Védettségi igazolvány nélkül is szabad a lagzi, de van néhány buktató 

Elemzések2021. jún. 13.Kovács Dániel

Jól jártak azok a párok, akik idén meg merték kockáztatni a nyári esküvőt. Május vége óta szabad a lagzi, néhány dologra azonban nem árt odafigyelni a szabályozásban. Megkérdeztünk egy esküvőszervezőt, mik lehetnek mostani feltételek mellett a buktatók, mit szabad és mit nem védettségi igazolvány nélkül, és milyen feltételekkel lehet külföldi vendégeket hívni.

Ügyesen hazardíroztak, és be is jött a számításuk azoknak az esküvőre készülő pároknak, akik a tavaszi bizonytalanság kellős közepén be merték vállalni a nyári esküvőt. Május vége óta ugyanis nem csak szűk körű ceremóniát, hanem lakodalmat is lehet tartani, ráadásul

míg egy átlagos zenés-táncos rendezvény kizárólag védettségi igazolással látogatható, addig egy közel hasonló programra épülő lagzin enélkül is részt vehet a násznép.

A szabályozás ugyan meghatároz egy felső létszámkorlátot, de ebben is igen nagyvonalúan jár el, ugyanis szemben az egyéb családi és magánrendezvények ötven fős limitjével, a lakodalom alkalmával akár kétszáz fő is összejöhet, ami azt jelenti, hogy az álomesküvőt ezúttal a koronavírus sem írja felül.

Mégis jól jön a védettségi igazolvány esküvőn

Van azonban néhány pontja a szabályozásnak, amit nem árt figyelembe venni a tervezésnél, hogy zökkenőmentesen mondhassák ki a boldogító igent. 

A házasságkötési szertartás - miként a temetés - nem minősül rendezvénynek, így nem vonatkozik rá a korlátozás, a lakodalom kivételével. Ha a polgári házasságkötésre külső helyszínen, azaz nem házasságkötő teremben, polgármesteri hivatalban vagy vallási tevékenység céljára használt helyiségben kerül sor, akkor a lakodalomra vonatkozó rendelkezéseket kell figyelembe venni, azaz igazolványt itt sem kell felmutatni.

Jó, hogy végre elindulhattak az esküvők - mondja a Növekedés.hu-nak Landesz Katalin esküvőszervező. A Creative Weddings vezetője hozzátette, náluk a karanténidőszak alatt sem állt le a munka, gyakorlatilag több volt a feladat, mint békeidőben, mivel kezelni kellett a halasztásokat, újraszervezéseket, keresni kellett az optimális időpontokat, ami a szolgáltatóknak és a násznépnek is megfelelő.

- Örülünk az új szabályoknak, hiszen a régóta halogatott esküvőket végre meg lehet tartani, egy hónapja még csak remélni lehetett, hogy ennek lesz realitása, de nyilván nehézségeket is okoz - fűzi hozzá az esküvőszervező, leszögezve, hogy a jelenlegi feltételek mellett az esküvők jelentős része megtartható. A kétszáz fős létszámkorlát nem jelent érdemi akadályt, ugyanis egy átlagos házasságkötésre nyolcvan-száz főt hívnak meg a párok, de népszerűek az ennél kisebb esküvők is. Ami még gyakori, az a százötven fő körüli szertartás, de a kétszáz főt meghaladó nagyon ritka.Esküvő védettségi igazolvány nélkül? Május vége óta szabad a lagzi, néhány dologra azonban nem árt odafigyelni a szabályozásra a lakodalom szervezésekor. 

Landesz Katalin annak is örül, hogy a részvételt nem kötötték védettségi igazolványhoz, így nem lesz megosztott a család, ott lehet mindenki, akár be van oltva, akár nem. Ugyanez igaz a személyzetre is, noha úgy tudja, a szolgáltató szektorban dolgozók nagy többsége már beoltatta magát. 

- Ami jelenleg akadályt és nehézséget jelent a szervezésben, az a szállás kérdése, ugyanis bármilyen esküvőhelyszínen szobát elfoglalni kizárólag védettségi igazolvány birtokában lehet, ez úgy működik, mint bármilyen más hotel vagy szálláshely esetében, ez alól csak az üzleti utazók kaptak felmentést

- mutat rá az esküvőszervező, márpedig ez most nagyon meg tudja osztani a násznépet, főleg a kedvelt, vidéki helyszínek esetében, ahol ideális esetben mindenki ott töltené az éjszakát. Így viszont akik nem tudnak igazolványt felmutatni, este haza kell utazniuk.

Ezt általában a szervezők is igyekeznek megkönnyíteni, például transzfer-szolgáltatással, vagy sofőrszolgálatok bevonásával. Elvégre a párok többsége ragaszkodik a kiválasztott helyszínhez, mivel egy váltás nehézséget és plusz költséget jelentene. 

Mi lesz az esküvő külföldi vendégeivel?

A másik problémás kérdés a külföldi vendégek meghívása - tudjuk meg Landesz Katalintól, ők ugyanis külföldi állampolgárként

biztosan nem rendelkeznek magyar védettségi igazolvánnyal, eleve kérdéses, hogy beutazhatnak-e az országba, a transzferrel hazajuttatásuk pedig bonyolult lenne.

Ezért a párok sok esetben elengedik a külföldi vendégek meghívását, ami érzékelhető az esküvők létszámán is.

- Az jelenthet áthidaló megoldást, ha a külföldi vendégek meg tudnak szállni a rokonoknál, de persze ez csak akkor működik, ha nincsenek túl sokan. Ha a fél násznép érintett, akkor inkább azt szoktuk javasolni, hogy vállaljon be a pár még egy kis halasztást - mondja az esküvőszervező, akinek július közepén lesz majd egy olyan esküvője, ahol sok külföldi meghívottal kell számolni, ugyanakkor abban reménykedik, hogy addigra további enyhítések jönnek, illetve az EU-s igazolvány is megjelenik, ami könnyebbé teszi majd a mozgást.