Veszélyes az édes élet

Egy felnőtt férfinak az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint optimálisan 36 gramm hozzáadott cukrot kellene fogyasztania, nőknek pedig 25 grammot. Ehhez képest hazánkban az Euromonitor adatai szerint átlagosan több mint kétszeresét, 55 grammot faljuk fel, igaz az átlag amerikaiak ennek az ötszörösét fogyasztják el különféle édes élelmiszerek és italok formájában.

A szakemberek az összes bevitt kalória százalékában is szoktak számolni, s eszerint maximálisan a teljes érték mintegy tíz százaléka lehet cukor. Ha egy ülő munkát végző nő egynapi energiaszükségletét 2000 kalóriára becsüljük, az ajánlás szerint 200 kalóriányi édesség lenne az ideális, ami 50 gramm cukornak felel meg. Ezt már két pohár kola, vagy fanta-szerű üdítőital is kétszeresen meghaladja. Férfiaknál nagyobb érték jön ki, de ahogy láttuk, a gyakorlat ezt a maximális értéket is valamivel túllépi. A WHO ennél kisebb, a napi energiabevitel ötszázalékos értékét ajánlja, ezt pedig idehaza jóval felülmúljuk.

Az édes üdítők amúgy is az egyik legkárosabbak.

Az Egészségügyi Világszervezet rákkutató intézetének szeptember elején közzétett kutatási eredményei szerint naponta legalább 250 ml üdítő elfogyasztása a kontrollcsoporttal összehasonlítva korai halálhoz vezethet. Egy korábbi francia kutatás pedig azt találta, hogy napi 100 ml cukros üdítő közel 20 százalékkal fokozza a rák kialakulásának esélyét. 

Vélhetően nem újdonság, de egy friss amerikai kutatás ismételten leszögezi, számos krónikus gyulladásos betegség és az ezek kiváltotta még súlyosabb kórok mögött a túlzott cukorfogyasztás áll. Szerepel a jelentésben természetesen az elhízás és a kettes típusú cukorbetegség mellett a reflux is, nem beszélve bizonyos fertőzésekről, a depresszióról és a demenciáról, de az egészséges sejtek ellen forduló immunrendszer fokozott tevékenysége következtében a reumatoid arthritis is. Igaz, az anyag arra is felhívja a figyelmet, a kóros cukorszint csökkenése lejjebb viszi a vérben lévő, gyulladást előidéző faktorok mennyiségét, tehát a folyamat visszafordítható.

A sokszor elátkozott édes íz szeretete velünk született, de ez a vágy fiatal kortól fokozatosan csökken, bár ebben nagyok az egyéni eltérések. Gyakran úgy tűnik, időskorban aztán fokozódik az édesszájúság, ez azonban annak köszönhető, hogy az idősek kevésbé érzik a szagokat, márpedig az ízek egyik legfőbb eleme az aroma, így egy idős ember néha többet fogyaszt az édességből, hogy ugyanazt az ízérzést élhesse át, mint egy fiatalabb. 

A finomított, cukorrépából (vagy a trópusokon cukornádból) vegyi eljárásokkal előállított fehér cukor ma alapélelmiszer, ám jó, ha tudjuk, hogy az első cukorgyárak csak a 19. század elején kezdtek termelni és a luxuscikkből csupán elterjedésük nyomán vált mindennapos táplálék. 

Korábban az emberek mézet és gyümölcsöket használtak ételeik édesítéséhez. A cukorfogyasztás hazánkban is csak az elmúlt száz évben kezdett rohamosan nőni, amivel az emberi szervezet nehezen birkózik meg, hiszen evolúciósan sincs felkészülve ekkora cukormennyiség feldolgozásához. 

Egyébként a fehér cukor önmagában üres kalóriának számít és mivel a gyártása során épp azokat a rostokat távolítják el a cukorrépából (vagy nádból) amelyek lassítanák, egyensúlyban tartanák a cukor felszívódását, hirtelen emeli meg a vércukorszintet, ami nagy munkára készteti az ezt stabilizálni próbáló inzulint termelő hasnyálmirigyet. Ennek hatására a vércukorszint a normális alá süllyed, ami újabb éhségrohamot idéz elő, s ezt többnyire további energialöketet adó ételek, vagy italok (például cukros kávé) bevitelével igyekszünk kielégíteni. Így több energiát veszünk fel, mint amennyire szükségünk van, s a szervezet ezt úgy kompenzálja, hogy a cukor csak egy részét égeti el, a többit zsírszövetként raktározza el, ez pedig elhízáshoz vezet. 

