Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Újra termel a salgótarjáni kavicsbánya

Elemzések2021. dec. 10.Suki Zoltán

Százötvenezer tonna kavicsot termelnének ki a hosszú évek után újranyitott salgótarjáni III-as bányából. A kitermelés már elkezdődött a területen. Arról, hogy miért érdemes újranyitni a már bezárt bányákat, a cégvezetők beszéltek a Növekedés.hu-nak.

Hosszú évek, egészen pontosan tíz év után újra működik a Salgótarján III kavicsbánya.

Az üzemeltető cég stratégiai vezetője a Növekedés.hu-nak azt mondta, hogy évi 150 ezer köbméter kavics kitermelésére kértek, és kaptak engedélyt.

Miklós Attila szerint ezzel a mennyiséggel valamivel több mint két évig működtethetik a bányát. Arról, hogy hova szállítják a kavicsot azt mondta, hogy jellemzően a bánya 30 kilométeres körzetéből viszik tőlük a kavicsot, mindenhova ahol szükség van rá. A szakember szerint ennek egyébként az az oka, hogy a bányászati termékek gyakorlatilag szabott árasak, így egy tonna kavics máshol is ugyanannyiba kerül mint Salgótarjánban, úgyhogy a szállítási költség szabja meg az észszerű beszerzési helyeket.

Salgótarjánban jelenleg 5000 forintba kerül egy köbméter kavics, ha a kitermelés beindulásával ez rövidesen akár 3000 forintig is csökkenhet, éppen a szállítási költségek miatt.

A stratégiai vezető arról is beszélt, hogy az indulásuk jól sikerült, tudják tartani a tervezett kitermelési ütemet.

Arról pedig, hogy érdemes-e bányát újranyitni azt mondta, hogy ha az ország rendelkezik ásványianyag készlettel, azt belföldi forrásból célszerű biztosítani, ami így új munkahelyeket és állami bevételt generál. Az pedig kijelenthető, hogy Magyarország építőipari szempontból ásványi anyag készlettel bőven rendelkezik, mi pedig ezt igyekszünk a legjobb tudásunk szerint kitermelni – fogalmazott a stratégiai vezető.

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere korábban azt mondta, hogy a bányatársaság vállalta, hogy a bánya saját anyagából új utat épít a meglévő földút helyett, amely nem csak a bányából nyújt közvetlen kijutást a 21-es számú főútra, hanem a Sugár utat is összeköti az ipari parkkal így hamarosan szükségtelenné válik a sugárúti buszforduló.

A bányaművelés befejezésével 4-5 év múlva a terület rekultivációját követően akár ipari területnek is alkalmas lehet, így bővítve az önkormányzat hamarosan megtelő ipari parkját – jelentette be a polgármester.