Harmincezren lakják, de 400 ezer cégnek ad otthont

Hírek2019. júl. 6.Növekedés.hu

A 32 ezer lakosú Brit Virgin-szigeteken több mint 400 ezer cég van bejegyezve. Az Egyesült Királyság tengerentúli területe elszántan próbál ellenállni a cégek tulajdonosi átláthatóságát szorgalmazó nemzetközi törekvéseknek.

A Brit Virgin-szigetek (British Virgin Islands – BVI) több mint 400 ezer cég névleges székhelyének számít, amelyek összesen 1,5 ezer milliárd dollárnyi eszközzel rendelkeznek (összehasonlításképp: ez az összeg megközelíti Kanada egész éves GDP-jét). A szigeteken több száz ügyvéd, könyvelő, tanácsadó dolgozik, akik kiszolgálják az itt bejegyzett cégeket.

A rejtett tulajdonosi hátterű offshore vállalatokról adatokat kiszivárogtató, 2016-ban nyilvánosságra került Panama-iratokban szereplő cégek több mint fele a Brit Virgin-szigeteken volt bejegyezve. (A Panama-iratokból derült az is ki, hogy Emma Watson brit színésznő londoni házát egy itteni cégen keresztül vette meg, hogy otthona rejtve maradjon a kíváncsiskodók elől. Bob Marley szintén hozott létre céget a Brit Virgin-szigeteken, hogy elkerülje a jogdíjai utáni adófizetést.)  

A 60 szigetből álló Brit Virgin-szigeteken önálló szigetek tartoznak amúgy híres gazdag emberekhez,

így például Richard Branson, a Virgin alapítója a Necker Island, míg Larry Page, a Google alapítója az Eustasia nevű sziget tulajdonosa.

A világ offshore cégei harmadának ad otthont

Bizonyos becslések szerint a világ offshore cégeinek mintegy harmada a Brit Virgin-szigeteken van regisztrálva - derül ki a Bloomberg elemzéséből. Nem véletlenül ilyen népszerű az offshore cégek körében a BVI, ugyanis az itt bejegyzett cégeknek nem kell adót fizetniük. Az adóelkerülési célból ide települő cégek valódi tulajdonosi köre pedig a helyi szabályokat kihasználva rejtve maradhat. Éppen ezt akarja felszámolni az a brit jogszabály, amelynek értelmében az Egyesült Királyság tengerentúli területeinek, így a BVI-nek is a náluk bejegyzett vállalatok tulajdonosairól nyilvános adatbázist kell létrehozniuk 2020-ra.

A BVI esetében már 2017 óta létezik adatbázis a bejegyzett vállalatok tulajdonosainak adatairól, ezt azonban eddig még nem tették nyilvánossá, és a jövőben sem kívánják.

Ellenállnának a brit törvénynek

A BVI februárban megválasztott új kormányfője közölte: addig nem teszik nyilvánossá a Beneficial Ownership Secure Search System (BOSS) nevű adatbázisukat, amely 600 ezer cégtulajdonos adatait tartalmazza, amíg azt az egész világra kiterjedő szabályozás nem írja elő.

A kormányfő most azért küzd, hogy az Egyesült Királyság tengerentúli területei kapjanak vétójogot a brit parlament őket érintő döntéseivel szemben, amivel így kikerülhető lenne a tulajdonosi adatok nyilvánossá tétele.

Pénzügyi szolgáltató iparága nélkül ugyanis a szigetcsoport jóval szegényebb lenne. A BVI állami bevételeinek mintegy 62 százalékát a pénzügyi szolgáltatások biztosítják, ez az arány pedig várhatóan jelentősen csökkenne, ha a szigeteken bejegyzett offshore vállalatok tulajdonosi adatainak nyilvánossá tételét előíró brit jogszabály hatályba lép – számol be a Bloomberg.

Az EU feketelistára tenné őket

Az elmúlt években az EU azzal fenyegette meg a Brit Virgin-szigeteket, hogy az adóparadicsomokat tartalmazó feketelistájára helyezi, ha nem fogad el olyan szabályozást, ami megakadályozza a globális vállalatok adóelkerülését, amit jellemzően úgy valósítanak meg, hogy a BVI-hez hasonló adóparadicsomokban bejegyzett, valós gazdasági tevékenységet nem folytató cégekhez (shell company) helyezik át profitjaikat.

Az IMF számításai szerint világszerte évente 600 milliárd dollárra tehető az az adóbevétel-veszteség, ami a nyereség adóparadicsomokba történő áthelyezéséből fakad.

Az idén hatályba lépő új szabályozás szerint bármely cégnek, amely magát adóalanynak deklarálja a Brit Virgin-szigeteken, helyben „gazdasági jelenléttel” kell bírnia, vagyis külön irodát kell nyitnia alkalmazottakkal.

Ez a szabály más offshore helyszínekre is vonatkozik, azonban a BVI-t érzékenyebben érinti kis lakosságszáma és igen korlátozott infrastrukturális adottságai miatt. Emiatt a helyiek attól tartanak, hogy az offshore cégek sorra hagyják majd el a szigeteket.