Tüzet okozhattak a napelemek

Elemzések2019. aug 22.D.J.

A napelemes rendszerekkel külföldön és itthon is akadnak problémák. Magyarországon a nagy részük nincs megfelelően telepítve.

Tavaly legalább hét Walmart üzletben ütött ki tűz a felszerelt napelemek miatt – legalábbis ezt állítja egy beadott keresetben az amerikai áruházlánc. Szerintük a SolarCity készülékei komoly károkat okoztak a boltokban. Bár a megvádolt cég neve elsőre talán nem cseng ismerősen, a szálak az egyik legtöbbet emlegetett milliárdosig vezetnek.

A napelemekkel foglalkozó társaságot ugyanis annak idején a Tesla-vezér Elon Musk két unokatestvére alapította. A cég eredeti tulajdonosai végül roppant jól jártak, mivel még 2016-ban a Tesla 2,6 milliárd dollárért megvette a SolarCity-t.

Ez az ügylet finoman szólva nem volt gyümölcsöző. Azóta a vállalatnál több telephelyet bezártak, a Home Depot barkácsáruházlánccal kötött kiskereskedelmi megállapodást a felek felbontották, több mint ezer embert pedig elbocsátottak. Most pedig a Walmart nem kevesebbet állít, mint hogy a Tesla leánycége olyan szolgáltatást nyújtott, amely a biztonsági előírásoknak sem felelt meg.

Egy biztos: egy napelem ha nincs jól van felszerelve valóban okozhat tűzet. Németországban pár éve készült egy kimutatás, amely szerint 1 milliónál is több háztűzből mintegy száz olyan esetet regisztráltak, ahol a tetőre szerelt „zöld rendszer” okozta a bajt. A problémát pedig jóformán mindenhol a telepítési hibákra lehetett visszavezetni.

Magyarországon is mint annyi más európai országban a napelemes rendszerek felszerelésével külön képesítés nélkül is lehet foglalkozni. Sokan pedig az installálással azt bízzák meg, aki a munkáért legalacsonyabb árat kéri el. Az se probléma, ha a kiszemelt szakembernek nincsenek referenciái. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy itthon még az óvatos becslések szerint is a napelemes rendszerek több mint fele nincs megfelelően felszerelve. A balesetek szerencsére így is kifejezetten ritkák. Viszont a gondatlanság miatt a panelek teljesítménye rendszerint gyengébb az elvártnál.

A telepítésnél a kiválasztott szakember van hogy nem figyel arra, hogy a tartószerkezetnek épp olyan strapabírónak kell lennie, mint a napelemnek. De a beszerelés előtt sokan azt se mérik fel, hogy a ház tájolása megfelelő-e ahhoz, hogy a tetőre szerelt panelek gazdaságosan és jól tudjanak működni.

Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a napelemek folyamatosan ki vannak téve az időjárás viszontagságainak. A jégeső akár kárt is tehet a rendszerben. Emiatt a karbantartásra is figyelni kell.

Hogy milyen problémákat okozhat a gondatlanság, arra jó példa egy friss franciaországi eset. Most nyáron ugyanis egy kis faluban Baignes-Sainte-Radegonde-ban egy borgazdaságban kaptak lángra a napelemek. A tűz egy 200 négyzetméteres alkoholraktárat is megrongált.