Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Bekerülhet Európa legszegényebb országa az Unióba?

Globál2024. máj. 14.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

Koszovó európai intergrációjáról rendezett nyilvános eseményt a Magyar Külügyi Intézet Nyugat-Balkán Kutatócsoportja, melynek kiemelt vendége Besnik Bislimi, Koszovó miniszterelnök-helyettese volt.

Gladden Pappin, a Magyar Külügyi Intézet elnöke elmondta: a Nyugat-Balkán földrajzi közelsége, történelmi és kulturális kapcsolatai, valamint erősödő kétirányú kapcsolata Magyarországgal arra ösztönzik a magyar kormányt, hogy a régió biztonságának és stabilitásának előmozdítása továbbra is külpolitikai prioritás legyen.

Éppen ezért Magyarországnak, mely július 1-jén veszi át az EU Tanácsának elnökségét, egyik fő prioritása többek között a Nyugat-Balkán uniós integrációja lesz.

Besnik Bislimi vitaindító beszédében rámutatott, hogy míg 2021 márciusában Európában Koszovónak volt a legalacsonyabb az egy főre jutó GDP-je, itt volt a legmagasabb (25,2%) a munkanélküliségi ráta, s az egész országot egy rendkívül kedvezőtlen kereskedelmi egyensúly jellemezte, 2024-re 11%-ra csökkent a munkanélküliek aránya, s a GDP is jelentősen nőtt. A kedvezőbb gazdasági kilátások lehetővé tették, hogy a kormány minden család számára bevezethesse a gyerekek után járó támogatást, valamint most először az ország történetében a gyest is.

Teljesen ingyenessé tette a felsőfokú oktatást, s ösztöndíjprogrammal támogatja a marginalizált csoportokhoz és kisebbségekhez tartozó, kiemelt tehetségű diákokat.

További sikerként könyvelhető el, hogy január 1-jétől vízumkötelezettség nélkül léphetnek be a koszovói állampolgárok az EU bármely országába.

Úgy gondolom, megtettük mindazt, ami a mi feladatunk volt ahhoz, hogy belevágjunk az EU-hoz való csatlakozás folyamatába. Keményen dolgoztunk azon, hogy meggyőzzük EU-s barátainkat arról, hogy készen állunk elindulni az integráció útján. Jelenleg Koszovó lakosságának 94%-a látja úgy, hogy a csatlakozás az egyetlen módja annak, hogy országunk fejlődhessen. Őszintén remélem, hogy az EU nyugat-balkáni növekedési terve lerövidíti majd a csatlakozási folyamatot, annak ellenére, hogy bár az Európai Tanács értékelése szerint országunk minden tagjelölt státusz-kritériumnak megfelel, még most is vannak olyan EU-tagok, amelyek késleltetni szeretnék csatlakozásunkat

– hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.