Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

11 tipp, miként csökkentheti a demencia kockázatát

Hírek2019. máj. 18.Növekedés.hu

A vitaminok szedésének nincs érdemleges kimutatható hatása a demencia kockázatainak csökkentésére, illetve arra sincs elegendő bizonyíték, hogy az agyunk tornáztatása segíthet – véli az Egészségügyi Világszervezet. A WHO most megjelent első iránymutatása azonban 11 dolgot sorol fel – köztük a dohányzás mellőzését, a túlzott alkoholfogyasztás kerülését, napi 20 perc mozgást, illetve az egészséges étrendet – amivel csökkenthető a betegség kockázata.

Világszerte mintegy 50 millió embert érint a demencia, és a betegség egyre elterjedtebb. Bár nem gyógyítható, azonban számos módon lehet csökkenteni a demencia kockázatát, illetve lassítani annak megjelenését. Robert Howard, a University College London kutató professzora szerint valószínűleg évtizedekre vagyunk attól, hogy olyan gyógymódot találjunk, amely lassítja vagy megállítja a kialakult demenciát, ezért a megelőzés igen fontos szereppel bír - írja a BBC.

Az idős kor a legerősebb kockázati tényező, de az sem lehet mondani, hogy a demencia az öregedés természetes, elkerülhetetlen velejárója. A genetika szintén komoly szerepet játszik, de sok kockázati tényező csökkenthető. A szakértők szerint a javasolt életmód-változtatások a demenciaesetek mintegy harmadát megelőzhetik.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) most adta közre az első iránymutatásait arra vonatkozóan, hogy mit lehet tenni a demencia elkerüléséért, és az alábbi 11 ajánlást tette közzé:

  1. Heti 150 perc mozgás: A felnőtt embereknek, beleértve az időseket is hetente legalább 150 percet (vagyis napi minimum 20 percet) kellene mérsékelt intenzitású testmozgással tölteni. Ezek között a biciklizés, kocogás mellett akár a ház körüli munka is beszámítható.
  2. A dohányzás mellőzése
  3. Megfelelő étrend: az egészséges mediterrán jellegű, sok friss zöldséget és gyümölcsöt tartalmazó étrend a javallott.
  4. Nem kell feltétlen vitaminokat szedni: a WHO szerint nincs bizonyíték arra, hogy a vitaminszedés csökkentené a demencia kockázatát.
  5. A túlzott alkoholfogyasztás kerülése: egyes tanulmányok szerint az enyhe mértékű alkoholfogyasztás hasznos lehet a demencia elleni védekezésben, azonban nincs elég tudományos bizonyíték erre.
  6. Agytorna: néhány tanulmány azt állítja, hogy agyunk tornáztatása, például a keresztrejtvény-fejtés segíthet a kockázatok csökkentésében, azonban erre sincs elég bizonyíték.
  7. Járjunk közösségbe!: a kutatások szerint ez nem feltétlen lassítja vagy megállítja a demenciát, azonban a barátokkal való gyakori kapcsolattartás elősegítheti a jó közérzetet és az egészséget.
  8. Megfelelő testsúly: az egészséges étrend és a napi testmozgás mellett megvalósítható.
  9. A magas vérnyomás kezelése: különösen fontos, mert a demencia kialakulása és a magas vérnyomás között erős kapcsolat áll fenn.
  10. Cukorbetegség kezelése: a diabétesz megfelelő kezelése azért elengedhetetlen, mert a betegség egyik kísérője lehet a demencia.
  11. A magas koleszterinszint kezelése: azért szükséges, mert a magas koleszterinszint kockázati tényezőnek számít.