Zavargások Hongkongban: egy ország, hány rendszer?

Elemzések2019. júl 6.Fellegi Tamás

Egy konkrét ügy miatti tüntetés folyamatos elégedetlenkedésbe torkollott Hongkongban, ami meglepő, hisz a város mégiscsak Kína részét képezi. Mit jelent Hongkong különleges státusza, meddig marad fenn, és mi lesz utána?

Kereskedelmi-, és ópiumháború

Kína azon kevés Európán kívüli ország közé tartozik, akik megúszták a gyarmatosítást, bár kisebb incidensek történtek, aminek eredményeképp két kis földdarab, Honkong és Makaó idegen fennhatóság alá kerültek. Hongkong története az ópiumháborúig nyúlik vissza, ami tulajdonképpen hasonló volt a mai kínai-amerikai kereskedelmi háborúhoz. Kínának nagy kereskedelmi többlete volt Nagy-Britanniával (és általában Európával) szemben, akkor főleg a selyem, a porcelán és a tea voltak a keresett kínai termékek.

A brit Kelet-India társaság ópimot kezdett termeszteni Indiában, majd azt Kínába csempészte. A kereskedelmi mérleg egyből helyrebillent a hatalmas kereslet hatására, viszont annyi ember vált függővé, hogy a kínai kormánynak lépnie kellett. Ebből konfliktus lett, a brit haditengerészet kínai partmenti városokat lőtt, sőt, még a nagyobb folyókon is felhajózott, végül Kína kénytelen volt belemenni egy szerződésbe, amelynek egyik legfájóbb pontja Hongkong brit uralom alá helyezése volt.

99 év

1898-ban ez úgy alakult át, hogy Nagy-Britannia 99 évre bérbe vette a városállamot, kisebb területekkel megtoldva. Kínában 1949-ben győzött a kommunista rendszer, a brit uralom alatti Hongkong így hirtelen külön jelentőséget kapott: itt mutatták meg (Tajvanon kívül), hogy a kapitalizmus mennyivel életképesebb. A városállam igen gyors ütemben fejlődött, volt olyan időszak, amikor az egy főre jutó GDP a kínai adat 24-szerese volt.

1979-ben aztán megindult a nyitás és egyben a gyors gazdasági fejlődés Kínában, egyúttal felmerült mind Kínában, mint a nyugati hatalmak körében, hogy a 99 év lejártához közeledve mi lesz Hongkong sorsa. A nyugati hatalmak, főleg az Egyesült Államok és Nagy-Britannia nem akarta, hogy a szabadon és jólétben élő hongkongiak hirtelen kommunista társadalmi viszonyok közé kerüljenek, jogaik és persze jólétük korlátozásával.

Még 50 év

A pragmatikus kínai vezetés, amely az ország gazdasági nyitásán dolgozott, nem volt ellene, hogy a városállam gazdasági-társadalmi berendezkedése megmaradjon. Már csak azért sem, mert így lehetett egy olyan különleges terület, ahol a kereskedelemre nem a kínai szabályok vonatkoztak, és ez megkönnyítette a külföldi beruházásokat, a közös vállalatok alapítását és általában a gazdasági együttműködést (ne felejtsük, hogy Kína még épp csak, hogy elindult a nyitás, és a kvázi kapitalizmus megteremtésének útján).

Így végül 1984-ben megkötötték a szerződést, formálisan Nagy-Britanniával, ténylegesen azonban inkább az Egyesült Államok kedvéért, ami arról szólt, hogy miután Hongkong visszakerül Kína fennhatósága alá, gazdasági-társadalmi rendszere megmarad még 50 évig, vagyis 2047-ig. Az addig nyugtalankodó hongkongiak is rendezettnek látták a helyzetet, az átadás nem is okozott fennakadást, pláne, hogy addigra Kína már az évi kétszámjegyű gazdasági növekedés szakaszában volt, a világ gyára lett, gazdasági rendszerében pedig elterjedt a magántulajdon.

A kiváltó ok

Azóta eltelt 22 év, hátra van még 28, ráadásul közben Kína sokat fejlődött, 28 év alatt még sokat is fog, talán nem is lesz olyan nagy az eltérés, ami akkor gondot okozna. Most azonban Hongkong vezetése javasolt egy lépést, ami egy országon belül egyébként logikus, még ha az igazságügyi rendszer eltérő is: elfogadtatni egy kiadatási törvényt, melynek lényege, hogy akit Kínában bűncselekmény miatt köröznek, azt Hongkong adja át a kínai hatóságoknak, és fordítva. Érdekes módon nem is elsősorban Kínával, hanem Tajvannal akartak ilyen szerződést kötni, azonban mivel Kína nem ismeri el külön államnak Tajvant, logikusnak tűnt a két lépést egyszerre megtenni.

Sokan attól féltek, hogy a politikai okokból áttelepülőket is érintené ez, ezért tüntetések indultak a törvénytervezet ellen, de ezek sokáig viszonylag békések voltak. Egy erőszakosabb csoport azonban július 1-jén, a brit uralom megszűnésének évfordulóján elszakadt a békés tömegtől, elfoglalta a parlamentet, így most már a hatóságok is keményebben felléptek.

Gyarmati emlék

A helyzet eldurvult, Nagy-Britannia külügyminisztere, Jeremy Hunt (egyben az egyik miniszterelnök-jelölt) is nyilatkozott az ügyben, nem is a legszerencsésebben (talán a miniszterelnöki kampány okán), amit Kína rögtön a gyarmati múlton alapuló beavatkozásnak nevezett, sőt szellemesen megjegyezte, hogy a brit uralom nagy része alatt nem volt sem gyülekezési jog, sem választások, ezeket a visszaadás előtti években vezeték be gyorsan.

Kétségkívül Nagy-Britanniának joga van a szerződés betartását számon kérni 2047 nyaráig, ugyanakkor Kína hangsúlyozta, hogy a békés tüntetést nem korlátozták, de a parlament elfoglalását és egyéb erőszakos cselekményeket más ország sem tűrné, szükség van a rend helyreállítására. A rendőrség több embert letartóztatott, rongálás, hatóság elleni erőszak és egyéb cselekmények vádjával.

A szisztéma veszélye

Hogy mi lesz a dolog kimenetele, az még bizonytalan, de az eset rávilágít arra a problémára, amit az egy ország, két rendszer szisztémából adódik. A gyakorlatilag teljesen önállóan élő területen könnyen felüti fejét a gyarmati nosztalgia, sőt a szeparatizmus, amire Kínának a legkevésbé sincs szüksége, de a nyugati hatalmaknak sincs, mivel igencsak bajban voltak tavaly, amikor a kurd és a katalán függetlenség felmerült: csendesen támogatták is mindkettő elfojtását.