A világ legnagyobb környezetszennyező országa állítja elő a legtöbb megújuló energiát

Elemzések2018. jan. 7.Növekedés.hu

A legnagyobb környezetszennyezőnek számító Kína és a párizsi klímaegyezményt felmondó Egyesült Államok termelik a legtöbb megújuló energiát, ám a teljes energiafogyasztásukban még mindig nagyon alacsony a zöld energia aránya. Ezen a területen Norvégia áll a legjobban: a teljes energiafogyasztásának kétharmadát már megújuló energiából fedezi. A legtöbb pénzt a világ leginkább környezetszennyező országa, Kína költi a megújuló energia előállítására, ma már az ázsiai nagyhatalom állítja elő a legtöbb zöld energiát. Ugyanakkor az ipar méretéhez képest ez még mindig nagyon alacsony aránynak felel meg: Kína összes energiafogyasztásának csak 11,4 százaléka származik megújuló energiaforrásokból, igaz, ez az arány az Egyesült Államokban mindössze 6,3 százalék a Világbank adatai szerint. Ahhoz, hogy az arányokról reális képet kapjunk, figyelembe kell vennünk Kína hatalmas népességét is: a több mint 1,3 milliárd lelket számláló országban nyilvánvalóan kevesebb az egy főre jutó megújuló energia használatának aránya. Összehasonlításképp az Egyesült Államok népességének mérete ugyan csak egynegyede Kínáénak, mégis majdnem 60 százalékkal több az egy főre jutó zöld energia használata mint legfőbb gazdasági versenytársánál. A zöld energia termelésében és felhasználásában arányaiban Norvégia, Kanada, Svédország és Ausztria áll az élen, ha a lakosság és az ipar méretét nézzük. Ezen országok mindegyike az összes energiafogyasztásának hozzávetőleg 30 százalékát már a megújuló energiaforrásokból szerzi be. Noha a legtöbb energetikai beruházás ma már a megújuló energiaforrásaihoz kötődik, érdemes megnézni, hogy mely szektorok a legnépszerűbbek. A legtöbb befektetés a napenergiához és a szélerőművekhez kötődik, és csak nagy leszakadással következik a vízenergia. Jelenleg még mindig az olaj a felhasznált energia legfőbb forrása, ez után következik a szén és a gáz, míg a megújuló energia egyelőre kisebb hányadot tesz ki, igaz, az aránya gyorsan növekszik.  A nukleáris energia jelenleg a legkisebb tényező az energiaforrások összességét nézve. 2016-hoz képest 12 százalékkal több megújuló energiát termeltek globális szinten, ennek a legnagyobb részét a napenergia teszi ki. Itt a növekedés kétharmadát három ország adja: India, Kína és az Egyesült Államok a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) felmérése szerint. Magyarországon a megújuló energia az összes energiafogyasztásban 7-8 százalékot tesz ki, az Európai Unió elvárásai szerint 2020-ra ennek az aránynak meg kell duplázódnia. Hazánkban a biomassza adja a megújuló erőforrások több mint felét a KSH adatai szerint.