Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Hszi Csin-ping: "stabilabbá váltak az orosz-kínai kapcsolatok"

Globál2025. máj. 8.MTI
A rovat támogatója:

Tartósabbá és stabilabbá váltak az orosz-kínai kapcsolatok - jelentette ki csütörtökön Hszi Csin-ping kínai elnök Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz államfővel folytatott megbeszélésük előtt nyilatkozva.

Hszi Csin-ping, aki a második világháború befejezésének 80. évfordulója alkalmából az orosz fővárosban pénteken tartandó díszszemlére érkezett, elmondta, Peking kiáll Oroszország mellett "a nagyhatalmi zaklatásokkal" kapcsolatban.

Mint mondta, a két ország világhatalomként, illetve az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként közösen fog fellépni az ilyen jelenségek ellen, együtt fogja terjeszteni a második világháború helyes értelmezését, illetve védelmezik az ENSZ státuszát. Hangsúlyozta: határozottan megvédik Kína és Oroszország, valamint a fejlődő országok nagy többségének érdekeit és jogait, és egy egyenlőségen, renden alapuló, többpólusú világrendre és egy befogadó gazdasági globalizációra fognak törekedni.

A politikai bizalom mélyül, a pragmatikus együttműködés erősödik Kína és Oroszország között

- szögezte le.

Putyin a maga részéről kiemelte: Oroszország és Kína "a második világháború történelmi igazságát védelmezik".

Hozzátette: a két ország javára fejlesztik kétoldalú kapcsolataikat, és senki más ellenében. A kínai-orosz viszonyt az egyenlőség és a kölcsönös előnyök alapján alakítják, nem pedig "konjunkturális" alapon - emelte ki az orosz elnök.

Mint mondta, a két ország együtt őrzi a világháborús emlékeket, és fellép az újnáci eszmék és a militarizmus jelentette modern kori fenyegetések ellen.

A fasizmus feletti, hatalmas áldozatok árán aratott győzelemnek hosszú távú jelentősége van

- emlékeztetett Putyin, egyúttal bejelentette azt is, hogy a felek a megbeszélések részeként számos megállapodást írnak alá, a többi között egy aktualizált gazdasági megállapodást is.

Ezzel kapcsolatban az energiaügyeket az orosz-kínai együttműködés fontos részének nevezte, illetve emlékeztetett arra, hogy az utóbbi időben Oroszország a kínai autók legnagyobb vásárlójává lépett elő.

Elmondta azt is, hogy hazájában szívesen látják a kínai technológiát.

2013-as beiktatása óta a mostani Hszi 11. oroszországi látogatása. Az évek során a két vezető több mint 40 alkalommal találkozott egymással.