkal nőtt, miközben a kórházi ágyak száma 15 százalékkal csökkent. Az egy ágyra jutó éves kiadás így 2020-as árakon 234 ezer dollárról 426 ezer dollárra, 82 százalékkal emelkedett. Ez nem egy kórházi ágy szűken vett fenntartási költsége: a számlálóban a kórházak ambuláns, egynapos, diagnosztikai és más tevékenysége is megjelenik. A mutató jól érzékelteti, mennyivel nagyobb pénzügyi és technológiai intenzitás összpontosul ma egy kisebb ágyszámú kórházi rendszerben, mennyivel költségesebb (több erőforrást használó) a kórházi kezelés, mint volt két évtizeddel ezelőtt.

A folyamatosan emelkedő erőforrás-ráfordításnak kétségtelenül van eredménye. A születéskor várható élettartam népességgel súlyozott átlaga 1990 és 2024 között 76,5 évről 82,4 évre nőtt. A 65 éves korban még várható élettartam a férfiaknál 4,3, a nőknél 3,4 évvel hosszabbodott meg. Ez hatalmas társadalmi teljesítmény: nem pusztán több gyermek éli meg az időskort, hanem az idősek is tovább élnek. Az egészségi állapot mutatói viszont nem adnak ugyanilyen egyirányú képet. Egyik oldalon a magas vérnyomás korstandardizált előfordulása a 30–79 évesek között 1990 és 2019 között 39,1-ről 28,3 százalékra csökkent, a szív- és érrendszeri betegségek korstandardizált megjelenése pedig 1990 és 2023 között közel ötödével mérséklődött. Ezek valós és fontos sikerek. Az emberek megélése azonban nem követte az élettartam javulását. Az OECD szerint a jó vagy nagyon jó egészségről beszámoló 15 évesnél idősebbek súlyozott aránya 2007 és 2024 között 70,6-ról 70 százalékra változott: lényegében nem mozdult. A kérdezési skála – különösen Kanadában – nem teljesen azonos, ezért az országok szintjei óvatosan vethetők össze, az időbeli kép mégis beszédes.

A krónikus teher idősorban is látszik. A panel kilenc európai országában a tartós betegséget vagy egészségi problémát jelző 65 év felettiek súlyozott aránya 2010 és 2024 között 60,6-ról 60,4 százalékra változott: nem javult. A 2021–2022-es SHARE szerint a nyolc uniós panelország időseinek 44,6 százaléka élt legalább két krónikus betegséggel. A 2004–2017-es SHARE-idősor Ausztriában, Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Spanyolországban és Svájcban mindkét nemnél növekedést talált; Hollandiában csak a férfiaknál nőtt, Dániában stabil maradt a multimorbiditás. Kanada nem része e harmonizált európai felméréseknek.

Más mutatókban sem látható hasonló javulás.

A felnőttkori elhízás korstandardizált aránya 1990 és 2024 között 12,3-ről 17,6 százalékra emelkedett: ez 42 százalékos növekedés.

A diabétesz előfordulása 1990 és 2022 között 4,8-ről 5,1 százalékra változott, vagyis érdemi csökkenés nem történt. A nem melanómás bőrdaganatok nélkül számított, korstandardizált daganatos betegsgéek megjelenése 1990 és 2023 között 100 ezer lakosra vetítve 326-ról 342-re nőtt. Az egyes országok pályája természetesen eltér, a modellezett becsléseknek pedig bizonytalansági tartományuk van, de a közös kép így sem az általános és folyamatos egészségjavulást mutatja.

Itt van tehát az a diszkrepancia, amelyet érdemes az asztalra tenni. Egyre tovább élünk, és több súlyos betegség kockázata valóban csökkent. Az összkép viszont azt mutatja, hogy a társdalom összességében mégsem éli meg, hogy egészségesebb lenne.

Az egészségügy reálértéken is egyre több pénzt és a gazdasági teljesítmény egyre nagyobb részét használja fel, miközben több meghatározó krónikus állapot gyakorisága nem csökken, sőt esetenként számottevően nő. Úgy tűnik, mintha a megnyert életévekkel plusz betegségben eltöltött éveket vásárolnánk, mintha egyes területeken elértük volna az egészségüggyel biztosítható egészség-javulás üvegplafonját.

Joggal merül fel mindenhol a kérdés: hogyan lehetne a társadalom egészségét tovább javítani, hogyan lehetne az üvegplafont áttörni?(Adatforrások és módszertan: OECD Health Statistics és System of Health Accounts; WHO Global Health Observatory; IHME Global Burden of Disease 2023; Világbank népességi adatok. A pénzügyi adatok változatlan 2020-as árakon és állandó PPP-n, az egészségi mutatók korstandardizált becslések alapján szerepelnek. Az eltérő záróéveket minden mutatónál feltüntettük.)

A szerző életmódorvos-háziorvos, marketing-minőségirányítási közgazdász, egészségügyi menedzser