Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Trump most tarol, és ez lehet a veszte – bukhatja a Fehér Házat

Elemzések2024. jan. 28.D.J.

A regnáló államfő Joe Biden stábja nem is titkolja: örülnek, hogy a jelek szerint ősszel Donald Trump lesz a kihívó.

Ezen a ponton aligha lehet kétséges, hogy Amerikában az év végén ki lesz a republikánusok elnökjelöltje. Bár a párt még csak két államban tartott előválasztást Trump máris bezsebelhet magának egy komoly eredményt: a konzervatívok oldalán ő az első, aki nincs hivatalban és mégis győzni tudott Iowa és New Hampshire államban is.

Biden elnök nem is kertelt: a napokban világosan kijelentette, hogy szerinte egyértelmű, hogy Trump lesz a republikánus ellenfele az év végi választáson. A közvélemény-kutatások alapján mindez jószerivel ténynek számít.

Viszont az előválasztásoknak megvan az a hátránya, hogy a republikánus jelöltről csak a regisztrált republikánusok dönthetnek. Az nem derült ki, hogy a független szavazók mennyire kedvelik az indulókat. Pedig a végső elnökválasztásnál perdöntő lesz, hogy a bizonytalanokat ki tudja majd maga mögött felsorakoztatni.

Az ellenzék oldaláról nézve most úgy tűnhet, hogy a győzelemhez vezető út nem is olyan nehéz. Biden népszerűtlen, a saját szavazótábora túl öregnek tartja, a bevándorlás kapcsán nem elég erős kezű, a gazdaságpolitikája pedig a mérések szerint finoman szólva is népszerűtlen.

A republikánusoknak ebben a helyzetben csak fel kéne mutatni valakit, aki politikailag nem túl megosztó, és a Fehér Ház már a zsebükben lehet.

De Trump mostani győzelmei miatt megint éles harcra lehet számítani, mivel a volt elnök nem csak abban jó, hogy mozgósítsa a saját híveit: épp így el tudja érni azt is, hogy tömegek szavazzanak le bárkire, aki ellene indult.

Már 2020-ban is ez volt az egyik kulcs Biden sikeréhez. Jóformán a fő érv mellette az volt, hogy ő nem Trump.

Hogy utóbbit mennyi utálat övezi a nagyvárosokban arra jó példa az, hogy amikor 2020-ban elvesztette a választást New Yorkban ennek örömére a helyiek hirtelen felindulásból utcai ünnepséget rendeztek.

Ha a felmérések átlagát nézzük akkor az látható, hogy Trumpot valamivel több mint a lakosság fele nem szokta szereti.

Trump népszerűsége

(lila vonal: kedvelők aránya; narancs vonal: nem kedvelők aránya)

Forrás: FiveThirtyEight

Biden stábja nem is rejti véka alá mennyire örülnek neki, hogy a különc politikus lesz az őszi kihívó.

Ahogy arról a Politico is beszámolt róla nemrég: Biden tanácsadói és szövetségesei úgy vélik, hogy a Trumppal való összecsapás a hivatalban lévő elnök legnagyobb gyengeségét - a korát - is segít elfedni, ráadásul a reményeik szerint motiválni fogja az ingadozó szavazókat és a vonakodó demokratákat, hogy leszavazzanak Trump ellen.

"Mindenki tudja, hogy ez a választás nagyon szoros lesz. Viszont szeretek pókerezni, és most szívesebben lennének nálam Biden lapjai, mint Trumpéi" - mondta Jim Messina, aki 2002-ben volt a demokraták kampány-menedzsere.

A sors furcsa fintora, hogy Amerikában, ebben a 330 milliós gazdasági szuperhatalomban jószerivel Barack Obama leköszönése óta nem tud egyetlen olyan politikus se eljutni az elnök-jelöltségig, akit igazán kedvelne az amerikai többség.

Kellően beszédes, hogy az Ipsos-nak és az ABC-nek a napokban megjelent egy felmérése, amelyből kiderült: ha Biden és Trump lesz a nagypártok jelöltje, akkor a válaszadók 37 százaléka valószínűleg komolyan fontolóra venné, hogy inkább leszavazzon egy harmadik párt emberére.