A finomított cukor a hasznos bélflórára is negatív hatással van, ugyanis hamar felszívódik a vérből és nem jut el a vastagbélig, vagyis nem nyújt táplálékot az ott élő baktériumok számára. 

Cukor azonban nagyon sok készen kapható élelmiszerben is megtalálható, hozzáadott adalékként, vagy úgynevezett „rejtett cukorként”, ezért tényleg érdemes elolvasni az összetételt közlő címkéket. 

Cukorra persze a szervezetnek valóban szüksége van, ám nem finomított, hanem természetes, az élelmiszerekben (zöldségekben, gabonákban stb.) összetett szénhidrátként előforduló formájában. Ettől függetlenül az édes ízről sem kell lemondanunk és az édes ízű növényi táplálékok mellett érthetően édesíteni akarjuk ételeinket, italainkat. 

Ha már a fehér cukrot károsnak tartjuk, mi jöhet szóba? Sokan a barna cukrot favorizálják, holott ez lényegében melasz hozzáadásával készült fehér cukor s ugyanúgy felviszi a vércukorszintet, mint fehér társa. A gyümölcscukor édesítőként szintén nem szerencsés, mivel szintén vegyi eljárással vonják ki a gyümölcsből, megfosztva annak rostjaitól, így értékes tápanyagaitól. 

A piacon sokféle édesítő van jelen és ember legyen a talpán, aki képes eligazodni közöttük. A legismertebbek a mesterséges édesítők, melyek a répacukornál 30-300-szor erősebb édesítő képességűek. A bélben részlegesen felszívódnak, illetve változatlan formában távoznak a vizelettel. Nincs fogszuvasító hatásuk és nem módosítják a vércukorszintet, s végül nincs energiatartalmuk.

A cukornál harmincszor édesebb ciklamátokat azonban sok tanulmány rákkeltő hatással vádolta meg. Ugyancsak nem árt az óvatosság az 1901-től használt szacharinnál és nem csak a fémes mellékíz miatt, hanem azért mert meggyanúsították azzal, hogy hólyagrákot okoz, igaz nagy adagban alkalmazva és bizonyos patkányfajtáknál. Az acészulfánt enyhén keserű íze miatt többnyire az 1965-ben felfedezett aspartannal együtt alkalmazzák, amely jelenleg a világ legnagyobb mennyiségben fogyasztott édesítőszere. Ennek íze a leginkább hasonló a cukoréhoz és biztonságos használatához kevés fér. 

Ettől függetlenül, sok szakember inkább a természetes édesítőket ajánlja, mint a répacukornál kevésbé édes eritrit vagy eritritolt, amely természetes cukoralkohol, ám a többi hasonló vegyülettől eltérően nincs puffasztó hatása. Üdítőitalokban nem engedélyezik, mert nagy mennyiségben egyszerre elfogyasztva hashajtó hatású. A sztívia egy szubtrópusi növény, ami por vagy folyadék formájában kapható, s harmincszor édesebb a répacukornál, ám speciális mellékíze van. Van, aki a rizsszirupot kedveli, amelyet erjesztéssel állítanak elő, de édessége nem mérhető a fehér cukoréhoz.

Végül említsük meg a mézet, amely ugyan sok tekintetben számos pozitív hatással rendelkezik, ám közvetlenül a vérben szívódik fel és így elég gyorsan emeli a vércukorszintet, s nagyobb a kalóriatartalma, mint a fehér cukornak. 

Egyszóval semelyik megoldás nem bíztat százszázalékos pozitív eredménnyel, ha egészségünket nézzük. Mint mindig, az látszik célszerűnek, ha az édes élet élvezésében is a mértékletességet tűzzük a zászlónkra.